Hárman haltak meg a Kiskunmajsánál történt balesetben (Fotókkal frissítve)

A rendelkezésre álló adatok szerint az 5402-es számú út 35.700-as méterénél 2019. március 15-én 8 óra 55 perc körül két személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött. Az elsődleges információk alapján a baleset következtében három személy életét vesztette, valamint két férfi megsérült.  

Kiskunmajsa, 2019. március 15. Ütközésben összetört személygépkocsik az 5402-es fõút Kiskunmajsa és Kiskunhalas közötti szakaszán 2019. március 15-én. A balesetben hárman életüket vesztették, ketten súlyosan megsérültek. MTI/Donka Ferenc

A helyszínelés idejére a rendőrök 9 óra 20 perctől teljes szélességében lezárták az utat. 

police.hu

Hárman életüket vesztették az 5402-es főúton Kiskunmajsa és Kiskunhalas között, ahol két személyautó összeütközött pénteken – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

Kiskunmajsa, 2019. március 15. Ütközésben összetört személygépkocsik az 5402-es fõút Kiskunmajsa és Kiskunhalas közötti szakaszán 2019. március 15-én. A balesetben hárman életüket vesztették, ketten súlyosan megsérültek. MTI/Donka Ferenc

    Vincze-Messzi Adél rendőrségi sajtóreferens elmondta: a balesetnek két súlyos sérültje is van.     A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a helyszínre mentőhelikopter is érkezett.

    A helyszínelés idejére az utat teljes szélességében lezárták.

További közlekedési híreink:
http://egyszermarlattamautot.hu/category/kozlekedes/

Related posts

Leave a Comment