1350 Alfa Romeo előtt mutatták be a Tonalét Magyarországon

Összesen 1350 Alfa Romeo és több mint 3500 látogató érkezett AlfaCitybe az elmúlt hétvégén, ahol a márka új modelljének, a Tonalénak a közönségpremierjét is tartották a Szalki-szigeten, Dunaújvárosban.

Bár a 2019-es rekordot – 1530 Alfa – nem döntötték meg az alfások, így is ez lett a második legnagyobb AlfaCity, a találkozó 15 éves története alatt. A szervezők féltek attól, hogy nem fér majd el ennyi autó a szigeten, de szerencsére nem volt probléma.

Ahogy azt már a korábbi években is megszokhatták a rendezvény látogatói, a fellépők többsége idén is vagy Alfa Romeo tulajdonos volt, vagy olyan, aki szorosan kötődik a márkához. A találkozó szombati napján előadást tartott Csikós Zsolt autós újságíró (Speedzone.hu) és Lakatos Tibor, a Sauber Engineering karbon-technikusa. A sok nevetésről pedig Musimbe Dávid Dennis, a Dumaszínház humoristája gondoskodott.

A programok között nagy sikert aratott az alfás tetoválások versenye és a felnikitartó-verseny is.

A rendezvényen mutatkozott be a nagyközönségnek a legújabb Alfa Romeo, a Tonale. Itt láthatta hazánkban a nagyközönség először az olasz márka első hibrid modelljé, amelyek már a márkakereskedésekben is megtekinthetők.

A találkozó mindkét napján tuningautó és oldtimer kiállítást is tartottak. A rendezvény talán egyik legizgalmasabb autója volt az Alfa Romeo SZ, amelyből kettő is érkezett. Ez az autó a Tonale formavilágának egyik ihletője, például visszaköszön rajta a hármas osztású lámpasor.

AlfaCity minden ötödik résztvevője külföldi, idén is sokan érkeztek Olaszországból, Csehországból, Szlovákiából, Romániából és Ausztriából is.

A szombati nap házigazdája idén is Rákóczi Ferenc rádiós műsorvezető, az Alfa Romeo hazai márkanagykövete volt.

Szombaton napközben az utcazene fesztiválokról ismert Band of Streets zenélt, a programok sorát pedig mindkét este hajnalig tartó bulik zárták: többek között Sterbinszky, Mynea és Náksi is zenélt.

A találkozót a 2004-ben alakult Alfa Amore nevű internetes közösség szervezi. Az első AlfaCityt még 2007-ben rendezték meg, már akkor is több száz autó részvételével. A korábbi találkozókat Esztergomban, Komáromban, Balatonfüreden és Zánkán tartották. A mostani helyszínt, a dunaújvárosi Szalki-szigetet tavaly már sikeresen tesztelték a rendezvény résztvevői.

https://podcars.hu/a-visszaszamlalas-elindult/