Évről évre javul a biztosítók megítélése

2017 Ügyfélbarát Biztosítója: az Aegon és a Signal Iduna is megtartotta első helyezését A kis- és közepes biztosítók kategóriájában a Signal Iduna második éve, míg a nagy biztosítók között az Aegon immár harmadik éve őrzi „Az Év Ügyfélbarát Biztosítója” díjat. A Netrisk.hu harmadszorra meghirdetett közönségszavazásán mintegy 280 ezer értékelés érkezett közel 40 ezer ügyféltől, melyek alapján a nagy biztosítók közül az Allianz és a K&H, míg a kis- és középkategóriában a Wáberer és a Genertel biztosítók szereztek további dobogós helyeket. A nagy biztosítók közé a díjbevételük alapján legalább 5 százalékos,…

tovább

Sok a kátyú az utakon, még nem késő kátyúbiztosítást kötni

Az úthibákra figyelmeztető táblával jelzett útszakaszokon keletkezett kátyúkárokat az útkezelő nem köteles megtéríteni, azonban továbbra sem késő kátyúkár-biztosítást kötni – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-nek megküldött közleményében. A közlemény idézi Papp Lajost, a szövetség gépjárműszekciójának elnökét, aki elmondta: az utak kezelői évek óta az úthibák okozta kárigényeknek csupán mintegy felét bírálják el pozitívan, a kártérítés esélyét növelni lehet a kár körültekintő dokumentációjával és megfelelő kátyúbiztosítás megkötésével. Az elmúlt hetek alatt elsősorban az M1-es autópályán tapasztalt kátyúhelyzet és a kapcsolódó forgalmi korlátozások irányították…

tovább

Egy  betörésből többen tanulnak, mint egy autóbalesetből

Egy kutatás szerint az autóbalesetet  elszenvedőknek csupán a fele változtatott vezetési szokásain az eset után, a betörést átélt válaszadóknak viszont közel 80 százaléka tett valamit azért, hogy a jövőben elkerülje a bajt – közölte a Generali Biztosító szerdán az MTI-vel. A biztosító megbízásából 2017 szeptemberében készült kutatásból kiderül, hogy a magyar autóvezetők jelentős része saját bevallása szerint olykor az alapvető szabályokat is megszegi: a megkérdezettek több mint felével előfordul egy átlagos hónapban, hogy túl gyorsan hajt az autópályán (55 százalék) vagy nem áll meg a stoptáblánál (54 százalék). Míg 2015-ben a…

tovább