Megállóhelyeket akadálymentesítenek majd az 50-es villamos vonalán

Megjelent az 50-es villamos egyes megállóhelyeinek akadálymentesítésére és kiegészítő tervezésére vonatkozó közbeszerzési eljárás ajánlati felhívása. A Fővárosi Önkormányzat és az Európai Unió által finanszírozott projekt keretében, az esélyegyenlőségi szempontok figyelembevételével építik át majd az érintett peronokat. Jelenleg Budapesten  47 (35 rövid és 12 hosszú) CAF szerelvény közlekedik. A „Budapest villamos és trolibusz járműfejlesztés II. ütem” projekt keretében 2020 folyamán ütemezetten érkező 21 rövid alacsonypadlós villamosjárműből néhány az 50-es villamos vonalán is közlekedik majd (további 5 hosszú jármű már 2019 év utolsó harmadában forgalomba áll az 1-es villamos vonalán). Az akadálymentes…

Read More

Balogh Jani: “Nagyon kellett már ez az eredmény”

A Balogh Jani és Holczer Dani páros a tesztek tapasztalataival felvértezve érkezett a szezonnyitó Eger Ralira. A Skoda Fabia R5-öt eddig még csak tanulgatták és talán most jött el az idő, hogy az eddig megszerzett tapasztalatokat eredményre váltsák, ami a verseny végkimenetelét tekintve sikerült is! Balogh Jani: „Nem teszteltünk kilométerben sokat, inkább több, a verseny szakaszaihoz hasonló pillanatot szimuláltunk. Az sem elhanyagolható, hogy egy héttel a szezonnyitó előtt részt vettünk egy Rallye3-as futamon, ahol mérték az időt, voltak szurkolók, így kaptunk egy kis ízelítőt egy igazi verseny hangulatából. Nem vagyunk…

Read More

Használt autós tanácsok 2.

Ne vegyen ismeretlen előéletű autót Minden évben több olyan eset is nyilvánosságra kerül, amikor egy mit sem sejtő tulajdonos alól kiveszik az autót, mert kiderül róla, hogy körözést adott ki rá valamelyik nyugati ország rendőrsége. Az ilyen esetekben a jóhiszemű magyar tulajdonos aztán reménytelenül futhat a pénze után. Az eladót pedig hiába keresi, mert általános gyakorlat, hogy a használt importtal foglalkozó vállalkozások néhány hónap után eltűnnek, hiszen csak egy-egy nagyobb tétel behozatalára alapított „projektcégek”. Arról, hogyan válasszuk ki a megfelelő eladót, ITT írtunk korábban.  A nepperek kezére játszott, hogy az elmúlt év…

Read More

Ne feledje, április 6-án indul a metrópótlás Dél-Pesten

Az M3-as metró Újpest-központ és a Nagyvárad tér között jár, a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között csúcsidőben 45 másodpercenként pótlóbuszok közlekednek, az érintett dél-pesti lakóövezetek felől új, közvetlen buszjáratok indulnak, más érintett buszjáratok a szokásosnál sűrűbben járnak – ezek a legfontosabb tudnivalók az április 6-án kezdődő dél-pesti metrópótlás közösségi közlekedési változásairól. Ehhez kapcsolódóan a gépjárművel közlekedőknek is számos forgalmi változásra kell felkészülni. A dél-pesti régióban akár közösségi közlekedéssel, akár gépjárművel közlekedőknek a megszokottnál hosszabb utazási időre kell számítani, ezért érdemes lesz előre megtervezni az útvonalukat, és – ha van rá lehetőségük…

Read More

Jön a Proace City

A Toyota vadonatúj európai városi kisáruszállítója, a kompakt PROACE CITY április 30-án áll először reflektorfénybe a Birminghami Haszongépjármű Szakkiállításon. A PROACE CITY révén a Toyota tervei szerint még jelentősebb szereplővé válik a könnyű haszongépjárművek egyre gyarapodó európai szegmensében. A PROACE közepes áruszállító és a Hilux pickup mellett az új modell jelentősen megerősíti a Toyota jelenlétét a könnyű haszongépjárművek szegmensében. Az új modellt a Toyota és a PSA Csoport jelenleg is folyamatos együttműködése keretében gyártják majd. A vadonatúj Toyota PROACE CITY kompakt áruszállító április 30-án, az Egyesült Királyságban áll először reflektorfénybe…

Read More

Érkezik a Ford Puma

A Ford közzétette a Ford Puma első fotóját; a SUV-hangulatú kompakt crossover hatásosan egyesíti a lenyűgöző külső formaterv, a kategóriaelső csomagtér és variálhatóság, valamint a 48 voltos mild hybrid hajtáslánc előnyeit. A Puma az idei év végén kerül forgalomba, és kivételes kidolgozású, minőségi gyártásáról a romániai Ford Craiova összeszerelő üzem gondoskodik majd, amelybe a vállalat 2008 óta közel 1,5 milliárd eurót fektetett be. “Innovatív tervezése és csábító stílusa miatt úgy gondoljuk, hogy a Puma kifejezetten vonzó lesz az európai kompaktautó-vásárlók számára. Ha valaki olyan autóra vágyik, ami után péntek éjszaka…

Read More

Burkolatjavítás miatt forgalomkorlátozás lesz az M3-as autópályán

Burkolatjavítási munkák és a Bagi völgyhíd dilatációs szerkezetének felújítása miatt forgalomkorlátozás várható az M3-as autópályán szombattól hétfőig – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.     A közlemény szerint a völgyhídon szombat déltől hétfőn 14 óráig tartanak majd a munkálatok. A gyorsforgalmi út Vásárosnamény felé vezető oldalán ezt követően Mezőkövesd térségében hétfőn 9 órától 16 óráig burkolatjavítást végeznek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei.     A munkavégzések időpontjában az M3-as autópálya érintett pályaoldala egy forgalmi sávra szűkül, továbbá forgalombiztonsági okokból 80 km/órás sebességkorlátozást is bevezetnek.      A társaság arra kéri a…

Read More

Autotech Future Expo&Show

kétnapos utazás az autózás jövőjébe Közép-Európa leglátványosabb autóipari eseményét rendezik Budapesten Kihagyhatatlan programok várják az autózás szerelmeseit május első péntekén és szombatján a budapesti Hungexpo-n a Bárdi Autó által rendezett Autotech Future Show-n: a járműipar jövőjét meghatározó fejlesztők és gyártók felvonultatják legfrissebb innovációikat, a benzinnel fűtött showműsorok mesterei pedig látványos bemutatókkal, koncertekkel és számtalan további autós produkcióval készülnek a család minden tagja számára – a gyerekeknek folyamatos programokkal, a hölgyeknek ingyenes szépségszalon szolgáltatással. A tavaly először megrendezett, az autóipari szakma és a látogatók körében egyaránt sikert arató Autotech Future Expo&Show…

Read More

Autóbusz jár a H7-es HÉV helyett két áprilisi hétvégén karbantartás miatt

Két egymást követő áprilisi hétvégén, 2019. április 6-7-én és 13-14-én nem közlekedik a H7-es HÉV, helyette pótlóbusz viszi az utasokat a Boráros tér és a Szent Imre tér között, mert a vonalon karbantartási munkákat végeznek. A Karácsony Sándor utca és a HÉV-végállomás környéke a csepeli buszjáratokkalérhető el. A Szent Imre tér és a Csepel HÉV-végállomás között a 38-as buszcsalád járataival, továbbá a 35-ös, a 36-os, a 71-es, a 148-as, a 151-es, a 152-es vagy a 159-es busszal utazhatnak, melyeken a H7-es pótlóbuszon kezelt jegyek ezen a szakaszon érvényesek. A H7-es pótlóbusz…

Read More

Tényleg nem viccelnek! Őrületes összeget, 3,7 billió forintot költ fejlesztésre a Toyota

2022-ig 13 milliárd dollárt, azaz 3,7 billió forintot költ észak-amerikai tevékenységeinek fejlesztésére a Toyota. Ez jóval több, mint amiről eredetileg szó volt. A két évvel ezelőtt meghatározott összegnél 30 százalékkal többet, 13 milliárd dollárt készül gyártólétesítményeinek fejlesztésére és egyéb beruházásokra fordítani a Toyota Motor North America – nyilatkozta a vállalat első embere, Jim Lentz az Automotive News szaklapnak. A 3,7 billió …

Read More