Idén húsvétkor százezerrel többen utaztak vonattal, mint tavaly

Idén húsvétkor országszerte 13 186 vonat, a tavalyihoz képest jóval több, körülbelül 615 ezer utast szállított. A jegyek több mint 40 százalékát online, a Vonatinfó mobilalkalmazással és automatákból vették meg.

A hosszú hétvégén menetjegyet váltva 615 ezren utaztak vonattal, ami a tavalyi húsvéti hétvégéhez képest jelentős, több mint 17 százalékos utasszám-növekedés jelent. Idén kevesebben hagyták az elővételi jegyvásárlást az utolsó pillanatokra a visszautazások esetében, valószínűleg ennek is tudható be, hogy szombaton és vasárnap 20 százalék feletti volt a növekedés.

Egyre többen váltják meg a jegyeket az önkiszolgáló csatornákon; húsvétkor a vonattal utazók 41 százaléka online és a Vonatinfó applikáció segítségével vagy jegykiadó automatából szerezte be a menetjegyét, míg pénztárban mindössze az utasok 52 százaléka vásárolta meg (az utasok 7 százaléka a fedélzeten váltott jegyet).

Húsvétkor is sokan ismerték fel az előnyét annak, hogy a menetjegyek okostelefonok, tabletek képernyőjén is bemutathatók a jegyvizsgálóknak. Ez a lehetőség már több mint két éve adott, 2018 nyara óta pedig az Android és iOS operációs rendszerre letölthető Vonatinfó mobilalkalmazásból is lehet e-vonatjegyet vásárolni. A vasúttársaság legújabb jegyváltási megoldása gyorsan népszerűvé vált, hiszen az utasok így akár úton a vasútállomás felé, mobiltelefonon, pénztár előtti sorban állás nélkül is meg tudják venni a jegyüket.

A fejlesztések népszerűsítése érdekében a vasúttársaság 5 százalékos kedvezményt ad az automatából történő vásárlásnál, az e-vonatjegyek pedig 10 százalékkal olcsóbbak, mint ha pénztárban váltana jegyet az utas, a menetrendben @-cal jelölt, csúcsidőn kívüli vonatokra pedig e-vonatjegy vásárlásánál 20%-os árengedmény vehető igénybe a legalább 100 kilométeres utazások esetén.