Tagged: Európai Bizottság

Rangos közlekedési díjat kapott Budapest

Budapest 2008 után most újra elnyerte az Európai Bizottság díját a tavalyi Európai Mobilitási Hét keretében megvalósult programokért és fejlesztésekért. A brüsszeli díjátadón a szakmai zsűri méltatta a főváros erőfeszítéseit a közlekedésbiztonság növeléséért, a...

Budapest nyerte az EU Európai Mobilitási Hét díját

    Budapest nyerte el az Európai Bizottság díját a tavalyi Európai Mobilitási Hét keretében megvalósult programokért és fejlesztésekért – tájékoztatott Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pénteken.     Az Európai Bizottság által évente meghirdetett Mobilitási Hét célja a...

A MAGE által is támogatott döntéssel fejlődhet az európai e-mobilitás

Az Európai Tanács elfogadta az Európai Bizottság azon javaslatát, miszerint hosszabbítsák meg három évvel az elektromos járművekre vonatkozó új Brexit-vámok bevezetését, továbbá egyidejűleg hozzanak létre egy hárommillió eurós támogatási csomagot az Európai Unió akkumulátoriparáért....

A MAGE támogatja az Európai Bizottság elektromos járműveket érintő szigorúbb származási szabályok elhalasztására vonatkozó javaslatát

    A Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) üdvözli és teljes mértékig támogatja az Európai Bizottság (EB) elektromos járműveket érintő szigorúbb származási szabályok 2026. december 31-ig történő elhalasztására vonatkozó javaslatát – tudatta a szakmai szervezet hétfőn az...

Az EU új szén-dioxid-kibocsátási célértékeket javasol az új nehézgépjárművekre 2030-tól

    Az Európai Bizottság új szén-dioxid-kibocsátási célértékeket javasolt 2030-tól az új nehézgépjárművekre, kibocsátásmentessé tenné az új városi buszokat, az új tehergépkocsiknál pedig 2040-re 90 százalékos kibocsátáscsökkentést érne el – tájékoztatott az uniós bizottság kedden.     A...

Az EU vizsgálatot indít az észak-magyarországi új autóalkatrész-gyár állami támogatásának ügyében

    Az Európai Bizottság vizsgálatot indított annak értékelésére, hogy az Észak-Magyarországon létesíteni tervezett új gépjárműalkatrész-gyár építéséhez Magyarország által nyújtani szándékozott állami támogatás összhangban van-e az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal – tájékoztatott az uniós bizottság...

Az Európai Bizottság és az EIT InnoEnergy együttes erőfeszítéssel segíti az akkumulátoripari szakképzés fejlesztését

A 2021-ben elindított EBA Academy, zászlóshajónak számító program, mely az európai akkumulátor-értéklánc mentén dolgozó munkaerő továbbképzését és átképzését szolgálja: 2025-ig hozzávetőleg 800 000 dolgozó betanítására, továbbképzésére vagy átképzésére lesz szükség annak érdekében, hogy a kontinens megőrizhesse...

Az Európai Bizottság 2035-ig fokozatosan meg kívánja szüntetni a dízel- és benzinüzemű autók értékesítését

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti:    Az Európai Bizottság javaslatcsomagot mutatott be szerdán az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére, a javaslat szerint 2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a dízel- és a benzinüzemű autók értékesítését, és minden új gyártású autónak kibocsátásmentesnek...

Az Európai Bizottság 875 millió euróra bírságolta a BMW-t és a Volkswagen-csoportot a trösztellenes szabályok megsértése miatt

    Brüsszel, 2021. július 8., csütörtök (MTI) – Az Európai Bizottság 875 millió euróra bírságolta a BMW-t és a Volkswagen-csoportot, amiért az új dízel személygépkocsik károsanyag-kibocsátásának tisztítása terén a verseny korlátozásával az autógyártók megsértették az uniós...

Az Európai Bizottság tervet mutatott be a környezetbarát, intelligens és megfizethető mobilitás előmozdítására

    Az Európai Bizottság a kibocsátáscsökkentésre, a versenyképességre, valamint a biztonságra fókuszáló, hozzáférhető és megfizethető, fenntartható és intelligens közlekedési rendszerekre vonatkozó stratégiát mutatott be, hogy a mobilitás terén végbe mehessen a zöld és digitális átállás,...

Az Európai Bizottság jóváhagyta a PSA-Opel tranzakciót

Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a francia PSA Peugeot-Citroen francia autóipari konszern felvásárolja az Opelt; az ügylet nem ütközik az uniós jogba  – közölte az uniós bizottság sajtószolgálata csütörtökön. Az Európai Bizottság a felvásárlás európai...