Ultragyors e-töltőt adott át a Mol

Ultragyors e-töltőt adott át a Mol csütörtökön Budapesten, az egy hónapig ingyenesen használható eszköz egy időben két elektromos autót tud 20-30 perc alatt feltölteni.

    A Mol 2030-as hosszú távú stratégiája szerint a vállalatcsoport még nagyobb szerepet kíván vállalni a közlekedők kiszolgálásában. Az elektromos töltés részaránya még nem számottevő, de a piac jelentősen nő – hangsúlyozta Orosz András, a Mol Magyarország kiskereskedelmi vezetője az átadón.
   

 Hozzátette: a XI. kerületi Nagyszőlős utcai benzinkúton állították üzembe a Magyarországon egyedülálló töltési teljesítményű eszközt.
  

  Tóth-Fekete Róbert, a Mol-csoport e-mobilitási területének vezetője elmondta: a társaság hét évvel ezelőtt adta át az első villámtöltőket, amelyekből jelenleg hét üzemel a Mol budapesti töltőállomásain, az új ultragyors töltő a nyolcadik töltési lehetőség az elektromos autósoknak.
  

  Felidézte azt is, hogy a Mol csatlakozott a NEXT-E projekthez, amelynek keretében a konzorcium európai uniós támogatással 252 elektromos töltőt telepít 2020 végéig, ezzel létrejön egy töltőhálózat a cseh határtól a Fekete- és az Adriai-tengerig. A töltőkből 141 kap helyet a Mol-csoport töltőállomásain.