Vadállati elegancia

Lexus LS Wald International Executive Line

A japán Wald International tuningműhely szerint a Lexus LS vonalai túlságosan visszafogottak az autó szellemiségéhez képest, és rögtön vázolták is, szerintük hogyan kellene kinéznie a márka sport-luxusszedánjának.

Izmos, elegáns hátsó része, könnyed, kupés tetővonala és erőtől duzzadó, futurisztikus orrkialakítása napjaink egyik legizgalmasabb formatervű luxusautójává teszik a Lexus LS-t, amely a limuzinok hagyománytiszteletét a sportautók rebellis személyiségével társítja; nem véletlenül nyerte el a világ legrangosabb dizájn-díjait Észak-Amerikától Ausztráliáig. Persze mindenkinél máshol húzódnak a határok – a japán Wald International dizájnereinél például veszélyesen messze. Az európai luxusautók esetében többnyire célt is téveszt munkájuk, a távol-keleti esztétikum azonban a jelek szerint a legnagyobb szélsőségeken átívelően is érvényesül, legalábbis erre enged következtetni az LS-hez megálmodott tuningkészletük.

Az optikai csomag legalább olyan merész, mint a modell hajtáslánca, amely a korábbi nyolchengeres szívómotoroknak búcsút intve V6-os turbókat alkalmaz, míg az LC500h-ból megörökölt hibrid hajtáslánc a világon elsőként változtatható áttételű erőátvitelt kínál. Egy ilyen innovatív, úttörő modell nem érheti be konvencionális idomokkal, gondolhatták a Wald tervezői, és megalkották az Executive Line csomagot, amely – a karosszéria fényezéséhez igazodva magas fényű vagy sötét tónusú – krómozott aerodinamikai kiegészítőkkel és a légterelő elemekbe integrált LED-es fényforrásokkal adja meg a módját.

Külön gondoltak az F-Sport kivitelre: extra lökhárító idomokkal teremtettek köré még harciasabb légkört. Emellett kétféle kipufogóvég – egy vad a turbómotoros verzióhoz, valamint egy rejtett a hibridhez – is szerepel a csomagban, melynek áráról sajnos nincsenek információink.

 

Fotók: WALD INTERNATIONAL

Megosztás