Daily Archive: június 14, 2018

Új CNG-kutat adtak át

A Nemzeti Közművekhez tartozó NKM Mobilitás Kft. megnyitotta harmadik közforgalmú, környezetbarát CNG, vagyis sűrített földgáz töltőberendezését, a Ferihegyi repülőtérre vezető út mellett a 2-es terminál közvetlen közelében üzemelő Mol-töltőállomás területén. A Nemzeti Közművek MTI-nek...

HAHÓ! Egy sávra szűkül az M3-as autópálya Hatvannál

Burkolatjavítási munkák miatt forgalom- és sebességkorlátozásra, valamint sávlezárásokra kell készülni a következő napokban az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán Hatvan térségében – hívta fel a figyelmet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az...

Kilencen sérültek meg egy balesetben Gyula és Sarkad között

Két személygépkocsi és egy betegszállító ütközött össze Gyula és Sarkad között csütörtök délután, kilencen megsérültek – olvasható a police.hu-n. A közlés szerint egyik sérült állapota sem súlyos. A helyszínelés idejére a rendőrség az utat...

Ilyen se’ volt még – Bárki beülhet Alonso versenyautójába

A motorsport rajongók már visszaszámlálnak, e hétvégén kerül megrendezésre a legendás Le Mans-i 24 órás verseny 2018-as futama, amely legnagyobb esélyesének az idén Fernando Alonso kétszeres Formula-1 világbajnokkal kibővülő, hibrid versenygépekkel rajthoz álló Toyota...

Stílusosan érkezett az új Aygo Magyarországra

Meglehetősen impozáns körülmények között, Budapest bulinegyedének szívében, annak is egyik legtrendibb szórakozóhelyén, a Teslában került leleplezésre Európa és Magyarország egyik legnépszerűbb városi miniautója, a Toyota AYGO legújabb generációja, amelynek első példányai a napokban érkeznek...

A Volvo Cars és a Polestar bemutatja

  Itt az új Polestar Engineered elektromos teljesítménynövelő csomag A prémium autókat gyártó Volvo Cars új, elektromos teljesítménynövelő csomagot vezet be Polestar Engineered néven, kifejezetten az új 60-as modellszéria T8 Twin Engine plug-in hibrid...

A Hyundai összeállt a Maroon 5-val

Cél, hogy bemutassa a 2018-as oroszországi FIFA labdarúgó-világbajnokságra™ készült márkakampányának himnuszát • A Hyundai összeállt a többszörös platina és GRAMMY díjnyertes Maroon 5-val, hogy tisztelegjenek Bob Marley reggae legenda előtt. • A Hyundai az...

45 éve csak Toyotával

Az Alsó-Szászországból származó Peter Springert alighanem felterjeszthetnénk Guinness-világrekordra: a férfi 1973 óta nem vásárolt más autót, kizárólag csak Toyotát. A példátlan márkahűség okairól és hozadékairól exkluzív interjúnkban kérdeztük. 1975-ben egy szép nyári vasárnapon Herr...

Ha megpakoltuk a kocsit a nyaralásra…

Indulás előtt mindig ellenőrizzük a guminyomást és az abroncsok állapotát! A megfelelő keménységűre pumpált abroncsok élettartama hosszabb, tapadásuk biztosabb, általuk az autó úttartása jobb, a fogyasztása pedig kisebb. Ráadásul a legjobb defekt megelőzési módszer,...

A “Zöld Pokolba” küldi a Skoda a Kodiaq RS-t (Videó)

A SKODA Sabine Schmitz autóversenyzőt bízta meg, hogy még a párizsi debütálás előtt próbálja ki a felsőkategóriás SUV-t a Nürburgringen. Így a cseh gyártó bebizonyíthatja, milyen rendkívüli teljesítménnyel bír az új hétszemélyes SUV. Sőt,...

Kevesebb, mint egy tucat újságíró előtt mutatkozott be itthon az új Mercedes-Benz Sprinter

Teljes internetes kapcsolódás, egyedi méretezhetőség, modern és tiszta, SCR-katalizátorral ellátott Euro6-os dízelmotorok, 2019-től csendes elektromos hajtás, és személyre szabott raktérmegoldások, különböző járműmegosztó és bérlési szolgáltatásokkal kombinálva – ezeket kínálja a harmadik generációra teljesen megújuló...

Íme a Mini Fashion Field Notes kollekció

A hat nemzetközi dizájnertehetség által megálmodott, tizenhat darabos exkluzív összeállítás június 12-én, a 94. Pitti Uomo férfidivat-fesztiválon debütált a nagyközönség előtt. A brit prémiumgyártó Firenzében, a világ egyik elsőszámú férfidivat- és életstílus-fesztiváljaként ismert Pitti...