A Kossuth Lajos tér megközelítése a metróállomás lezárása idején

2018. július 28-tól várhatóan augusztus végéig az M2-es metró megállás nélkül halad át a Kossuth Lajos tér állomáson az ott létesülő irodaház építési munkái miatt. Ebben az időszakban a Kossuth Lajos tér a Deák Ferenc tér felől az M2A jelzésű állomás-pótló busszal, a Batthyány tér felől pedig a D11-es és D12-es hajójárat mellett a munkanapokon közlekedő D2-es átkelőhajóval érhető el. A Kossuth Lajos tér és környéke a város számos pontjáról a szokásos járatokkal – a sűrűbben közlekedő 2-es villamossal, a 15-ös és a 115-ös busszal, a 70-es és a 78-as…

tovább

Füstöt észleltek a 3-as metrón, ezért egy szakaszon pótlóbusz jár

Nem járnak a 3-as metró szerelvényei a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között hétfő délután, mert az egyik kocsiban füstöt észleltek az utasok. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) azt közölte, hogy a 3-as metró Pöttyös utcai megállójához riasztották a tűzoltókat, mert a Lehel tér felé közlekedő szerelvény egyik kocsijában az utasok füstöt éreztek. A metró tűzjelzője beindult, az állomást az utasok elhagyták. A tűzoltók füstöt már nem tapasztaltak, de áramtalanították a szerelvényt. A Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között pótlóbusz szállítja az utasokat – tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A viharos…

tovább

Ölöm ész bódottá

Újra közlekedik az 1-es villamos a Népliget és a Puskás Ferenc Stadion közötti szakaszon vasárnaptól A tervezettnél korábban elkészültek az 1-es villamos vonalán zajló vágányfelújítás első szakaszával, ezért a vártnál hamarabb elkezdődik a jelenleginél kisebb lezárásokkal járó második üteme. 2018. július 22-től (vasárnaptól) várhatóan a nyári iskolai szünet végéig az 1-es villamos Óbuda felől egészen a Népligetig, Kelenföld felől pedig továbbra is a Közvágóhídig jár. A forgalomkorlátozás ideje alatt Kelenföld vasútállomástól a Népligetig a meghosszabbított útvonalú 103V jelzésű busszal utazhatnak, a Népliget és az Infopark között pedig 153V számjelzéssel indul…

tovább

Kerékpárszállítási próbaüzem indul a 4-es metróvonalon

A budapesti metróhálózaton először teszteli kerékpárok szállításának lehetőségét a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV, a próbaüzemet e hét végén tartják a 4-es metró szerelvényein. A BKK az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, szombaton és vasárnap 7 órától 21 óráig “próbaüzem jelleggel, szabályozott körülmények között” tesztelik a kerékpárszállítás lehetőségét. Ez idő alatt bárki szállíthat biciklit a 4-es metróvonalon a más BKV-járműveken már megszokott kerékpárbérlet vagy jegy ellenében. A próbaüzemet az teszi lehetővé, hogy a 4-es metróvonal összes állomásán van olyan lift, amely alkalmas kerékpárok szállítására is. A metrószerelvényeken…

tovább

Hamarabb végeztek!

Vasárnaptól újra közlekedik az 1-es villamos a Népliget és a Puskás Ferenc Stadion között, viszont a felújítás második ütemében, várhatóan a nyári iskolai szünet végéig Óbuda felől a Népligetig, Kelenföld felől pedig a Közvágóhídig jár – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel. A közleményben azt írták, a tervezett július 27. helyett korábban készült el a 1-es villamos vonalán a vágányfelújítás július 7-én megkezdett első szakasza, ezért a vártnál korábban, vasárnaptól kezdődik a második ütem. Ebben az időszakban a villamosok által nem érintett Közvágóhíd és Népliget közötti szakaszon…

tovább

Újra közlekedik az 1-es villamos a Népliget és a Puskás Ferenc Stadion közötti szakaszon június 22-től

A tervezettnél korábban elkészültek az 1-es villamos vonalán zajló vágányfelújítás első szakaszával, ezért a vártnál hamarabb elkezdődik a jelenleginél kisebb lezárásokkal járó második üteme. 2018. július 22-től (vasárnaptól) várhatóan a nyári iskolai szünet végéig az 1-es villamos Óbuda felől egészen a Népligetig, Kelenföld felől pedig továbbra is a Közvágóhídig jár. A forgalomkorlátozás ideje alatt Kelenföld vasútállomástól a Népligetig a meghosszabbított útvonalú 103V jelzésű busszal utazhatnak, a Népliget és az Infopark között pedig 153V számjelzéssel indul ideiglenes járat. Ebben az időszakban változatlanul meghosszabbított útvonalon, a Népligetig jár a 153-as autóbusz. A…

tovább

Az M2-es metró nem áll meg a Kossuth Lajos téren július végétől augusztus végéig

2018. július 28-tól (szombattól) várhatóan augusztus végéig az M2-es metró megállás nélkül halad át a Kossuth Lajos tér állomáson a tavaly lebontott, egykori MTESZ székház helyén létesülő irodaház építési munkálatai miatt. A Kossuth Lajos tér ebben az időszakban a Deák Ferenc tér felől az M2A jelzésű metróállomás-pótló busszal, a Batthyány tér felől pedig a D12-es járattal és az amellett közlekedő átkelőhajóval érhető el. A Kossuth tér és környéke a többi, megszokott közösségi közlekedési járattal – a szokásosnál sűrűbben induló 2-es villamossal, a 15-ös, a 115-ös busszal, a 70-es és a…

tovább

Változik a forgalmi rend a XVI. kerületi Csömöri úton keddtől

Folytatódik a XVI. kerületi Csömöri út Körvasút sor és József utca között szakaszának májusban kezdődött felújítása, ezért 2018. július 17-étől a Csömöri út Rákóczi út és Pálya utca közötti szakasza egyirányú lesz a centrum irányába, ezért változik a 31-es, a 130-as, a 92-es, a 92A és a 277-es autóbusz közlekedése. A Csömöri út május óta érvényben lévő, a József utca és a Rákóczi utca közötti szakaszának belváros felé történő egyirányúsítása továbbra is érvényben marad. A Szlovák út és Újpalota felé közlekedő 31-es és 130-as autóbusz a Csömöri út – Rózsa…

tovább

Szabadság hid (is) ZÁRVA

Elsőként ma és vasárnap, majd további három egymást követő nyári hétvégén lezárják a járművek elől a Szabadság hidat, amelyet kizárólag az arra sétálók használhatnak. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi tájékoztatása szerint a hidat július 14-15-én, 21-22-én, 28-29-én és augusztus 4-5-én zárják le. Ebben az időszakban a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos nem jár, a Fehérvári úton a 61-es villamos meghosszabbított útvonalon, a Móricz Zsigmond körtér helyett a Városház térig közlekedik. A 49-es villamos Bartók Béla úti, kimaradó szakaszának pótlására az 56A járat meghosszabbított útvonalon, a Móricz Zsigmond…

tovább

Villamospótlás a Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy között július 14-15-én

2018. július 14-én, szombaton és 15-én, vasárnap vágánykarbantartási munkák miatt változik a Szilágyi Erzsébet fasoron közlekedő villamosok forgalmi rendje. Hűvösvölgy és a Széll Kálmán tér között pótlóbusz közlekedik, az 56A és a 61-es villamos Dél-Buda felől a Széll Kálmán térig visz utasokat, az 59-es villamos helyett pedig mindkét nap az 59A villamos jár. 2018. július 14-én, szombaton és 15-én, vasárnap villamosvágány-karbantartási munkákat végeznek a Szent János Kórház környékén. Ezért változik a Szilágyi Erzsébet fasoron közlekedő villamosok – az 56A, az 59-es és a 61-es járat – forgalmi rendje: az 56A…

tovább