Kazár Miklós: „Az utolsó méterig küzdeni fogunk”

A Pro Racers párosa új beállításokkalés a régi motivációval készül az abszolút bajnoki címről döntő nyíregyházi Zemplén Ralira

A hétvégén eljön azigazság pillanata, és a szezonzáró Zemplén Ralin eldől, ki lesz 2018legjobbja. A korábbi négyszeres abszolút első Kazár Miklós navigátorával, TóthZsolttal együtt még matematikailag megszerezheti az újabb bajnoki címet Nyíregyházán, és ennek megfelelően a Pro Racers párosa az elmúlt időszakbanmindent ennek rendelt alá. Egy biztos, Kazárék az utolsó méterig harcolnifognak.

Az előttünk álló hétvégénkiderül, hogy ki lesz a 2018-as Magyar Rallye Bajnokság legjobbja, és úgy nézki, aki megnyeri a Zemplén Rallye-t, az lesz az idei esztendő abszolút bajnoka.Összesen négy páros érhet fel a csúcsra, és közöttük van Kazár Miklós ésnavigátora, Tóth Zsolt is. A Pro Racers duója remek formában érkezett a szezonutolsó viadalára, hiszen Veszprémbennyerni tudtak, majd egy vadonatúj Skoda Fabia R5-össel az azt követő Ózd Rallye-n a második helyen végeztek,míg legutóbb a Mecsekben negyedikek lettek. Most Nyíregyházán szeretnékfeltenni a koronát az idei teljesítményükre, éppen ezért nagyon motiváltanérkeznek a versenyre. Kazár Miklós úgy véli, az utolsó méterig harcolni fognak,hogy a dupla pontokért zajló Zemplén Ralin megszerezzék a bajnoki címet.

„Számunkra ezen a hétvégén az nem elég, ha tökéletesen, száz százalékot nyújtva megyünk, ezen kívül nem árt, ha a szerencse is mellénk áll. Nagyon kemény harc vár ránk, de mindketten készen állunk. Az autóval tesztelni is tudtunk, és kipróbáltunk egy új beállítást, ami úgy tűnik, akár nyerő is lehet a számunkra. A csapat teljes mellszélességgel mellettünk áll, és mindent megtesznek azért, hogy a lehető legjobban búcsúzzunk az idei szezontól. Az itteni pályák egy részét nem ismerem, de ugyanígy van ezzel valamennyi riválisom is. Rutinos versenyzők vagyunk Zsolttal mindketten, számtalan nehéz helyzetben bizonyítottunk már. Most sem lesz másként, és az első métertől az utolsóig a maximumon égve teljesítjük a szakaszokat. Ha a remélt sok néző előtt mindent kiadunk magunkból, és ráadásul hibátlanul zárjuk a viadalt, akkor elégedettek lehetünk” – jelentette ki Kazár Miklós, aki a quad 450+ kategóriában idén már magyar bajnok lett.

Megosztás

Related posts