Legendás rali-Toyoták a leghíresebb videojátékokban

Az idén debütáló Toyota Yaris WRC (TOYOTA GAZOO RACING WRT) eddig mind a 9 futamon indult, ez alatt már két győzelmet, két második helyet és egy harmadik helyet szerzett. Heteken belül mutatkozik be a világbajnokság hivatalos játékának idei legújabb kiadása – a WRC 7 – melynek köszönhetően minden kedvet kapott játékos kipróbálhatja magát egy 380 lóerős Toyota raliautó volánja mögött. De addig is a WRC új változatára várva a türelmetlen játékosok leporolhatják a korábban nagy sikernek örvendő számítógépes rali játékokat és kipróbálhatják milyen érzés volt egy húsz évvel ezelőtti Toyota WRC volánja mögött 160-al száguldani a murvás gyorsaságin. Ezek közül a legsikerültebb játékokat szedtük most össze.

Toyota Celica GT Rally

1990-ben a személyi számítógépek piaca még meglehetősen szűk volt, ennek ellenére a Toyota elhatározta, hogy leteszi névjegyét a digitális világban, a Toyota Celica GT Rally játékkal. A borítóra a Team Toyota GB csapat egy Celica GT-Four ST165-öse került, de a játék közben szinte egyáltalán nem látszott az autó. A digitális Celicát joystickkel vagy egérrel lehetett irányítani, az utak pedig Nagy-Britannia, Finnország és Mexikó látványos vidékein vezettek keresztül. A játék ZX Spectrum és Amiga gépekre készült, ezért ma már csak nehezen hozzáférhető.

https://www.youtube.com/watch?v=vaVUokxJUFw

Sega Rally Championship

Az autós játékok csaknem minden rajongója ismeri az 1994-ben kiadott Sega Rally Championship játékot, mely szinte a 90-es évek összes nyilvános játéktermének legnagyobb slágere volt. A Castrol Toyota Celica GT-Four volt a játékosok számára hozzáférhető két modell egyike. Az autó különösen akkor vált közkedveltté, amikor a fejlesztők egy frissítéssel bevezették a törésmodellt és a karosszéria felületének szabadon történő módosításait, amelyek mind hatással voltak az autó vezetésére.

https://www.youtube.com/watch?v=S4miGzhhU-E

V-Rally

A V-Rally idén ünnepli 20. születésnapját. Az 1997-ben debütáló játék új standardot állított fel a konzolos autóversenyzős játékok körében, bevezetve az osztott képernyőt, amely lehetővé tette két játékos párhuzamos versenyzését. A V-Rallyban az akkori WRC-bajnokság 11 hivatalos autója közül lehetett választani, köztük a Castrol matricáknak köszönhetően könnyen felismerhető Toyota Corolla WRC-t.

A V-Rally kapcsolata a Corolla WRC-vel 1999-ben fűződött szorosabbra, amikor Martin Brundle és Arne Hertz autóján a hivatalos matricázás részeként megjelent a V-Rally 2 logója. A játék második kiadásában a választható autók közé bekerült a Celica GT-Four is.

https://www.youtube.com/watch?v=nRYy5nOoBc4

Richard Burns Rally

A tragikusan fiatalon elhunyt világbajnok, Richard Burns után elnevezett játékot számos tapasztalt versenyző a történelem egyik legjobb ralis játékának tartja, amely elsőként nyújtott a felhasználóknak a valódi ralihoz hasonló élményt. A 2004-ben kiadott játék az addig legrealisztikusabb vezetési élményt adta az 1997-es Toyota Corolla WRC-vel, 36 speciális szakaszon.

A Richard Burns Rally-nak máig hűséges és nagyszámú rajongótábora van, amely folyamatosan nő az újabb és újabb módosítások és kiegészítők nyomán, amelyekkel a rajongó-fejlesztők újabb autókat és pályákat raknak a játékba. Az utóbbi években hozzáadott modellek között van a Celica GT-Four ST205 és a Corolla GT AE86 is.

A játék hangulatáról talán ez rövid videó tanúskodik legjobban: https://www.youtube.com/watch?v=-fE4c2NcO_E

Colin McRae DiRT

A Colin McRae DiRT úttörő játék volt a maga nemében, az első a Codemasters DiRT sorozatból. Az autóválasztékba belekerült többek közt a Celica GT-Four a klasszikus rali-matricázással. Nagy benyomást tett a játékosokra az a megoldás ahogyan a játék világa felépült, figyelembe véve az egyéb, off-road eseményeket. A felhasználók részt vehettek a Toyota Tundra terepralin, vagy beülhettek Rod Millen híres Pikes Peak Rally autói – a Celica GT vagy a Tacoma – volánja mögé.

Utóbbiról egy nagyon hangulatos videó az alábbi linken található: https://www.youtube.com/watch?v=aeqixgA5oTE

WRC 6

A Rali-világbajnokság hivatalos játékának jelenlegi legfrissebb hivatalos kiadása, a WRC 6. A demóban a Toyota WRC aktuális tesztváltozatát próbálhatjuk ki. A WRC 7 őszi premieréig ez az egyetlen esély, hogy az idei Yaris WRC volánja mögé ülhessünk. Hacsak nem úgy hívják Önt, hogy Jari-Matti Latvala, Juho Hänninen vagy Esapekka Lappi.

Az alábbi videóban egy több szakaszból álló teszt látható: https://www.youtube.com/watch?v=mzfhzwmSMwA

Megosztás