Készülj fel a versenypálya meghódítására a 2019-es YZF-R1 GYTR-rel

A Yamaha úgy ünnepelte az első YZF-R1 modell bemutatásának 20. évfordulóját, hogy egy versenypályán való használatra előkészített, GYTR specifikációjú YZF-R1 motorkerékpárral megnyerte a szuzukai 8 órás versenyt

A Yamaha R-sorozatú motorkerékpárjai az elmúlt több mint két évtizedben a pályán belül és kívül is folyamatosan az élen jártak a teljesítmény, a technológia és az élmények tekintetében. Legyen szó a motorosbarát YZF-R3-ról vagy a határokat feszegető YZF-R1M-ről, minden motoros megtalálhatja a számára megfelelő szupersport modellt. Most neked is lehetőséged nyílik rá, hogy a Yamaha segítségével belépj az R világba, ráadásul minden eddiginél izgalmasabb módon.

2018-ban elérkezett a motorkerékpáros történelem egyik legikonikusabb modelljének számító Yamaha YZF-R1 bemutatásának 20. évfordulója. Az 1998-ban bemutatott első modell forradalmasította a verseny-motorkerékpárok tervezését. A motor méretétől és elhelyezkedésétől kezdve a vázon belüli alkatrészek konfigurációján át magáig a vázig a mérnökök mindent teljesen újragondoltak. A Yamaha az elmúlt két évtizedben fejlesztési alapként használta az iparágat átformáló motorkerékpárt, a kiválóság mindeddig páratlan szintjeit elérve így a sportmotorkerékpárok szegmensében.

A forradalmi motorkerékpár bemutatásának 20. évfordulója alkalmából a Yamaha Racing Team három csapattal és három YZF-R1 modellel indult a szuzukai 8 órás versenyen, melyek mindegyikén az eredeti, 1998-as YZF-R1 piros-fehér festése díszelgett. A motorkerékpárokon a Yamaha Factory Racing Team három versenyzője, Alex Lowes, Michael van der Mark és Nakaszuga Kacujuki ült, a festéshez illő védőruházatban, és nagyszerű teljesítménnyel sorozatban negyedszer is megnyerték a nagy jelentőséggel bíró hosszútávú versenyt.

Az emlékezetes győzelem és a verseny-motorkerékpáros technológia terén két évtizede betöltött vezető szerep megünnepléseként a Yamaha Motor Europe büszkén jelenti be a korlátozott példányszámú, versenypályán való használatra előkészített 2019-es YZF-R1 GYTR modell piacra kerülését. A motorkerékpáron a 20. évforduló alkalmából megnyert szuzukai 8 órás versenynek emléket állító motívumok szerepelnek majd, továbbá számos GYTR® (Genuine Yamaha Technology Racing – eredeti Yamaha versenytechnológia) és egyéb versenyalkatrész az alapfelszereltség része lesz.

Az YZFR1 GYTR csak versenypályán való használatra szolgál. Az YZF-R1 GYTR főbb GYTR felszerelései közé tartozik a versenycélokra tervezett vezetékköteg-készlet, ECU, CCU és gyorsgázkar. Mindezek mellett ez az exkluzív versenygép nagy teljesítményű Öhlins FGRT 219 elsővilla-egységgel, TTX36 GP hátsó lengéscsillapítóval, teljes mértékben állítható kormánycsillapítóval, valamint teljesen titán Akrapovič Evolution 2 kipufogórendszerrel készül. A motorkerékpár védelme érdekében pedig Gilles Tooling védőelemek óvják a forgattyúsházat és a keréktengelyeket.

Továbbá opcionálisan nem a Yamaha által gyártott versenyalkatrészek is választhatók lesznek a modellhez, melyeket a hivatalos Yamaha Racing Team partneri körébe tartozó versenymérnökök válogatnak össze és szerelnek fel. A mérnökök gondoskodnak róla, hogy minden példány a szuzukai 8 órás versenynek emléket állító motívumokkal ellátott, teljesen karbon külső borítást kapja, ráadásul az előkészítés részeként fékpados motorbejáratást és személyre szabott vázbeállítást is végeznek rajtuk, így minden modell azonnal készen áll majd a versenypályák meghódítására. Ez a gép az igazi versenyrajongók számára készül. 

A Yamaha Motor Europe húsz darabot készít és ad majd el ebből az exkluzív motorkerékpárból, éppen annyit, ahány éve az YZF-R1 a verseny-motorkerékpáros szcéna meghatározó alakja. Az EICMA kiállításon lévő darab egy prototípus volt, a végső és teljes specifikációk, valamint a vételárral kapcsolatos információk december közepétől lesznek elérhetők, és az ügyfeleknek ekkor nyílik majd lehetőségük a 2019-es YZF-R1 GYTR motorkerékpár online történő lefoglalására, és egy hivatalos Yamaha márkakereskedőnél való átvételére. Azok a szerencsések, akik hozzájutnak ennek az egyedi modellnek az egyik darabjához, automatikusan felvételt nyernek a 2019-es Yamaha Racing Experience (YRE) programba, ahol szakértők segítenek majd nekik, hogy a legtöbbet hozhassák ki versenygépükből. 

Check out the video here: https://youtu.be/rf_szSGLdI4

Megosztás