Döntöttek! Nem gyárt több dízel személyautót a Toyota

Hivatalosan is megerősítették, hogy a Toyota megkezdi dízel üzemű személyautóinak kivezetését az európai piacról. A vállalat a jövőben hibrid és más zöld hajtásláncokra koncentrál.

Amikor egyik legfontosabb modellújdonságát 2016 végén dízelmotor nélkül vezette be az európai piacon, sokan kételkedtek a Toyota szemléletének helyességében. Mostanra kiderült, hogy a C-HR nagyon is jól boldogul dízelmentes palettájával, Európa-szerte ötből négyen (Magyarországon hárman) hibrid hajtáslánccal választják a pimaszul életvidám városi szabadidőjárművet.

Ezen felbuzdulva a Genfi Autószalonon hivatalosan bemutatott, vadonatúj alsó-középkategóriás Toyota Auris szintén hátat fordít a dízeltechnológiának. A modell háromtagú motorpalettáján egy benzines turbómotor, valamint két hibrid, a Priusból ismert, 122 lóerős alapverzió és egy vadonatúj fejlesztésű, határozottan sportos, 180 lóerős hajtáslánc szerepel.

Ez azonban csak a kezdet: a Toyota bejelentette, hogy még az idén megtisztítja modellkínálatát a dízelektől nemcsak az Európai Unió piacain, de az olyan fontos nemzeti piacokon is, mint Törökország vagy Oroszország, ahol egyébként a Toyota jelentős gyártókapacitással bír. Nem titok, hogy lesznek olyan piacok is, ahol már áprilistól hiába keresnek dízelmotoros modellt a vásárlók.

A Toyota forradalmi döntése merésznek hangozhat, de valójában a piaci realitásokon alapul. Ahogy Johan van Zyl, a Toyota Motor Europe vezérigazgatója fogalmazott: azért vezetik ki a dízeleket, mert a márka ügyfelei nem egész egyszerűen akarnak dízel modelleket vásárolni. Ennek legkiválóbb példája a Toyota RAV4: a hagyományos dízelpárti kompakt szabadidőjármű-piacot második éve vezető modell tavalyi eladásaiból 52 százalékkal részesedett a hibrid verzió!

A márka európai vásárlóinak már 2017-ben is kevesebb, mint tíz százaléka választott dízelmotort, egyes piacokon ennél is rosszabb (illetve környezetvédelmi és egészségügyi szempontból jobb) az arány: Nagy-Britanniában tavaly hét százalék, idén januárban pedig csupán 4,5 százalék volt a dízelek részesedése a Toyota eladásaiból. Ezzel szemben a hibridek iránti érdeklődés soha nem látott mértékben (2016 és 2017 között 38 százalékkal!) nő; a benzin-elektromos hajtástechnológia tavaly a Toyota európai eladásainak 41 százalékát (406 000 darab) tette ki.

A döntés csak a személyautó-választékot érinti; a haszonjárművek (Toyota Hilux és Proace), illetve a Land Cruiser terepjárócsalád tagjai továbbra is megvásárolhatók lesznek dízelmotorral.

Megosztás

Related posts