5+1 ok arra, miért ne idegenkedjen az autóbérléstől

Ha felmerül a céges autó iránti igény, sokan rögtön a vásárlásra vagy a lízingre gondolnak, mint megoldásra. Pedig ma már sokkal kedvezőbb feltételeket tud biztosítani egy tartós bérleti lehetőség, amit más néven operatív lízingnek nevezhetünk. A flottakezelés előnyeit pedig akár már egy autóra is érvényesíthetjük. A Duna Autó Lízing 5+1 érvet fogalmazott meg a tartós bérleti konstrukció mellett.

Finanszírozás felsőfokon

Autóvásárláskor gyakran komoly befolyásoló erővel bírnak a szubjektív és érzelmi szempontok, nemcsak a praktikum alapján döntünk. Cégautó esetében azonban fordul a kocka, és előtérbe kerül annak felhasználási célja, és nem utolsó sorban pedig a teljes fenntartási költsége (TCO). A tartós bérlet előnye ebben mutatkozik meg leginkább, hiszen rugalmas, egyedi konstrukciókat kínál az ügyfél igényei alapján, az autóválasztástól a finanszírozási formán át az extra szolgáltatásokig.

Operatív lízinget társas vállalkozások, egyéni vállalkozók, valamint egyedi feltételrendszer alapján magánszemélyek is igénybe vehetnek” – árulta el a Duna Autó Lízing cégvezetője, Sós Gábor. „Szerződni nem csak flottára, hanem egy-két autóra ugyanúgy lehet, ugyanolyan előnyökkel, egyszerűen, gyorsan és költséghatékonyan, üzemeltetési és adminisztrációs teendők nélkül. Még a kezdő, induló cégek – amelyek számára más finanszírozási lehetőségek egyelőre nem elérhetőek – is megtalálhatják ebben az üzleti modellben számításukat. Habár a tartós bérlet díjszámítása többtényezős, a piacon mégis jelenleg elérhető leggazdaságosabb opció a cégautó fenntartására. A vállalkozásokat nem terheli meg hitellel, és nem kényszerülnek forrásaik tárgyi eszközökbe invesztálására sem. Ehelyett a nettó bérleti díj 100%-ban költségként leírható, áfatartalma pedig visszaigényelhető a vonatkozó jogszabálynak megfelelően.”

Miért éri ez meg a cégemnek?

A Duna Autó Lízing 5+1 pontba szedte, mik a legfőbb előnyei a tartós bérleti konstrukciónak.Megtakarítások, adóoptimalizálás: Mivel a bérlet összege az üzemletetés díját is tartalmazza, így a finanszírozáson felül ezekre is él a költségleírás és áfa-visszaigénylés lehetősége. Ráadásul a bérbeadó flottavásárlóként magas kedvezményekben részesül a piacon mind a beszerzés, mind az üzemeltetés esetében, amelyet a bérlő javára is tud érvényesíteni a bérleti díj kalkulációjakor.Hitelképesség: Tartós bérlet akár önerő (magasabb kezdő bérleti díj) nélkül is köthető egy előzetes hitelvizsgálat eredményétől függően. Sőt, az ügyfél hitelképességét tükröző mutatói akár javulhatnak is, ha igénybe veszi a szolgáltatást, hiszen a bérelt gépjármű a bérbeadó könyveiben kerül aktiválásra, így a bérlő számára ez mérlegen kívüli tétel, vagyis nem neki kell elszámolnia az értékcsökkenést.Egyszerű ügyintézés: A céges gépjármű üzemeltetésének minden pontja egy kézben összpontosul, vagyis a bérbeadó intézi a beszerzést, a korábban használt autó beszámítását, a bérelt gépjármű forgalomba helyezését, a bejelentéseket, szervizelést, gumiabroncs cseréket, káresemények rendezését, de még a biztosításokat, adókat is a szolgáltató fizeti.Tervezhetőség, kockázatmentesség: A futamidő alatt a havidíj változatlan marad, a gépjármű üzemeltetésével kapcsolatos költségek az átalánydíjak révén előre kalkulálhatók, a ráfordítások pedig egyenletesen oszlanak el, így az ügyfélnek nem termel váratlan kiadásokat a bérelt autó. A beszerzés, üzemeltetés és értékesítés kockázata a bérbeadót terheli.Rugalmasság: A testre szabott szolgáltatáscsomagok révén a bérlő azt veszi igénybe, amire valóban szüksége van, illetve akár évente új autóba is ülhet, változatlan feltételek és bérleti díjak mellett.Átlátható könyvelés: A könyvelő is örülni fog ennek az üzleti modellnek, hiszen havonta mindössze egy számlát kap, egy szolgáltatótól. Ráadásul a cégautó a bérlő könyveibe sem kerül bele, ezért a bérleti díjat az ügyfél az igénybe vett szolgáltatások között, vagyis költségként számolhatja el.Az alapokon túl

Más finanszírozási formával ellentétben az operatív lízing havidíja tartalmazza az ügyintézés, a forgalomba helyezés és az üzemeltetés költségeit, valamint a flottakezelés alapszolgáltatásainak díjait is. Így például a tartós bérlet igénybe vevőjének nem kell plusz figyelmet fordítania és pénzt költenie a kötelező és a CASCO biztosítás megkötésére, a téli-nyári gumiabroncsok beszerzésére, tárolására, szerelése, vagy a futamidő alatti kötelező szervizekre.
És hogy mit lehet igényelni az alapokon túl? Kiegészítő szolgáltatásként a tartós bérleti megállapodás részét képezheti a totál és lopáskár esetén a Lease GAP, vagyis a finanszírozási fedezet nyújtása, a tervezhető eseti meghibásodások és a kopó-forgó alkatrészek cseréjének költsége, az üzemanyagkártya, valamint akár a csereautó biztosítása is.

Németh Kristóf színművész is a tartós bérletet választotta

A Duna Autó Lízing nekem egyet jelent a gondtalan autózással.Elfoglalt üzletemberként és gondos családapaként fontos számomra, hogy bátran tervezhessek, meglepetések nélkül. A tartós bérlet ez alapján pedig tökéletes választásnak bizonyult, hiszen egyedi megoldásokat és all-in szolgáltatást nyújt – mindezt fix havidíjért, egy helyen. Ráadásul esedékes szerviz, gumicsere alkalmával előre jeleznek is, így nem nekem kell fejben tartanom a kocsi körüli intéznivalókat” – mondta Németh Kristóf, a Fórum Színház igazgatója.

Related posts

Leave a Comment