Járműipari mérnökhallgatók versenyeznek Zalaegerszegen

Járműipari mérnökhallgatók nemzetközi versenye tart Zalaegerszegen csütörtök óta, a Formula Student East rendezvényén 19 ország képviselteti magát 60 csapattal és 1800 résztvevővel; vezető nélküli formula versenyautókat is bemutatnak. A mintegy 42 milliárd forintos beruházással épülő ZalaZone járműipari tesztpályán vasárnapig tartó hallgatói konstrukciós verseny szombati sajtótájékoztatóján György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára azt mondta: a létesítmény a hazai és külföldi tehetségek vonzását is szolgálja. Megfogalmazása szerint a magyar gazdaságfejlesztési stratégia célja, hogy minél több vállalkozás és tehetség érezze otthon magát Magyarországon, sőt vonzó legyen a…

tovább

Mindenki boldog, Kánaán van

Kedvező tendenciák alakultak ki a hazai új és használt autók piacán, lényegesen csökkent a hitelfelvétellel történő vásárlás – mondta Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének (MGOE) elnöke az M1 aktuális csatornán szombaton. Hozzátette, a jogszabályok miatt már nem lehet olyan kedvezőtlen hiteleket igénybe venni, mint a gazdasági válság előtti években. Fojt Attila úgy fogalmazott: komoly gazdasági biztonság alakult ki, az emberek bátrabban mernek személygépkocsit vásárolni. A válság óta eltelt 10 év, kiszabadultak a rossz hitelkonstrukciókból, akik korábban igénybe vették ezeket, és így jelentős autóvásárlási hullám indult el a használt…

tovább

Ölöm ész bódottá

Újra közlekedik az 1-es villamos a Népliget és a Puskás Ferenc Stadion közötti szakaszon vasárnaptól A tervezettnél korábban elkészültek az 1-es villamos vonalán zajló vágányfelújítás első szakaszával, ezért a vártnál hamarabb elkezdődik a jelenleginél kisebb lezárásokkal járó második üteme. 2018. július 22-től (vasárnaptól) várhatóan a nyári iskolai szünet végéig az 1-es villamos Óbuda felől egészen a Népligetig, Kelenföld felől pedig továbbra is a Közvágóhídig jár. A forgalomkorlátozás ideje alatt Kelenföld vasútállomástól a Népligetig a meghosszabbított útvonalú 103V jelzésű busszal utazhatnak, a Népliget és az Infopark között pedig 153V számjelzéssel indul…

tovább

I30 N Line fotók és videó

Szerdán olvashattátok, hogy  az első nagyteljesítményű ’N’ jelvényt viselő sorozatgyártású – i30 N – modell sikeres bemutatását követően a Hyundai tovább bővíti modellválasztékát az N-Line felszereltségi szint Európában történő bevezetésével. Természetesen fotók és videó is érkezett az újdonságról.

tovább

Művészi kidolgozású LFA-val (is) készülnek a SPA 24-re

A  Lexus egy egyedi, művészi kidolgozású LFA szupersport autóval ünnepli első 24 órás versenyét Spaban: a japán autógyártó az elismert portugál művészt, Pedro Henriquest szerződtette az LFA egyedi feldíszítésére, amit a Spaban megrendezett versenyhétvégén lehet majd megcsodálni. Az Emil Frey Lexus Racing egyébiránt két Lexus RC F GT3 géppel indul a megmérettetésen, a Blancpain GT versenysorozat legkeményebb futamán. Az Emil Frey Lexus Racing csapata július 28-án és 29-én mutatkozik be két Lexus RC F GT3 autóval az ikonikus hosszú távú versenyen, a Total 24 Hours of Spa futamon, amit idén…

tovább

Már több, mint 130 település regisztrált az Európai Mobilitási Hétre

A környezetbarát és fenntartható városi közlekedést népszerűsítő eseménysorozathoz 2018. szeptember 15-ig csatlakozhatnak az önkormányzatok. A magyarországi települések közül mostanáig több mint 130 jelezte a http://www.mobilityweek.eu/ nemzetközi honlapon, hogy saját programokkal terjeszti a kampány üzenetét. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Palkovics László tárcavezető döntése nyomán 2018-ban a tavalyi keretösszeget megkétszerezve, összesen 140 millió forint értékben biztosít egyedi támogatási lehetőséget a programsorozat eseményeihez. A tárca Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampányának nemzeti koordinátoraként 2015 óta segíti vissza nem térítendő forrással is a helyi szervezők munkáját, felkészülését. A támogatás a hagyományosan szeptember 16. és 22.…

tovább

Vonattal ütközött egy autó egy átjáróban Nyárlőrincnél

Összeütközött egy személyvonattal egy gépkocsi a Bács-Kiskun megyei Nyárlőrincnél szombat reggel. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy földutas átjárónál történt a baleset, a kocsi két utasa súlyosan megsérült. A MÁV-Start vonatinfó honlapja szerint a Szolnokról Kecskemétre tartó személyvonattal ütközött az autó, reggel fél 7 után. A Mávinform tájékoztatása szerint az átjárónál KRESZ-tábla (úgynevezett András-kereszt) figyelmeztetett a lehetséges veszélyre. A helyszínelés és a műszaki mentés idején buszokkal pótolták a vonatokat Lakitelek és Kecskemét között. A Mávinform nem sokkal 9 óra előtt azt közölte, hogy a vasúti forgalom újraindult.  

tovább

A Tesla bírósághoz fordult

Konsiczky Zoltán, az MTI különtudósítója jelenti: Országszerte mintegy 800 Tesla S tulajdonosnak kell Németországban visszafizetnie azt a 4000 eurós (mintegy 1,3 millió forint) kedvezményt, amelyet a járműmegvásárlásakor kaptak – közölte szerdán az ügyben illetékes német hatóság. A Tesla beperelte a német államot a döntés miatt. A döntés hátterében a kedvezményekről határozó német Szövetségi Gazdasági és Exportellenőrzési Hivatal (Bafa) és a Tesla közötti vita áll. Az elektromos hajtású autók után járó kedvezmény egyik feltétele ugyanis az, hogy az autó nettó listaárának kevesebbnek kell lennie 60 ezer eurónál. A legtöbb eladott Tesla S…

tovább

Módosult a Btk. a veronai buszbalesettel összefüggésben

Büntetendő lesz a jogellenesen átalakított személyszállító járművek vezetése, és a hivatalos személyt hivatali tevékenységével össze nem egyeztethető helyen vagy időben érő zaklatás – döntött pénteken az Országgyűlés. Czunyiné Bertalan Judit fideszes képviselő büntető törvénykönyvet (Btk.) módosító javaslatát 130 igen, 22 nem szavazattal, 33 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. A tavalyi, 17 halálos áldozattal járó veronai buszbaleset nyomán megalkotott módosítás szerint a jövőben egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki olyan járművel vagy különleges személyszállító szolgáltatást nyújtó járművel vesz részt a közúti közlekedésben, amelyet engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően…

tovább

Hamarabb végeztek!

Vasárnaptól újra közlekedik az 1-es villamos a Népliget és a Puskás Ferenc Stadion között, viszont a felújítás második ütemében, várhatóan a nyári iskolai szünet végéig Óbuda felől a Népligetig, Kelenföld felől pedig a Közvágóhídig jár – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel. A közleményben azt írták, a tervezett július 27. helyett korábban készült el a 1-es villamos vonalán a vágányfelújítás július 7-én megkezdett első szakasza, ezért a vártnál korábban, vasárnaptól kezdődik a második ütem. Ebben az időszakban a villamosok által nem érintett Közvágóhíd és Népliget közötti szakaszon…

tovább