Daily Archive: június 22, 2017

Ismét tarolt a Ford

A Ford 1,0 literes EcoBoost erőforrása zsinórban hatodszor nyert az Év Motorja versenyen
Az Év Motorja verseny zsűrije immár hatodik alkalommal választotta a Ford 1,0 literes EcoBoost erőforrását az “1,0 liternél kisebb lökettérfogatú motorok” legjobbjának, ami azt jelenti, hogy az erős, háromhengeres benzinmotor 2012 óta verhetetlennek számít saját kategóriájában.

Valamire készülnek

Nem tisztünk, hogy bármilyen televíziós csatorna autós műsorát reklámozzuk. Az alábbiakban látható előzetes azonban meg kell osztanunk a nagyérdeművel, mert… …Mert, aki követi a hazai autósport és a hazai autós média eseményeit, annak nem...

Ritka kocsi Aquincumban

Nagyon ritka római császárkori kocsisírt tártak fel az egykori Aquincum területén – mondta el Láng Orsolya, a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Aquincumi Múzeumának igazgatója csütörtökön Budapesten. A figurális bronzalakokkal gazdagon díszített mintegy 1700 éves...

Új Peugeot 5008

Új Peugeot 5008

A sajtónak már bemutatkozott a vadonatúj Peugeot 5008
A PEUGEOT 5008 SUV, amely a hatékony és takarékos motorok, valamint a modellek széles választékát kínálja, forgalmazását 2017 ősztől kezdik meg világszerte.

Kalina vers

Újabb hét jött el és újabb vers vele Mert gondolatokkal van tele a bolond író feje A heti tesztautó olyan, mint a retro Mégis gyorsabb, mint a hármas metró Nemcsak gyorsabb, de biztosabb is...

Jövőre Prágában találkoznak

2018-ban Prágában találkoznak a Harley-Davidson-motorosok   Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Legalább 70 ezer Harley-Davidson motort és több mint 100 ezer motorost várnak jövőre Prágába, ahol megünneplik az amerikai márka megszületésének 115. évfordulóját...

Erre figyelj az utazáskor

Sem az uniós kártya, sem a bankkártya nem helyettesíti az utasbiztosítást A külföldre utazók több mint fele továbbra sem gondoskodik megfelelő utasbiztosításról, mert szerintük a bankkártyákhoz kapcsolódó utasbiztosítás, illetve a kiváltott Európai Egészségbiztosítási Kártya...