Egy ember meghalt, ketten megsérültek, amikor két autó összeütközött Szeged és Sándorfalva között csütörtök délután – írta a katasztrófavédelem honlapján. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a két személyautó eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan...
Egyirányúsítják az Etele út egy szakaszát Budapest XI. kerületében, az új forgalmi rend szombattól augusztus végéig marad érvényben. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az Etele utat a Bártfai utca és...
A Genfi Autószalonon leplezi le az Audi első tisztán elektromos hajtásrendszerű modelljének prototípusát. A sportos SUV-modell a felsőkategóriás autók jellemzően tágas térkínálatát és színvonalas kényelmét a mindennapokban is jól használható hatótávval ötvözi. A sorozatgyártás...
Halálra gázoltak egy gyalogost csütörtökön Debrecenben – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. Plásztán-Kopcsa Kamilla elmondta, a 63 éves nő a Pesti utcán szabálytalanul akart átmenni. A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett,...
A március 8. és 18. között megrendezésre kerülő Genfi Nemzetközi Autószalonon az Audi, az Italdesign és az Airbus egy közös tanulmánnyal jelentkezik. A „Pop.Up Next” egy olyan tisztán elektromos, teljesen automatizált koncepció, amely a...
Az új generációs benzinmotor 2017 augusztusában a Mazda meghirdette az új “Fenntartható Zoom-Zoom 2030” hosszú távú stratégiát, amely 2030-ig előre tekintve részletezi a cég technológiai fejlesztéseit. A Mazda küldetésének tekinti, hogy Földünket csodálatossá, az...
A Volkswagen Csoport számára az elektromos mobilitás, az autonóm vezetés és a közlekedésben résztvevők digitális hálózatba kapcsolása illetve az új mobilitási szolgáltatások kulcsfontosságú szerepet töltenek be a városok mobilitásának hatékonyabbá, tisztábbá és élhetőbbé tételében....
A SEAT értékesítési eredményei továbbra is kétszámjegyű növekedést mutatnak. Februárban a vállalat sikeresen tartotta fenn az év elején tapasztalt erős növekedést, és a 39 000 kiszállított autóval 25,9 %-kal magasabb értékesítési számokat ért el,...
Ketten meghaltak egy Sárándon, a 47-es főút 14-es kilométerénél történt balesetben csütörtök reggel – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján. Azt írták, hogy két személyautó és egy kamion ütközött össze. Ketten az...
A Sport tanulmány, amelynek neve, ‘Kai’ annyit tesz: ‘Úttörő’, már a Mazda márka jövője számára készíti elő a terepet, felvonultatva a vállalat áttörést jelentő, új generációs technológiáit és a KODO formai filozófia legújabb evolúcióját....
Halálos autóbaleset történt Budapesten, egy kisbusz és egy gépkocsi ütközött össze a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljának felvezető útján csütörtökre virradó éjjel – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A tájékoztatás szerint a személykocsiba...
Egy rendkívül változatos és viszontagságos szezon van Balogh Jani mögött, hiszen több műszaki gond és néhány hiba is hátráltatta a tavalyi bajnoki futamokon. Év végére kisimultak a dolgok és a Mikulás Ralin egy Ford...
Húsz új autóbuszt állít forgalomba a napokban a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. a térségben – közölte a társaság szerdán az MTI-vel. A Credo Econell 12 típusú, alacsony belépésű autóbuszokat a zrt. a Volán Buszpark...
Külső formaterv A Mazda VISION COUPE alapmotívuma a lendületes vonalvezetésű, négyajtós kupé. Arányai a klasszikus kupék aranymetszést követő formatervéhez igazodnak, az utasfülkét hátratolták. Az autó sziluettje erőteljes előre lendülő mozgást sugall, ami nagyteljesítményű sportautóra...
Gyöngyöshalászon gyártják az Apollo legújabb nyári gumiabroncsát Az Apollo forgalomba hoz egy teljesen új nyári gumiabroncsot, Apollo Aspire XP néven. A felépítés és az anyagtechnológiák legújabb fejlesztéseire alapozva az Aspire XP a kiemelkedő szintű...
Új szolgáltatási csomagot tesz elérhetővé a Continental hazánkban A ContiSafe3 magában foglalja a defektgaranciát, a balesetbiztosítást és az assistance-szolgáltatást A 2 évre szóló szolgáltatási csomag mindössze 2990 forintért vásárolható meg személyesen vagy online A...
Az 2018-as Mazda6 Sportkombi világpremierjét, a Sedan pedig európai bemutatkozását ünnepli a 2018. évi Genfi Autószalonon. A Mazda6 minden eddiginél átfogóbb megújulása magasabb szintű minőséget kínál a márka zászlóshajójának szinte minden részletében. Az...
Egyéb
by Iroda Távirati · Published 2018.03.07.
· Last modified 2018.03.06.
Körtvélyes Tivadar, az MTI különtudósítója jelenti Megnyílt kedden a 88. Genfi Autókiállítás, a világ egyik legnagyobb autóipari szakkiállítása. Több tízezer négyzetméteren 180 kiállító 900 járművet vonultat fel, és 110 világ-, valamint európai premiert tartanak. A...
Az autó külső megjelenését átdolgozott hűtőmaszk, fényszórók, ködlámpák és kerekek frissítik fel A Micrából ismert díjnyertes BOSE Personal hangrendszer most már a Juke-ban is elérhető Új energy narancsvörös és elektromos kék egyedi csomagok a...
Egyéb
by Iroda Távirati · Published 2018.03.07.
· Last modified 2018.03.06.
Csaknem 400 jogsértést állapítottak meg a rendőrök a teherautók és buszok egyhetes országos ellenőrzésén – közölte a rendőrség kedden a honlapján. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának közleménye szerint az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának...
Impresszum
Tulajdonos: Berta István
A honlap tartalmáért a szerkesztőbizottság felelős!
Rendszergazda: Varga Zsolt
e-mail:
bertanyuuz@gmail.com
A honlap a Médiabirodalom lapcsoport tagja.
We use cookies on our website to give you the most relevant experience by remembering your preferences and repeat visits. By clicking “Accept”, you consent to the use of ALL the cookies.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.