Szuperzöld kékség

A Kia Soul EV járt nálam, igyekeztem maximálisan ki is használni a zöld rendszám nyújtotta előnyöket több-kevesebb sikerrel. Kaptam már máskor is lehetőséget elektromos autót vezetni. Első alkalommal egy BMW i3 volt a tesztalany, igaz csak néhány kilométer megtételéig. Második alkalommal, hosszabb időre kaptam meg egy Nissan e-NV200-at, de valahogy egyik sem győzött meg az elektromobilitás szépségeiről. Eddig a pillanatig! Az elektromos autózás nagyon gyerekcipőben jár még itthon, autókból sincs túl nagy a a választék. Vegyes érzelmekkel vettem át az autót, mert amennyi előnye, legalább annyi hátránya is van az…

tovább

A MOIA bemutatja ride-pooling koncepcióját

A MOIA a Volkswagen-csoport fiatal mobilitási cégeként mindössze egy évvel alapítását követően máris átfogó ride-pooling-koncepciót mutat be, amely már a jövő évtől alternatív mobilitási lehetőséget kínálva mérsékelheti jól érzékelhetően a nagyvárosok forgalmának terhelését. A vállalat az „Egymillióval kevesebb autó az utakon” („One Million Cars off the Road”) küldetése jegyében a berlini TechCrunch alkalmával mutatja be elsőként a ride-pooling számára kialakított, jövőbeni ökoszisztémáját. Ugyancsak világpremierjét tartja a MOIA saját fejlesztésű járműve is, amely tisztán elektromos hajtású és kifejezetten a pooling-szolgáltatások jegyében született.   Egymillió autóval könnyítené a MOIA a nagyvárosok terhelését…

tovább

Új, kétirányú töltőrendszert telepít a Honda európai K+F központja

Segítségével nemcsak feltölthetők az elektromos eszközök, hanem ki is nyerhető belőlük az energia Az új töltőállomás közelebb visz a nullemissziós társadalomhoz A projekt a Honda, az EVTEC és a The Mobility House együttműködésének eredményeként valósult meg A speciális töltő lehetőséget ad az elektromos autók és a megújuló energiaforrások integrációjának tesztjére Fejlett, kétirányú töltőbe invesztált a Honda európai kutatási és fejlesztési központja. Az offenbachi labor új eszköze segít egyensúlyba hozni az energiakeresletet és -kínálatot, egyszersmind hatékonyabbá teszi az energiatárolást. Az innovatív töltőrendszer megújuló energia felhasználására is lehetőséget ad, és alkalmazásával tesztelhetőek…

tovább

Történelmi léptékű változások formálják az autóipart

A használtautó-vásárlás idén csúcsot fog dönteni, közel 700 ezer átírás lesz év végéig. Idővel akár az autóvezetést is betilthatják, annyival biztonságosabb lesz a gépek és szoftverek által irányított technológia. Jelenleg nem az elektromos autó drága, hanem az akkumulátorok előállítása – mindez a HG Media „Fókuszban: Sebességváltás az autóiparban” című konferenciáján derült ki. A magyar gazdaság jelentősen függ a járműgyártástól, az ágazatnak nagyon fontos szerepe van az export, a GDP, a hozzáadott érték és a foglalkoztatás terén – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára a…

tovább

Képeken a vadonatúj BMW i8 Roadster és i8 Coupé

Mint arról korábban már beszámoltunk, az új BMW i8 Coupé, úgy az új BMW i8 Roadster is a BMW i divízió jövőbe mutató LifeDrive járműstruktúrájára épül, amely az alumínium alváz és a szénszál-erősítésű műanyagból készült utascella egyedülálló kettősét rejti.  

tovább

A leggyorsabb elektromos töltővel erősít a SHELL

London, 2017. november 28. – A Shell megállapodott a nagyteljesítményű töltőponthálózatot üzemeltető IONITY-vel, így kezdetben tíz európai ország 80 legnagyobb autópályán található töltőállomásán teszi lehetővé, hogy az autósok az eddiginél biztosabban tehessék meg a nagy távolságokat. A nagyteljesítményű töltők áltagosan 5-8 perc alatt töltik fel a legmodernebb elektromos járműveket, háromszor gyorsabban, mint a jelenleg használatban lévő bármely más töltők. Az IONITY vegyesvállalatot a BMW Csoport, a Daimler AG, a Ford Motor Company és a Volkswagen Csoport az Audival és a Porschéval hozta létre azzal a céllal, hogy 350 kW erősségű…

tovább

Az új BMW i8 Roadster és i8 Coupé képekben

Mint arról korábban már beszámoltunk, az új BMW i8 Coupé, úgy az új BMW i8 Roadster is a BMW i divízió jövőbe mutató LifeDrive járműstruktúrájára épül, amely az alumínium alváz és a szénszál-erősítésű műanyagból készült utascella egyedülálló kettősét rejti.  

tovább

Fotókon az új BMW i8 Roadster és i8 Coupé

Mint arról korábban már beszámoltunk, az új BMW i8 Coupé, úgy az új BMW i8 Roadster is a BMW i divízió jövőbe mutató LifeDrive járműstruktúrájára épül, amely az alumínium alváz és a szénszál-erősítésű műanyagból készült utascella egyedülálló kettősét rejti.  

tovább

Belgiumban 147 százalékkal több elektromos autót adtak el tavaly, mint 2015-ben 

 Belgiumban 147 százalékkal több elektromos autót adtak el 2016-ban 2015-höz képest, míg a korábbi kiemelkedő adatokat felmutató Hollandiában 47 százalékkal, Dániában 70 százalékkal kevesebbet – közölte a La Libre Belgique című belga napilap internetes kiadásában. A beszámoló szerint Belgiumban mintegy 10 ezer elektromos autó található, amely a regisztrált gépjárművek 1,6 százalékát teszi ki az országban. Ezzel az adattal Belgium az uniós tagországok között a hatodik a sorban Norvégia (24 százalék), Hollandia (5 százalék), Izland (4,2 százalék), Svédország (3,2 százalék) és Svájc (1,8 százalék) után. Mint elmondták, a nyugat-európai ország sokat…

tovább