Felelősen a környezetért


Különleges tanórákat és üzemlátogatásokat tartottak a MÁV szakemberei

A múlt héten zajló Fenntarthatósági Témahét programsorozatában a vasúttársaság szakemberei interaktív tanórák és üzemlátogatások keretében hívják fel az iskolások figyelmét a környezet védelmének fontosságára és a vasút fenntarthatóságban betöltött szerepére.

A máig tartó, iskolák bevonásával zajló témahét egyik kiemelt témaköre a közösségi közlekedés. A témahét főtámogatójaként a MÁV-csoport aktívan vesz részt a programokban; az egész héten át tartó TeSzedd! akcióban 1035 fő vasutas 82 helyszínen gyűjti a vasúti területeken illegálisan elhelyezett hulladékot. Az önkéntes szemétszedés mellett a vasúttársaság vezetői és szakértői 25 helyszínen különleges tanórák keretében mutatják be a diákoknak a vasutasok napi teendőit. Emellett nyolc telephelyen 11 iskolai csoport üzemlátogatás keretében leshet be a kulisszák mögé. 

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója március 21-én Egerben, az Eszterházy Károly Egyetem gyakorlóiskolájában Felelősen a környezetért címmel tartott tanórát az intézmény egykori növendékeként. Völgyesi Zsolt stratégiai vezérigazgató-helyettes ugyanezen a napon két győri középiskolába – a Kazinczy Ferenc Gimnáziumba és a Révai Miklós Gimnáziumba – látogatott, délelőtt pedig a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium tanulói találkozhattak a vasúti vezetővel. A különleges tanórákra a vasúttársaság tisztán elektromos hajtású gépjárműveivel érkeztek meg a vasút felsővezetői.

Az egri iskolában tartott tanóra keretében a vasúttársaság elnöke mintegy 150 hetedik és nyolcadik évfolyamos tanulónak tartott előadást a vasút és a fenntarthatóság kapcsolódásairól. Homolya Róbert interaktív előadásának első felében a vasút jövőjének felvázolása mellett bemutatta a vonatközlekedés és a hazai vasúti fejlesztések kedvező környezeti hatásait.

A vállalatvezető előadásában felhívta a figyelmet a vasutat érintő legjelentősebb környezeti problémára, az illegális hulladék kérdéskörére, ezen belül a jogellenesen elhelyezett hulladék negatív környezeti és gazdasági hatásaira. A vállalatvezető előadásában kitért arra, hogy a MÁV évente átlagosan 2-3000 tonna nem vasúti tevékenységből származó hulladék elszállítatásáról gondoskodik, majd szemléltetésként hozzátette, hogy ez a mennyiség kb. 1 méter magasan töltene fel egy átlagos futballpályát.

A tanóra második felében a diákok megismerkedhettek a vasúttársaság által alkalmazott dróntechnológiával, amely – egyebek mellett – az illegális hulladékszigetek feltárásában is támogatja a környezetvédelmi tevékenységet. A diákok kipróbálhatták a MÁV környezetvédelmi szakemberei által bemutatott zajmérési eszközöket, beülhettek az elektromos autókba, a kíváncsiak pedig korábbi használatból kiváltott talpfát szagolhattak és megismerkedhettek a vasúti talpfák ártalmatlanításának és kezelési technológiájának elméletével.

A különleges tanórákon elhangzott, hogy idén április 11-én negyedik alkalommal rendez Nyílt napot a MÁV-csoport a Magyar Vasúttörténeti Parkban (1142 Budapest, Tatai út 95.) A Nyílt nap témája a MÁV-csoport szolgáltatási láncának és az ehhez illeszkedő modern technológiáknak a bemutatása lesz. Az érdeklődők olyan témákkal ismerkedhetnek meg, mint az anyaggazdálkodás, beszerzés, értékesítés, üzemeltetés, járműkarbantartás, járműfejlesztés, forgalom, pályaépítés, pályakarbantartás, pályadiagnosztika, biztosítóberendezések, távközlés, erősáram, informatika, gazdasági terület és a MÁV-HÉV közlekedési rendszere.