Nagyobb bevételt és kisebb eredményt ért el a Waberer’s a második negyedévben

A Waberer’s International Nyrt. 184,5 millió euró árbevételt ért el 2018. második negyedévben, ez 16,8 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest – közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A tájékoztatás szerint a társaság kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 14,5 százalékkal, 19 millió euróra csökkent 2018. második negyedévben 2017. ugyanezen időszakához képest. A cég a nemzetközi fuvarozási szegmensben növelte részesedését az európai komplettrakomány-piacon, ahol a bevétele 19 százalékkal nőtt, ugyanakkor az EBITDA 14 százalékkal alacsonyabban alakult, részben a járműkihasználtság csökkenése miatt. A társaság bevétele…

tovább

Új kedvezménnyel ösztönzi a német kormány az elektromobilitás terjedését

Újabb kedvezményt vezetnek be Németországban az elektromos meghajtású autók vásárlásának ösztönzésére. A szövetségi kormány szerdai ülésén elfogadott terv szerint az adórendszeren keresztül próbálják felgyorsítani a környezetbarát meghajtási technológia terjedését. Az új szabály a magáncélra is használt szolgálati autókra vonatkozik. A vállalati kocsiját munkán kívül is használó munkavállalóknak adózniuk kell, az adóalap az autó listaárának egy százaléka. Ezt 0,5 százalékra csökkentik, ha az autó elektromos vagy hibrid meghajtású. A kedvezmény a 2019. január 1. és 2021. december 31. között megvásárolt járművekre érvényes, és a kormány számításai szerint ugyan három év alatt…

tovább

Az idén 600 új töltőállomást alakítanak ki elektromos autókhoz

Az elmúlt időszak kormányzati intézkedéseinek köszönhetően az idén 600 új, elektromos autókhoz szükséges töltőállomás építése van folyamatban  – mondta Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség elnöke kedden az M1 aktuális csatornán. Elmondta: jelenleg 300 töltőállomás működik az országban, ahol az elektromos autóval rendelkezők feltölthetik járműveiket.     A szövetség elnöke szerint ma egy elektromos gépjármű, teljesen feltöltött állapotban átlagosan 200-250 kilométert tud megtenni. Másfélszeresére nőtt az elektromos autók száma tavaly a világon

tovább

A flottakezelő vállalat aktívan részt vesz az elektromos autózás elterjesztésében

A LeasePlan, a világ egyik vezető flottakezelő vállalata bejelentette, hogy részt vesz a Zero Emission Vehicle (ZEV) Challenge megalapításában, amely a Climate Group és a C40 klímavédelmi szervezetek új, globális kezdeményezése. A ZEV Challenge célja, hogy egyesítse azokat az országokat, régiókat, városokat, vállalatokat és civil szervezeteket, amelyek szeretnék felhívni a figyelmet az elektromos autózás fontosságára. A partnerek olyan szabályok és megoldások kidolgozásában, illetve népszerűsítésében is együttműködnek majd, amelyek segítik az elektromos járművek tömeges elterjedését. A kezdeményezést New York-ban indították az idei Formula E-szezon utolsó, Brooklynban megrendezett futamával egy időben. Az…

tovább

Innovációs együttműködésekről tárgyalt a Waberer’s az Egyesült Államokban

A Waberer’s vezetői a Teslánál, az Amazonnál és a Paccarnál folytattak tárgyalásokat múlt héten, amikor a Varga Mihály pénzügyminisztert kísérő üzleti delegációval az Egyesült Államokba utaztak. A logisztikai cég szerdai közleménye szerint a Tesla fremonti központjában elektromos kamionok bevezetéséről tárgyaltak. A Waberer’s vezetői Európából elsőként próbálták ki az elektromos járműveket gyártó amerikai vállalat kamionját. A vezető innovációs vállalatokkal folytatott megbeszélések részeként a Paccar cégcsoporttal a fejlesztés alatt álló elektromos és önvezető járművekről tárgyalt. A vállalat a Daf tehergépkocsik beszállítójaként a Waberer’s fontos partnere – tették hozzá. Az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó Amazon két…

tovább

Járműipari mérnökhallgatók versenyeznek Zalaegerszegen

Járműipari mérnökhallgatók nemzetközi versenye tart Zalaegerszegen csütörtök óta, a Formula Student East rendezvényén 19 ország képviselteti magát 60 csapattal és 1800 résztvevővel; vezető nélküli formula versenyautókat is bemutatnak. A mintegy 42 milliárd forintos beruházással épülő ZalaZone járműipari tesztpályán vasárnapig tartó hallgatói konstrukciós verseny szombati sajtótájékoztatóján György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára azt mondta: a létesítmény a hazai és külföldi tehetségek vonzását is szolgálja. Megfogalmazása szerint a magyar gazdaságfejlesztési stratégia célja, hogy minél több vállalkozás és tehetség érezze otthon magát Magyarországon, sőt vonzó legyen a…

tovább

A Tesla bírósághoz fordult

Konsiczky Zoltán, az MTI különtudósítója jelenti: Országszerte mintegy 800 Tesla S tulajdonosnak kell Németországban visszafizetnie azt a 4000 eurós (mintegy 1,3 millió forint) kedvezményt, amelyet a járműmegvásárlásakor kaptak – közölte szerdán az ügyben illetékes német hatóság. A Tesla beperelte a német államot a döntés miatt. A döntés hátterében a kedvezményekről határozó német Szövetségi Gazdasági és Exportellenőrzési Hivatal (Bafa) és a Tesla közötti vita áll. Az elektromos hajtású autók után járó kedvezmény egyik feltétele ugyanis az, hogy az autó nettó listaárának kevesebbnek kell lennie 60 ezer eurónál. A legtöbb eladott Tesla S…

tovább

Egy Pennybe sem kerül a villanyautók töltése az áruházaknál

A Penny Market új kezdeményezése a budapesti nyolc és három, vidéki üzleténél kiépített elektromosautó-töltő berendezés, ahol a 22 kW-os töltési teljesítménynek köszönhetően hatszor gyorsabban tölthetők fel az elektromos járművek, mint a háztartásokban szabványos dugaszolóaljzatból. Az idén még 64 áruház parkolójában alakít ki töltőállomást. Győrött, a Szabadrév utcai üzletnél a minap helyezték üzembe az e-töltőt. Több száz vevővel fizettetik vissza a luxus elektromos autóik után járó kedvezményt

tovább

Bukás az elektromos autók német támogatási rendszere

Konsiczky Zoltán, az MTI tudósítója jelenti: Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket az elektromos autók elterjesztésére kitalált állami támogatási rendszer Németországban – állapítja meg csütörtöki számában a Handelsblatt című német gazdasági napilap. A német kormány a 2016 és 2019 közötti időszakra 1,2 milliárd eurót szán erre a célra. Az elektromos és hibrid autók vásárlására adott kedvezményt felét állja a költségvetés, a másik felét az autógyártók fizetik. A költségvetésben elkülönített 600 millió eurónak viszont eddig csak a 13 százalékát hívták le a vásárlók – írja a Handelsblatt. A 600 millió eurós…

tovább

Szeptemberig ingyen tankolhatnak a villanyautósok

Száznál több helyen telepítettek e-töltőállomásokat az utóbbi Bécs-szerte. Az új „kutaknál” szeptember végéig ingyen tölthetik fel járműveiket az elektromos autók tulajdonosai. Sikeresen befejezte az osztrák főváros az elektromos töltőállomás-infrastruktúra kiépítésének első szakaszát: városszerte 115 helyen telepítettek új áramkutakat, így Bécsnek minden kerületében van már legalább öt, nyilvánosan hozzáférhető e-töltőállomás, állomásonként két töltőponttal (Typ2-es aljzatok, 11 kW töltési teljesítménnyel). A környezetbarát e-mobilitás népszerűsítésére ráadásul a bécsiek ingyen tankolhatnak áramot ezeknél a kutaknál szeptember végéig. A tiszta zöldáramot kínáló e-töltőállomások egész évben, a nap bármely szakában az autósok rendelkezésére állnak és a…

tovább