Keszthelyi Vivien nyolcadik lett élete első Forma-3-as versenyén

Keszthelyi Vivien a nyolcadik helyen zárt pályafutása első Forma-3-as versenyén, az F3 Asian Championship Winter Series elnevezésű viadal thaiföldi hétvégéjének nyitó futamán.     A 18 éves versenyző – aki az első magyar nő ebben a kategóriában – a 10. helyről vágott neki a futamnak, amelyen 12-en álltak fel a rajtrácsra.     A versenyt a holland Rinus van Kalmthout nyerte, a pole pozícióból induló brit Dan Ticktum, aki a Forma-1-es Torro Rosso saját nevelésű pilótája, kiesett. Keszthelyi előtt a hetedik helyen zárt a legendás Forma-1-es versenyző, Ralf Schumacher fia, David.     A thaiföldi hétvégén…

Read More

Szalayék tartják a helyüket

Kőkemény nap volt – már megint. De úgy látszik, ezen a Dakaron csak ilyenek vannak. Ráadásul a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős számára már előző éjszaka elkezdődött. Ahogy arról már írtunk, a páros késő este érkezett meg a táborba a szerdai, eseménydús szakaszról, amelyen egy szikla szétütötte az Opel Grandland X első futóművét, úgyhogy a szervizcsapat este tíz után kezdte el a munkát, s csak nem sokkal azelőtt fejezte be, hogy Szalayéknak indulni kellett a rajthoz, vagyis úgy reggel fél hét tájban. „Nagy kő esett le a szívemről, amikor meghallottam,…

Read More

Barátságtalan sziklák

Szalay Balázs és Bunkoczi László szerdán megjárta a hadak útját a Dakaron, s még az sem vigasztalta túlságosan, hogy a világsztárok közül is nagyon sokan pórul jártak a San Juan de Marcona és Arequipa közötti 331 kilométeres mért szakaszon. Az Opel Dakar Team kettősének ezen a napon a sziklákkal gyűlt meg a baja (három különböző helyen is), ám a legfontosabb, hogy a napot a 41. helyen zárta, az összetettben pedig a 28. helyről várja a folytatást a Szalay, Bunkoczi páros. Igaz, a szervizcsapatnak lesz dolga ma éjszaka.„A sziklák ma nem…

Read More

Szalayék lendületben

A 30. helyről várják a folytatást. Az Opel Dakar Team kettőse, Szalay Balázs és Bunkoczi László lendületben van! A Dakar rali második napra rendelt, 342 kilométeres szelektív szakaszán a páros a 30. helyen ért célba, vagyis újabb 12 helyet javított, és már az összetettben is a 30. helyen áll. A Grandland X magyar pilótája úgy érzi: lehet ez még jobb is! „Újabb jó napon vagyunk túl, annak ellenére, hogy akadt azért egy két kalandunk – mondta Szalay, akinek ez a 14. Dakarja. – Volt például egy magas dűne, amelyre elsőre…

Read More

Loeb szakaszgyőzelme, Szalayék a 30. helyen

A kilencszeres rali-világbajnok Sebastien Loeb nyerte meg kedden a Peruban zajló Dakar-rali második szakaszát, melyen a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros 30. lett.      A Pisco és San Juan de Marcona közötti 553 kilométeres távon – melyből 342 volt mért szakasz – a Peugeot-val versenyző Loeb nyolc másodperccel előzte meg a spanyol Nani Romát. A 44 éves francia sztár negyedszer vesz rész a Dakar-ralin, és 11. etapgyőzelmét aratta, mellyel az összetettben feljött az ötödik pozícióba.     A kedden negyedikként befutó dél-afrikai Giniel De Villiers leváltotta az összetett első helyén a kétszeres bajnok…

Read More

David Schumacher is Keszthelyi Vivien ellenfelei között a Forma-3-ban

A korábbi Forma-1-es pilóta Ralf Schumacher fia, David is leadta nevezését abba a Forma-3-as ázsiai versenysorozatba, amelyben Keszthelyi Vivien is rajthoz áll.     A két fiatal pilóta több mint egy éve alkot egy párt a civil életben, s a Pinnacle Motorsport keddi közlése szerint a 17 éves David Schumacher lesz az egyik versenyzőjük az F3-as sorozatban.     Keszthelyi menedzsmentje múlt szerdán közölte, hogy a 18 éves versenyző a BlackArts Racing istálló színeiben indul el a megméretésen, s ezzel ő lesz az első magyar nő, illetve a hazai autósport történetében a legfiatalabb, aki…

Read More

Szalay: „Sokat előztünk, remek napunk volt!”

Szalay Balázs nem is emlékszik, mikor volt legutóbb ennyire jó napja a dűnék között. Pedig a Dakar rali első szakasza egyáltalán nem volt könnyű, sőt… Nyolcvannégy kilométernyi dűne várt a mezőnyre a nyitó napon, az Opel Dakar Team kettősének, a Szalay Balázs, Bunkoczi László duónak azonban ez nem okozott gondot. A 83. helyen rajtolt, és miután több tucatnyi vetélytársát megelőzte, a 42. helyen ért célba. „Minden versenyző szereti az ilyen ritmusos szakaszokat, mint amilyen a mai volt, de persze ahhoz, hogy ennyit előzzünk, kellett az is, hogy a Grandland X…

Read More

Hihetetlen, de igaz

Kétmilliárd forintot kérnek egy Lexus LFA-ért! Egy sárga Lexus LFA lehet minden idők legdrágább japán autója: a Németországban 6,43 millió euróért (!) eladósorba került jármű gyakorlatilag null-kilométeres; de nem ez teszi egyedülállóvá, pótolhatatlanná és elképzelhetetlenül drágává. A 2010 és 2012 között, mindössze ötszáz példányban gyártott Lexus LFA minden egyes példánya autótörténeti ritkaság. Fokozottan igaz ez arra az ötven autóra, amely a cégelnök Tojoda Akio személyes döntése alapján különleges kezelésben részesült: a Nürburgring-csomag kifejezetten kiélezett, versenypályára való autót faragott a sportkupéból. A motorteljesítmény 560-ról 571 lóerőre emelkedett, a váltóvezérlés gyorsabb kapcsolásokat…

Read More

Agyagpiramis, bárzongora, ünnepélyes rajt

Az utolsó nyugodt nap. Legalábbis egy ideig. A Dakar-mezőny nagy része – az, amelyik már az előző napon átesett a kötelező adminisztratív és technikai ellenőrzésen –, szabadnapot kapott vasárnapra, csak délután (magyar idő szerint késő este/éjszaka) az ünnepélyes rajtceremónián kellett tiszteletét tennie. A dobogót az óceánparton, a nyüzsgő Dakar-faluban jelölték ki, ahová kora délutántól már szinte lehetetlen volt bejutni. Nem ártott, ha az ember versenyautóval, motorral vagy kamionnal van… A tizennegyedik Dakar raliján induló Szalay Balázs vasárnap délelőtt úgy döntött, Lima újabb részeit fedezi fel magának: ezúttal a Huaca Pucllanát,…

Read More

Túl a kötelező rituálén

A versenyek előtti utolsó nap mindig az ördögé. Kötelező végigmenni a feladatokon, egymás után kipipálni mindegyiket, de igazándiból senki sem szereti. Még úgy sem, hogy Szalay Balázsnak és Bunkoczi Lászlónak már van rutinja ebben, hiszen az Opel Dakar Team pilótájának ez már a tizennegyedik Dakar ralija lesz, míg Bunkoczival közösen a kilencedik. Ráadásul az adminisztratív és technikai ellenőrzés nem csupán a Dakaron kötelező, hanem az összes többi terepraliverseny előtt is… Igaz, azért számításba kell venni, hogy itt vannak a legtöbben, vagyis itt tart a legtovább a papírmunka. Noha magyar idő…

Read More