Tavaly több mint félmillió használt járművet helyeztek forgalomba Romániában

Tavaly 518 927 használt járművet helyeztek forgalomba Romániában, csaknem 75 százalékkal többet, mint az előző évben – közölte csütörtökön a gépkocsi-nyilvántartási hivatal. A használt gépkocsik forgalomba helyezése azért ugrott meg ilyen látványosan, mert a bukaresti kormány tavaly februárban eltörölte a környezetszennyezési adót, így a használt gépkocsik forgalomba helyezése jelentősen olcsóbbá vált. A kabinet valamilyen formában vissza akarja vezetni az adót, de a környezetvédelmi minisztérium még nem tette közzé az erről szóló tervezetet. A használt gépkocsik mellett 10,7 százalékkal, 105 083-ra nőtt a forgalomba helyezett új autók száma. Ezek közül a…

tovább

Okosabb a fedélzeti eszközünk, mint gondolnánk!

Magyarországon idén ünnepli ötödik születésnapját a megtett úttal arányos elektronikus útdíjfizetési rendszer, ennek megfelelően számos nagy- és kisvállalat, illetve magánvállalkozás is már csaknem ötödik éve használja nap mint nap az elektronikus útdíjfizetésre is alkalmas OBU S550 fedélzeti eszközét. A készülék ez időben mindvégig hűséges társként követte figyelemmel az útdíjköteles útszakaszok számát, olykor pedig hang- és fényjelzésekkel is figyelmeztette a feledékenyebbeket, hogy azok elkerülhessék a kisebb-nagyobb bírságokat. Az OBU-eszköz ugyan hűséges és megbízható útitársunkká vált, azt azonban sokan nem tudják, hogy a szélvédőnk alatt megbúvó parányi készülék valójában egy vérbeli okoskütyü,…

tovább

Újabb képeken a Honda robotika projektjei

Mint arról  korábban már beszámoltunk, közösen mutatja be legújabb, mobilitást megváltoztatni képes technikai fejlesztéseit a Honda Xcelerator és hat start-up partnere a 2018-as CES szakkiállításon. Ezúttal ismét a fotóké a főszerep.   Robotikához és energiagazdálkodáshoz kapcsolódó innovációkkal érkezett a Honda a 2018-as CES szakkiállításra  

tovább

A Scania 1,5 milliárd svéd koronát ruház be egy energia hatékony öntödébe

Azt tervezi a Scania, hogy körülbelül 1,5 milliárd euró értékű beruházással egy új öntödét hoz létre a svédországi Södertälje városában, hogy megháromszorozza termelési kapacitását, valamint ötven százalékkal csökkentse az energiafelhasználás mértékét a jelenlegi öntödében használt technológiához és eljárásokhoz képest. A hatékonyabb anyagkezelés és újrahasznosítás révén jelentősen csökken majd az egy gyártmányra jutó szállítási igény is. Az öntöde megújuló energiaforrásokból előállított elektromos árammal üzemel majd. „A fosszilis energiaforrások használatától mentes társadalmi berendezkedésre való átállás folyamatában még inkább energiahatékony belső égésű motorokra, valamint bioüzemanyagokkal és gázzal üzemelő belső égésű motorokra lesz szükség.…

tovább

A Honda SEM vesz részt a Budapest Motor Fesztiválon – inkább szezonnyitó kedvezményekkel nyitja az évet

A Honda Motor Europe Magyarországi Fióktelepe sem vesz részt idén februárban a Hungexpo területén megrendezésre kerülő Budapest Motor Fesztiválon. A Honda az alábbi szezonnyitó kedvezményekkel várja az érdeklődőket a hivatalos márkakereskedéseinkben, 2018. március 31-ig, vagy a készlet erejéig. A szezonnyitó kampányban, többek között, a rendkívül gazdaságos NC750X  – manuális és DCT váltós modelljei is érintettek, melyeket bruttó 150.000.- Ft árkedvezménnyel és csökkentett áru „Travel” csomaggal kínálunk, amely az alábbiakat tartalmazza: markolatfűtés bukócső 12V csatlakozó kézvédő 45 literes hátsódoboz szett 29 literes oldaldoboz szett középállvány ködlámpa szett. Új NC750X vásárlása esetén a csomagot…

tovább

Európai tapasztalatok alapján fejlesztették a legelső dízelmotoros Ford F-150 pickupot

A legelső dízelmotoros Ford F-150 pickup kategória első teljesítményéhez a Ford Európa gyártási tapasztalata is hozzájárul A Ford új, 3,0 literes Power Stroke dízelmotorja – amit a Ford Európa gyárt – kategóriaelső forgatónyomatékkal, vontatási kapacitással és hasznos teherbírással ruházza fel az F-150 pickupot, amelynek dízelváltozatát már idén megrendelhetik az amerikai vásárlók. A Ford angliai Dagenham Motorgyárában összeszerelt dízel erőforrás az értékesítési csúcsokat döntő F-150 modellben 253 lóerőt ad le, és az autó 596 Nm forgatónyomatéka már 1750 1/perc fordulatszámtól rendelkezésre áll. Ezekkel az adatokkal az autó minden más dízelmotoros pickupot…

tovább

Újabb tekintélyes díjat nyert a Lexus LC

Nagy-Britannia vezető újságírói, a világ legismertebb autós szakkiadványainak szerkesztői a Lexus LC-t választották meg 2018 legjobb kupéjának. 13 különböző kategóriában osztották ki az Év Autója 2018 díjakat Nagy-Britanniában, az EU második legnagyobb újautó-piacán. A UKCOTY (UK Car of the Year) kitüntető címért bármely olyan autó indulhat, amelyet a tárgyévet megelőző év január elsejénél nem régebben vezettek be, és december 31-én még forgalomban kapható. A 2017-es újdonságok közül a Lexus LC-t emelték ki a zsűri tagjai, mint legkiválóbb kupét. Nem elméleti szakemberekről van szó: az idén ötödik alkalommal átadott díjakról a…

tovább

Elképesztő megújulás (8.)

Az 56 esztendős orosz Ruslan Kuchmenov keresi-kutatja a régi pedálos kisautókat. Ha sikerül rátalálnia egy ütött-kopott  példányra, azt – időt, energiát és pénzt nem sajnálva – szépen felújítja. A gyerekek számára készült “pedálautók” először az 1880-as évek végén jelentek meg, amikor Karl Benz bemutatta a háromkerekű autóját a felnőtteknek. Az 1900-as évek elején ezek a pedálos kisautók széles körben elterjedtek, különösen az Egyesült Államokban, Angliában, Franciaországban és Ausztráliában. Később nagyon népszerűvé váltak a Szovjetunióban is, ahol például a Moskvichot gyártó AZLK üzemben készítették a kicsinyített pedálhajtású modelleket is. További információ: drive2.ru  

tovább

Megállíthatatlanul tör előre a Toyota Gazoo Racing a Dakaron

A rali ötödik napján úgy teljesített a Toyota Gazoo Racing South Africa csapat mindhárom versenyzője, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Örömüket egyik legnagyobb vetélytársuk kiesése árnyékolta be. Ha valahol, a Dakar ralin nincs értelme előzetes esélylatolgatásnak. Peru déli partvidékén olyan laza homok várta a versenyzőket, amilyennel talán a legrutinosabbak sem találkoztak még, és a képlékeny, csalárd talaj válogatás nélkül ejtett foglyokat, percenként borítva fel minden papírformát. A könyörtelen sivatag akaratlanul is kedvezett a Toyota Hilux pilótáinak, akik azonban aligha ilyen áron szerettek volna előrébb kerülni a rangsorban. A…

tovább

Begőzölt az ellenfél a magyar Scania sikeres taktikájától

Ön látott már idegesen, dühösen járkáló holland DAF-pilótát? Az Africa Eco Race kilencedik versenynapja után a Qualisport Racing legénysége igen! Ez annak volt köszönhető, hogy a kamionos összesítésben a 3. helyen álló Scania-trió tökéletesen végrehajtotta a tervezett stratégiát, így a németalföldi üldözőknek nemhogy nem sikerült faragniuk a hátrányukból, hanem még veszítettek is a magyarokhoz képest. Hogyan csináljuk? Ez volt a legfőbb kérdés a 2018-as Africa Eco Race kilencedik versenynapján, amikor a szervezők újabb kihívás elé állították a résztvevőket: a 340 kilométeres, a mauritániai Atar térségében bonyolított hurokszakasz harmadik ellenőrzőpontja körül…

tovább