Az elektromos autók piaca Magyarországon az elmúlt négy évben rengeteget fejlődött, 2013-hoz képest körülbelül az ötszörösére nőtt – mondta Zs. Nagy István, a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagja pénteken az M1 aktuális csatornán. Ugyanakkor megjegyezte, hogy...
Hárman életveszélyesen, ketten pedig súlyosan sérültek meg a 42-es főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között, ahol két személygépkocsi ütközött pénteken kora délután. Korcsmáros Ferenc, a mentők regionális igazgatója az MTI-vel azt közölte: a sérültek beszorultak a...
Mint arról az Egyszer már láttam autót korábban beszámolt, halálos baleset történt az M5-ös autópálya Röszke felé vezető oldalán csütörtökön késő éjjel, a sztráda 60-as kilométerénél egy személyautó az út menti árokba csapódott. A...
Mint arról az Egyszer már láttam autót korábban – az MTI információi alapján – beszámolt, egy ember meghalt, ketten megsérültek, amikor két autó összeütközött Szeged és Sándorfalva között csütörtök délután. http://egyszermarlattamautot.hu/2018/03/09/ket-szemelygepkocsi-utkozott-a-42-es-foutvonalon-teljes-utzar/
Két személygépkocsi ütközött Berettyóújfalu és Mezőpeterd között a 42-es számú főútvonal 46. kilométerszelvényében pénteken kora délután, ezért az utat teljes szélességében lezárta a rendőrség – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. Balogh...
A március 15-i nemzeti ünnep és a húsvéti ünnepek miatt a közeljövőben két hosszú hétvége is rendelkezésre áll a pihenéshez. A fővárosban közlekedők kényelme érdekében 2018. március 15-től (csütörtöktől) 18-ig (vasárnapig), valamint a március 30-i...
Változik a közösségi közlekedés menetrendje Budapesten a hétvégi munkanap-áthelyezés miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel. Március 10-én a fővárosi közösségi közlekedési járatok az iskolaszüneti menetrend szerint közlekednek, a 3-as metró pedig a munkanapokon...
GENFBEN AZ RX L – A ELSŐ HÉTÜLÉSES LEXUS EURÓPÁBAN A Genfben frissen leleplezett, és azonnal rendelhető vadonatúj RX L révén a Lexus még több teret ad a luxusnak: a 11 centiméterrel megnövekedett hossz,...
Az autósajtó hetek óta ettől volt hangos: visszatér egy Toyota sportautó legenda, és bár sokan találgatták, biztosra nem vehettük, hogy a Supráról van szó. Kedden, a Genfi Autószalonon azonban leleplezésre került a lenyűgöző GR...
Különleges év előtt áll Fernando Alonso kétszeres F1-világbajnok: idén nem kevesebb, mint három világszériában áll rajthoz, hogy megvalósítsa minden autóversenyző legnagyobb álmát. Rögtön pályaszakasz-rekorddal kezdte a következő F1-es szezonra való felkészülését Fernando Alonso a...
Egyéb
by AztaCARom · Published 2018.03.09.
· Last modified 2018.03.08.
Bemutatja a holnap mobilitását a ŠKODA AUTO Digilab a 2018-as Genfi Nemzetközi Autószalonon. A most először a kiállításon látható ŠKODA VISION X hibrid tanulmányautó műszerfalán a cseh autógyártó látványosan szemlélteti a márka jelenlegi connectivity...
Egyéb
by AztaCARom · Published 2018.03.09.
· Last modified 2018.03.08.
A Peugeot sohasem riadt vissza a kihívásoktól, bizonyítja ezt azzal is, ahogyan az idén visszatér a magyar ralibajnokságba – pénzdíjas márkakupát szervez utánpótlásnevelő célzattal, s a győztes a lehető legjobb nyereménnyel gazdagodik: költségek nélkül...
Egyéb
by AztaCARom · Published 2018.03.09.
· Last modified 2018.03.08.
A 2018-as Genfi Autószalonon látható először a Lexus legelső kompakt crossovere, a Lexus UX: a crossoverek új válfaját képviselő “Nagyvárosi felfedező” friss lendületet hoz a luxus életstílusba. Stílusos és figyelemfelkeltő külsejével ez a “sűrített”...
Halálos baleset történt az M5-ös autópálya Röszke felé vezető oldalán csütörtökön késő éjjel, a sztráda 60-as kilométerénél egy személyautó az út menti árokba csapódott – közölte a katasztrófavédelem honlapján. A balesetben egy ember a...
A 2018. március 16-i pihenőnapot március 10-én dolgozzuk le, ezért március 10-én a fővárosi közösségi közlekedési járatok az iskolaszüneti menetrend szerint közlekednek, az M3-as metró pedig – a munkanapokon megszokott közlekedési rend szerint –...
Egyéb
by AztaCARom · Published 2018.03.09.
· Last modified 2018.03.08.
Hivatalosan is megerősítették, hogy a Toyota megkezdi dízel üzemű személyautóinak kivezetését az európai piacról. A vállalat a jövőben hibrid és más zöld hajtásláncokra koncentrál. Amikor egyik legfontosabb modellújdonságát 2016 végén dízelmotor nélkül vezette be...
A Mazda Új generációs SKYACTIV jármű felépítésének középpontjában egy emberközpontú fejlesztési folyamat áll, amely olyan, finomhangolt formában tálalja a SKYACTIV technológiák alapvető funkcióit, hogy az utasok élhessenek természet adta képességükkel, és az autó mozgása...
A szaúdi nők történelmet írnak a Ford és az Effat Egyetem segítségével. A szaúdi nők is szeretnének részesülni a mobilitás nyújtotta szabadságból. Egy tavalyi királyi rendeletnek köszönhetően ezt most már hivatalosan is megtehetik. A...
Folytatja modelloffenzíváját a felsőkategóriában az Audi: az új Audi A8 és az új Audi A7 után a prémiummárka első ízben mutatja be az Audi A6 új generációját. Legyen szó kényelemről vagy sportosságról, a kimondottan...
Mint arról az Egyszer már láttam autót korábban már beszámolt, ketten meghaltak egy Sárándon, a 47-es főút 14-es kilométerénél történt balesetben csütörtök reggel. Megérkeztek az MTI fotói is a helyszínről. 🙁 http://egyszermarlattamautot.hu/2018/03/08/mi-van-itt-ma-2/
Impresszum
Tulajdonos: Berta István
A honlap tartalmáért a szerkesztőbizottság felelős!
Rendszergazda: Varga Zsolt
e-mail:
bertanyuuz@gmail.com
A honlap a Médiabirodalom lapcsoport tagja.
We use cookies on our website to give you the most relevant experience by remembering your preferences and repeat visits. By clicking “Accept”, you consent to the use of ALL the cookies.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.