Indul az idei rali Eb-n a Herczig, Ferencz páros

Hosszú évtizedek óta először idén ismét teljes szezont teljesít a rali Európa-bajnokság (ERC) legmagasabb kategóriájában egy magyar kettős. Herczig Norbert és új navigátora, Ferencz Ramón a MOL Racing Team színeiben áll majd rajthoz a sorozat futamain. A keddi bejelentésen elhangzott, hogy a négyszeres abszolút magyar bajnok pilóta továbbra is Skoda Fabia R5-össel versenyez majd, az olajipari vállalat pedig nemcsak szponzorként, hanem üzemanyag-beszállítóként is támogatja majd, hiszen az ERC-futamokon a nemzetközi szabványoknak megfelelő vadonatúj fejlesztésű versenybenzinnel indul. Ezzel kapcsolatban Szabó Szabolcs Pál, a MOL Magyarország értékesítési vezetője elmondta: az új üzemanyagot…

tovább

Herczig kifakadt: “Az MNASZ kérjen tőlünk bocsánatot!”

 A héten helybenhagyta a Herczig Norbert, Bacigál Igor párosnak a szeptemberi Mecsek Ralin elért eredményét a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) Felügyelő Testülete, így már biztos, hogy idén is ők nyerték meg a magyar bajnoki címet az abszolút értékelésben. A duó az ősz elején győzni tudott a Mecsek Ralin és ezzel a sikerrel bebiztosította az újabb bajnoki címét, így már rajthoz sem állt a szezonzáró egri versenyen. Ugyanakkor a páros szeptemberben elért eredményét néhány héttel ezelőtt a MNASZ felfüggesztette, mert a mecseki futamon a Skoda Fabia R5-ös versenyautójukból levett üzemanyagminta…

tovább