Daily Archive: március 28, 2019

Tizenkét autópályarendőrnek meghosszabbították a letartóztatását Győrben

Tizenkét autópályarendőrnek meghosszabbították a letartóztatását Győrben

Tizenkét autópályarendőr letartóztatását két hónappal meghosszabbította a Győri Törvényszék Katonai Tanácsának nyomozati bírája, öt bűnügyi felügyelet alá került, egy pedig szabadlábon védekezhet – közölte csütörtökön a törvényszék szóvivője az MTI-vel.     A tizennyolc autópályarendőrt február 26-án...

Kovács Bálint célja az összetett dobogó Katarban

Kovács Bálint célja az összetett dobogó Katarban

Nagy lehetőség előtt áll Kovács Bálint a Katari Nemzetközi Bajnokság Superstock 600-asok mezőnyében. A H-Moto Team 17 éves motorosa ugyanis egy jó szerepléssel – és némi szerencsével – akár még összetettben is odaérhet a...

Az M3-as metró felújításhoz kapcsolódó forgalmi változások

Az M3-as metró felújításhoz kapcsolódó forgalmi változások

Ahogy arról a Fővárosi Önkormányzat tájékoztatást adott, átadják 2019. március 30-án délután az utazóközönségnek az M3-as metró Újpest-központ és Lehel tér közötti vonalszakaszát, azaz a másfél éves metrópótlás Észak-Pesten véget ér. Az utasoknak a...

Egerben rajtol a hétvégén a kilencfutamos bajnokság – A Rallye Rádió felületein élőben hallhatod, láthatod a történteket

Egerben rajtol a hétvégén a kilencfutamos bajnokság – A Rallye Rádió felületein élőben hallhatod, láthatod a történteket

A hétvégén Egerben és környékén kezdődik a rali országos bajnokság idei szezonja, amelynek kilencedik, záró versenyére Nyíregyházán és környékén kerül sor november elején az Európa-bajnoki futammal egy időben és helyszínen.     A pénteken kezdődő és...

85 éves a Skoda Popular

85 éves a Skoda Popular

Éppen 85 éve, 1934 márciusában mutatkozott be a Škoda 418 Popular, és ezzel kezdetét vette a modell különféle változatainak két évtizedes diadalmenete. A képünkön látható morcosképű 418-as a belépő modell volt, de már független...

Hidrogén üzemanyagcellás teherjárművekhez fejleszt töltő-technológiát a Toyota

Hidrogén üzemanyagcellás teherjárművekhez fejleszt töltő-technológiát a Toyota

Hat globális nagyvállalat – három üzemanyag-specialista és három járműgyártó – konzorciumot hozott létre, hogy szabványos hidrogéntöltő-technológiát fejlesszenek ki üzemanyagcellás teherjárművekhez. A Toyota, a Hyundai és az elektromos teherjárműveket fejlesztő, észak-amerikai Nikola Motor, továbbá a...

Új pályákon a Hankook Racer Cup

Új pályákon a Hankook Racer Cup

A 2019-es versenyszezonra teljesen megújul az eddig is nagyon népszerű Hankook Racer Cup. Az elmúlt években a gyorsasági szakág részeként nem csak a hazai, hanem a környező országok versenypályáin is nagyon látványos, kiélezett csatát...

Ezekkel az erényekkel (Is) hódíthat a vadonatúj Corolla

Ezekkel az erényekkel (Is) hódíthat a vadonatúj Corolla

TÁGAS, KIFINOMULT BELSŐ TÉRREL, A KÉNYELEM ÉS PRAKTIKUM ÚJ SZINTJÉVEL HÓDÍTHAT A VADONATÚJ TOYOTA COROLLA A hazai márkakereskedésekbe is megérkezett a három karosszériaváltozatban is elérhető vadonatúj Toyota Corolla, a világ legnépszerűbb autójának két eltérő...

Lexus LFA (2010-2012)

Lexus LFA (2010-2012)

Amikor a Toyota-csoport a XXI. században meg szerette volna ismételni a 2000GT legendáját, magától értetődően fordultak ismét a Yamahához támogatásért. A kifejezetten és kizárólag a Lexus LFA-hoz fejlesztett 5.0 literes, V10-es szívómotor alapkivitelében 560,...

Ezek a szerdai számok

Ezek a szerdai számok

Magyarország területén 2019. március 27-én 0 és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 43 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 11 súlyos és...

A SEAT elektromos és hibrid autókkal jelenik meg a piacon

A SEAT elektromos és hibrid autókkal jelenik meg a piacon

A SEAT új elektromos stratégiájának részeként 6, tisztán elektromos és plug-in hibrid változatot dob piacra 2021 elejéig – jelentette be a cég szerdán.     A márkának új szerep jut a következő időszakban a Volkswagen konszernen...

Számos újdonságot mutat be az MAN a bauma 2019 kiállításon

Számos újdonságot mutat be az MAN a bauma 2019 kiállításon

Járművekből és segédrendszerekből álló átfogó megoldásokat mutat be az építőipar számára az MAN a bauma 2019 szakmai kiállításon. Euro 6 minősítésű új motorcsalád és a D15 motorcsalád premierje a tehergépkocsikban A 3–5,5 tonna megengedett...

A Renault Trucks és a WFP

A Renault Trucks és a WFP

A RENAULT TRUCKS FOLYTATJA TEVÉKENYSÉGÉT A VILÁG ÉLELMEZÉSI PROGRAM PARTNEREKÉNT A Renault Trucks 5 éve buzdítja alkalmazottait arra, hogy szakértelmüket osszák meg a Világ Élelmezési Program helyi munkatársaival Afrikában. Összesen 200 fő részesült képzésben...