Debrecenben is támad a Taxify

Melbourne, Párizs és Budapest – és még sok város után – Debrecen is csatlakozik a világ ötvennél több olyan városhoz, ahol elérhető a Taxify okostelefonos szolgáltatás. Az utazásszervező alkalmazáson keresztül rendelt autókban a debreceniek kedvezményesen, diáktarifával utazhatnak, és okostelefonjukkal is intézhetik a fizetést is. A Taxify abban bízik, hogy egyrészt hozzájárulhat Debrecen prosperáló gazdaságához, a városban már működő vagy nemrég bejelentett, kül- és belföldi beruházások sikeréhez, illetve a nemzetközi repülőtért használók kiszolgálásához. Másrészt az egyetemen tanuló nagyszámú magyar és külföldi hallgató, illetve a város kutató- és fejlesztő-központi jellege miatt Debrecenben az…

tovább

Csupán öt évet kapott az ittasan halálos balesetet okozó, cserbenhagyó gyökér

Halálos balesetet okozó cserbenhagyót ítéltek börtönre Zalaegerszegen Ittasan okozott cserbenhagyásos halálos balesetet tavaly januárban az a férfi, akit első fokon öt év börtönbüntetésre ítélt kedden a Zalaegerszegi Járásbíróság. A 38 éves férfi tavaly januárban egy esti italozást követően indult haza egy műszaki hibás terepjáróval, amelyre egy másik autó rendszáma volt felszerelve. Bagod közelében, egy földúton haladt, ahol egymás mögött két férfi gyalogolt, de a sofőr hiába fékezett, mindkettőjüket elgázolta, majd elhajtott a helyszínről.     A rendőrök az egyik áldozatot holtan találták, tőle nem messze pedig súlyos sérülésekkel, kihűlés közeli, eszméletlen állapotban…

tovább

Nyolc és fél év börtönre ítéltek egy ittasan halálos balesetet okozó tolnai sofőrt

Jogerősen nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla kedden egy Tolna megyei férfit, aki 2015-ben ittasan és kábítószer hatása alatt halálos balesetet okozott, 2016-ban pedig szintén részegen úgy megütött egy férfit, hogy az meghalt. A táblabíróság tájékoztatása szerint ezzel helybenhagyták a Szekszárdi Törvényszék márciusi elsőfokú ítéletét, amely a vádlottat halált okozó testi sértés, rablás és halált okozó ittas járművezetés bűntettében mondta ki bűnösnek, és a börtönbüntetés kiszabása mellett hat évre eltiltotta a járművezetéstől.     A tényállás szerint a 22 éves, büntetett előéletű férfi 2015. október 5-én vezetői engedély nélkül ittasan és…

tovább

Öt év börtönre ítéltek egy ittasan halálos balesetet okozó szegedi férfit

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék kedden egy helybéli férfit, aki 2015-ben ittasan és kábítószer hatása alatt halálos balesetet okozott – tájékoztatta a bíróság szóvivője az MTI-t. Juhászné Prágai Erika közölte, a bíróság a vádlottat halált okozó ittas járművezetés bűntettében és kábítószer birtoklásának vétségében mondta ki bűnösnek, és a szabadságvesztés kiszabása mellett véglegesen eltiltotta a járművezetéstől.     A most 39 éves férfi, aki a baleset előtt igen nagy mennyiségű szeszes italt és korábban “kristály” elnevezésű kábítószert is fogyasztott, 2015. október 24-én éjszaka Szegedről Kiskundorozsma felé haladt autójával, öt utassal. A…

tovább

Miután az Ubert kitiltották, a Taxify 2 millió utazást bonyolított le két év alatt a magyar piacon

A Taxify észt utazásmegosztó mintegy 2 millió utazást bonyolított le két évvel ezelőtti magyar piacra lépése óta, applikációjukat 250 ezren töltötték le – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a cég két évvel ezelőtt 20 autóval kezdte meg tevékenységét Budapesten, jelenleg pedig több mint 600 sofőrrel dolgoznak, a létszámot az év végére 700-800 főre szeretnék emelni. Nyilvános cégadatok szerint a Taxify Hungary Kft. 2017-ben 161,7 millió forint árbevételt ért el a 2016. évi 32,6 millió forinttal szemben. A társaság tavalyi adózott eredménye 64,8 millió forint volt az…

tovább

Az Ikarus végleg megszívta?! Nincs egyezség a hitelezőkkel

Nem sikerült megegyezni a hitelezőkkel a keddi beszállítói és hitelezői fórumon, az  Ikarus Egyedi Kft.  buszgyártása ezért veszélybe került – közölte a vállalat kedden az MTI-vel. Mészáros Csaba főtulajdonos fölajánlotta a hitelezőknek 99 százalékos tulajdonrészét, de MKB Bank mint a legnagyobb hitelnyújtó nem fogadta el a javaslatot – írták. Felszámolási eljárás esetén nem biztosítható, hogy a beszállítók hozzájutnak a követeléseikhez,  a termelés megszűnése  pedig veszélyezteti a már  átadott járművek  szervizhátterét és az onkológiai szűrőbuszok legyártását- tették hozzá. A tárgyalások sikertelensége veszélyezteti a társaság vagyonának, termelőeszközeinek, készleteinek és tudásának egyben tartását, amit a…

tovább

Magát buktatta le a primitív gyökér – Internetre feltöltött videó alapján indult nyomozás közúti veszélyeztetés gyanújával

Közösségi portálra felkerült videofelvétel alapján indított nyomozást, közúti veszélyeztetés gyanújával a szombathelyi rendőrkapitányság hétfőn – erősítette meg az MTI-nek Leibinger Eszter, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A felvételen – amely az elkövető autójából készült – látható, ahogy az autós az egyik legforgalmasabb négysávos úton nagy sebességgel haladva járművével átlépi a záróvonalat; csikorgó gumikkal áttér a menetirány szerinti bal oldalra, csaknem ütközik a szemben szabályosan közlekedőkkel, majd visszatérve hatalmasat fékezve kerüli el, hogy nekihajtson az előtte haladónak. A videón látható a sofőr és hallható, amint a mellette ülő hol nevetve, hol…

tovább

Eva Rezesová azonnal egy BMW-be pattant, amint szabadult

Mint arról az MTI információi alapján korábban már beszámoltunk, hat év börtön után szabadlábra helyezték a négy halálos áldozatot követelő közlekedési baleset okozása miatt elítélt Eva Rezesovát, aki a Nagy Ignác utcai fővárosi büntetés-végrehajtási intézetből kedd délelőtt távozott. Fotók is érkeztek a szabadulás pillanatáról. Budapest, 2018. augusztus 28. Eva Rezesová börtönbüntetésének kétharmadát letöltve, hat év után elhagyja a Nagy Ignác utcai fõvárosi büntetés-végrehajtási intézetet 2018. augusztus 28-án. A szlovák nõ 2012. augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán X5-ös BMW-jével ittasan, mintegy 165 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant egy személyautóba, amelyben…

tovább

A négy embert meggyilkoló Rezes Évikie szabadult a sittről

Szabadlábra helyezték a halálos közlekedési balesetet okozó Eva Rezesovát   Hat év börtön után szabadlábra helyezték a négy halálos áldozatot követelő közlekedési baleset okozása miatt elítélt Eva Rezesovát, aki a Nagy Ignác utcai fővárosi büntetés-végrehajtási intézetből kedd délelőtt távozott. A szlovák nőt jogerősen 9 év börtönre ítélték, ugyanakkor a jogszabályok szerint büntetése kétharmadának letöltése után szabadulhatott. Miután a 2012 augusztusában történt baleset óta majdnem egyfolytában fogva tartották, a hat év most telt le. A szabadon bocsátásra sajtóhírek szerint többek között az elítélt jó magaviselete miatt nyílt lehetőség.     Az eljárás adatai szerint…

tovább

Ez a féreg is megússza majd néhány hónappal (felfüggesztve, és nem fellógatva)?! Vádat emeltek egy babakocsit toló nőt cserbenhagyó gázoló ellen

Vádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki ittasan elgázolt egy babakocsit toló nőt, majd  elhajtott a helyszínről  2016 októberében Szentendrén – közölte a Pest megyei főügyész pénteken az MTI-vel. Szabó Ferenc a közleményben azt írta, a férfi késő délután a Kálvária útnál ki akart kikerülni egy autót, azonban nem vette észre a babakocsit toló nőt, és elütötte. Az ütközéskor a nő a szélvédőnek csapódott, majd 18 méterrel odébb az úttestre zuhant, a babakocsi a két hónapos csecsemővel 17 métert repült, egy füves részen a kerekeire érkezett, majd…

tovább