Bajban a “kopogtatók”

Csendesebb, biztonságosabb lett a megújult Suzuki Vitara. De kezdjük rögtrön az elején, a címmel! Milyen “kopogtatók”? Egyszer valamelyik túlönképzett zsurnalista  leírta egy autónak a belső anyaghasználata kapcsán a műszerfal fölötti borításra, hogy “kopogós műanyag”.No’, azóta nem szabad úgy cikket megjelentetnie valamire való autós újságírónak, hogy ezt a majdnem remek szókapcsolatot ne kontrollcé-kontrollvézné bele az anyagába. Mivel egyrészt nem tanultam sem műszaki – vagy dizájner – főiskolán, sem autószerelő szakmunkásnak, másrészt soha nem tartottam magam autós újságírónak, a “kopogós műanyagokkal” eddig sem is foglalkoztam.Persze lehet, hogy azért nem, mert én ha…

tovább

Az elsők között kerül a magyar piacra a Suzuki megújított modellje

A magyar piac az elsők között van, ahol a Suzuki bevezeti megújított, Esztergomban gyártott modelljét, a Vitarát – mondta Josinobu Abe, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója hétfőn újságíróknak Esztergomban. A gyártósorokon már az új modell készül, amely szeptembertől érhető el a magyarországi márkakereskedéseknél. Az exportpiacokon fokozatosan vezetik be az új Vitarát, a Suzuki több mint 140 országba szállít belőle, az Európai Unióba és más országokba.      A Vitara-sorozat 1988-ban indult, a modell a kezdetek óta sikeres, a szabadidő-autó kategória (SUV) felfutásával pedig folyamatosan javítja pozícióját. Szegmensében az új autók magyarországi piacán részesedése az…

tovább

Megújult a Vitara

A 2018-ban 30. születésnapját ünneplő Vitara-sorozat 1988-ban indult útjára a kompakt szabadidő-autó kategória úttörőjeként, és elegáns kialakításával, könnyű manőverezhetőségével, kényelmes vezetési élményével, valamint terepen nyújtott, sokoldalú teljesítményével a mai napig töretlen népszerűségnek örvend. A Magyarországon legnagyobb darabszámban értékesített, hazai gyártású Vitara megújult változatának, illetve a szintén itthon gyártott S-Cross 1.0 és 1.4 benzines Boosterjet motorral szerelt modelljeire kiterjesztett garanciaprogramot hirdet a Magyar Suzuki Zrt. A jelenlegi, negyedik generációs Vitarát 2015-ben mutatták be, válaszul a kisebb karosszériával rendelkező gépkocsik iránti megnövekedett piaci igényekre. A modell a Suzuki legkülönbözőbb vezetési körülmények, valamint…

tovább

A Suzuki továbbfejlesztette sikermodelljét, a Vitarát

Továbbfejlesztette sikermodelljét a Suzuki, ősztől a magyar piacon is elérhető lesz az esztergomi gyárban készülő Vitara, amelynek nemcsak a külseje újult meg, hanem több biztonságtechnikai és vezetéstámogató funkcióval is gazdagodott – tájékoztatta a Magyar Suzuki Zrt. az MTI-t csütörtökön. Az új Vitara sorozatgyártása 2015 márciusában indult Esztergomban, innen exportálják a vállalat összes piacára, az Európai Unióba és más országokban. A gyártás előkészítésére korábbi információk szerint 150-160 millió eurót fordított a cég. A modell a kezdetek óta sikeres, a felfutóban lévő városi terepjárók (SUV) szegmensében piaci részesedése az idei első fél…

tovább

Hamarosan érkezik a megújult Suzuki Vitara

Már nem kell sokat várnunk a megújult Suzuki Vitarára, ugyanis a továbbfejlesztett modell idén ősztől a hazai vásárlók számára is elérhető lesz. Az új Vitara elődjének izgalmas és stílusos továbbgondolása: Magyarország legnépszerűbb, egyben a Suzuki legsikeresebb modellje számos új biztonsági funkcióval érkezik. Megújult forma Megújult formával és megoldásokkal érkezik hamarosan a magyar márkakereskedésekbe az új Vitara. A megszokott külső izgalmas elemekkel egészült ki. A jól azonosítható hátsó lámpák izzóinak helyére új LED egységek kerültek, míg a fronton átszabták a hűtőrács kialakítását és a lökhárítókat is. Szélesedett a színpaletta, új karosszéria…

tovább

Honda CR-V – 2018

A világ legnagyobb példányszámban eladott szabadidő-autójának vadonatúj változata Stílusos, sportos külső megjelenés – ismerős sziluettel – és prémium minőségű belsőtérrel 35 mm-rel szélesebb és 15 mm-rel magasabb az elődmodellnél, ugyanakkor megjelenése dinamikusabb, hasmagassága pedig 35 mm –rel nagyobb A hosszabb (30 mm-rel) tengelytávból fakadóan erőteljes, atletikus kisugárzás jellemzi az új CR-V-t, nem mellesleg nagyobb lett a beltér Fejlett aerodinamikai kialakítás, melynek az elsőként alkalmazott Honda Aktív Hűtőrács is része, amely az aerodinamikai hatékonyság érdekében bezáródik, de amikor hűteni kell, kinyílik Kiváló minőségű anyagokból összeállított, prémium utastér, szélvédőre vetített adatok (head-up…

tovább

CR-V műszaki adatok

Az adatok csak tájékoztató jellegűek, a változás jogát a gyártó fenntartja. Az üzemanyag-fogyasztásra és szén-dioxid-kibocsátásra vonatkozó adatok még végső homologizáció előtt állnak. Karosszéria és futómű Ötajtós, öt- vagy hétszemélyes szabadidő-autó önhordó karosszériával. 1,5 literes VTEC TURBO erőforrás, kétféle váltó, első- vagy négykerékhajtás.   ERŐFORRÁS 1.5 VTEC TURBO (6MT) 1.5 VTEC TURBO (CVT) Hengerenként négyszelepes Hengerenként négyszelepes Furat x löket mm 73,0 X 89,5 Összlökettérfogat cm3 1498 Sűrítési viszony 10,3 Csúcsteljesítmény (motor) kW/LE FWD: 127 kW/173 LE AWD: 142 kW/193 LE AWD: 127 kW/173 LE /f./perc 5600 f./perc Legnagyobb forgatónyomaték (motor)…

tovább

A CR-V menetbiztonsági szempontból is az iparág legjobbja, a Honda Sensing™ rendszer minden modellváltozathoz alapáron jár

Az új, speciális karosszériaszerkezet és a tovább fejlesztett menetbiztonsági kiegészítők hozadékaként még biztonságosabbá vált a CR-V Merevebb, erősebb, kevésbé deformálódó utascella teszi biztonságossá a közlekedést A Honda SENSING™ a legfejlettebb menetbiztonsági eszközöket foglalja magában Várhatóan a legmagasabb Euro NCAP-minősítést kapja meg a modell A vadonatúj CR-V-t arra törekedve tervezték, hogy menetbiztonsági szempontból is a legjobb legyen az iparágban. Fejlesztői úgy alkották meg a kategóriaelső merevségű és szilárdságú karosszériát, valamint a menetbiztonsági eszközöket, hogy ötcsillagos minősítést szerezhessen az Euro NCAP legújabb, szigorított töréstesztjén. Összhangban a Honda „Biztonságot mindenkinek!” jelmondatával, az új…

tovább

Kiemelkedő helykínálat – ez minden idők legnagyobb CR-V-utastere

A nagyobb tengelytávnak és a szélesebb kocsitestnek hála tágasabbá válhatott a belsőtér Nagyobb helykínálat az utasoknak, valamint – a modell történetében először– hétszemélyes változatban is megrendelhető a CR-V (AWD verzió) Tágas csomagtartó – a modell történetének legnagyobb rakodónyílásával A fejlett kényelmi felszerelések között olyan csemegék szerepelnek, mint az egy mozdulattal dönthető ülések vagy a motoros mozgatású csomagtérajtó5 A vadonatúj CR-V nemcsak sokoldalúbb, kifinomultabb és minőségibb, mint felmenője, hanem méretesebb is – a hosszabb tengelytávnak és a szélesebb kialakításnak köszönhetően jóval bőségesebb helykínálattal kecsegtet. Minden utast tágas, kényelmes környezet várja, hiszen…

tovább

A tovább fejlesztett műszaki alapok jelentősen növelik a CR-V AWD használati értékét és terepképességeit

A szabad hasmagasság nőtt az elődmodellhez viszonyítva A Honda által kidolgozott AWD-vezérlőszoftver legújabb verziója még jobb terepképességeket biztosít, és gyorsabb kanyarvételeket tesz lehetővé Az összkerékhajtási rendszer automatikusan lekapcsolja a hátsó tengelyt, ha nincs szükség fokozott tapadásra Az új CR-V kiváló terepképességeihez már maga a padlólemez is hozzájárul, hiszen a szabad hasmagasság nőtt az elődmodellhez mérten, a tömegközéppont talajhoz viszonyított távolsága azonban nem változott. Ha kihúzzuk a centit az autó alja és az út között, 191 mm-t jegyezhetünk az elsőkerék-hajtású kivitelnél és 201-et az összkerekesnél. Ez azt jelenti, hogy a szabad…

tovább