Szabó Krisztián döntős szerepléssel mutatkozott be a ralikrossz-vb-n

Először jutott be magyar versenyző a WRX döntőjébe, a legjobb hat közé, ráadásul pályafutása első hétvégéjén a szériában. Az EKS versenyzője, a sportág kétszeres Európa-bajnoka újult erőre kapott szombaton, és ötödik helyen intette le a kockás zászló, ami egy ellenfél büntetése után negyedikre módosult. Még jobb hír, hogy Krisz érzi: a folytatásban elérhető a győzelem is.Emlékezetesre sikerült Szabó Krisztián bemutatkozása az FIA ralikrossz-világbajnokságon (WRX), a tíz fordulóból álló széria első versenyén, Abu Dhabiban. Miután a pénteki Q1-ben és Q2-ben két 10. helyet szerzett a Yas Marina versenypályán, a köztes eredménylista…

Read More

Tassi Attila megszerezte első pontjait a WTCR-ben

Szép eredményekkel zárta a WTCR első versenyhétvégéjét a HELL ENERGY támogatott Honda csapat: Tassi Attiláé volt a leggyorsabb kör a szombati napon a marrákesi versenypályán, ahol még sosem járt azelőtt, vasárnap pedig pontszerző helyig jutott a harmadik futamon, míg Tiago Monteiro a 4. helyet szerezte meg a vasárnapi időmérőn. A magyar túraautó-versenyző, Tassi Attila, teljesítette élete első versenyhétvégéjét a WTCR szezonban. A számára eddig még idegen pályán próbált helytállni Marokkóban az elmúlt két napban, ahol számos technikai nehézség állta útját, de töretlen próbálkozásai végül kifizetődtek. „Nagyon jól érzem magam a…

Read More

A világ leglátványosabb autóbuszos útvonala

Amikor Walter Burch svájci buszvezető öt évvel ezelőtt nyugdíjba vonult, felkínálták neki, hogy folytathatja élete munkáját. Hetente kétszer egy egyedi specifikáció szerint gyártott Scania Interlink autóbuszt vezet az Alpok hágóin keresztül közel háromezer méter magasságban a világ egyik leglátványosabb és legnehezebb autóbuszos útvonalán. „Ezeken a napokon igazi gépkocsivezetőnek érzem magamat” – mondta. A kora reggeli órákban turisták, kerékpárosok és néhány helyi lakos sorban áll a müstairi Szent János benedekrendi apácakolostor előtt a svájci Graubünden kantonban. Azonban nem az 1200 éves, UNESCO világörökségi helyszínnek számító látványosságot szeretnék megtekinteni, hanem egy életre…

Read More

Hogy tudd, szerdán merre NE

Világháborús bomba hatástalanítása a BAH-csomópontnál: közlekedési változások, útlezárások április 10-én Útlezárásokra kell számítani a BAH-csomópont környékén 2019. április 10-én, szerdán napközben, mert világháborús bomba hatástalanítását végzik. Tervezetten reggel 8 órától kezdődően kiürítik, majd lezárják a forgalom elől a csomópontot, valamint az Alkotás utca, a Hegyalja út, az Avar utca és a Csörsz utca egy-egy jelentős szakaszát. Reggel 8 órától az érintett területen belüli megállókban a 8E, a 108E, a 110-es, a 112-es és a 212-es buszra csak felszállni lehet, arról leszállni nem, míg a 17-es és a 61-es villamos megállás…

Read More

A sarckommandó jobban teljesít – Tovább emelkedik az üzemanyagok ára

A Mol Nyrt. bruttó 3 forinttal emeli a 95-ös benzin és bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán – értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.     Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 395 forintra, a gázolajé 401 forintra nő.     Az üzemanyagok ára legutóbb pénteken változott, akkor a benzin ára bruttó 6 forinttal, a gázolajé pedig 4 forinttal nőtt.     Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.     A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január…

Read More

Keddtől javítják az M1-es autópálya burkolatát Komárom és Bábolna között

Az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Komárom és Bábolna között burkolatjavítást végeznek a külső sávban – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.     A társaság tájékoztatása szerint a 87-es és a 89-es kilométerszelvény között keddtől csütörtökig reggel héttől este ötig csak a belső sávban haladhat a forgalom.      Burkolatfelújítás miatt a Tatabánya-Óváros csomópontot is lezárták, így Győr felé csak Tatabánya-Újvárosnál lehet felhajtani az autópályára. Az utazók a www.utinform.hu oldalon tájékozódhatnak az aktuális forgalmi helyzetéről.

Read More

A MÁV nyílt napján újra Tiéd a pálya!

Pillants be a színfalak mögé, és ismerd meg jobban a vasutas szakmát Szeretnéd tudni, milyen lehet mozdonyt vezetni? Felismered a vonat különböző alkatrészeit? Szívesen beszélgetnél a vasutas szakmában több éves tapasztalattal rendelkező kollégákkal? Idén negyedik alkalommal rendezik meg a „Modern technológiák a MÁV-nál” rendezvényt, a társaság nyílt napját. A budapesti Magyar Vasúttörténeti Park Orient csarnokában szakmai programokkal, interaktív játékokkal és szimulátorokkal is várják az érdeklődő középiskolai és egyetemi diákokat április 11-én, 10-14 óra között. A rendezvényen részletesen is bemutatkoznak MÁV-csoport különböző szakterületei. A szervezők elsősorban azokat a fiatalokat várják a…

Read More

Kifinomult kabin, kiemelkedő anyagminőség sz új HR-V sajátja

Kellemes, szofisztikált hangulat és kiváló minőségű, puha tapintású anyagok A Honda Connect szórakoztatóelektronikai és információs rendszer tudása nagy, használata egyszerű Megannyi funkciója a hétcolos, érintőképernyős kijelző révén érhető el A hatalmas, billenthető és elhúzható, üveg panorámatető egyedülálló a kategóriában Le a kalappal a HR-V tervezői előtt, hiszen olyan összeegyeztethetetlennek tűnő tulajdonságokat sűrítettek egy konstrukcióba, mint a nagy befogadóképesség, a biztonságot sugárzó masszívság és a – kupékra jellemző – körülölelő vezetői környezet. A nagy, légies utasteret elsőrangú anyagok, puha tapintású felületek, visszafogott, elegáns krómbetétek és stíluselemnek is beillő, precíz varrások emelik…

Read More

Szerdán világháborús bombákat hatástalanítanak majd a BAH csomópontnál

Második világháborús robbanótesteket fognak hatástalanítani szerdán Budapest XII. kerületében, a BAH csomópontnál. A művelet idejére mintegy fél kilométeres körben kiürítik a városrészt, lezárják az BAH csomópontot, valamint az Alkotás utca és a Hegyalja út egy szakaszát is – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala csütörtökön az MTI-vel.     A Koltai Jenő Sportcentrum területén az építkezés során több, különböző típusú világháborús robbanószerkezeteket találtak, ezeket szerdán a honvédség tűzszerészei hatástalanítják majd – olvasható a közleményben.     Mint írták, a hatástalanítás idejére, a környéken élők és dolgozók biztonsága érdekében a hatóságok a robbanótest helyétől csaknem ötszáz méter…

Read More

Az Avalon a legjobb

A U. S. News & World Report összeállította a legjobb családi modellek listáját. A Toyota új nagyautójánál nincs jobb ajánlat azoknak, akik a hagyományos szedán formátumot kedvelik. Pohártartók, rekeszek és fiókok tömkelege, fedélzeti wifi, kényelmes ülések kopás- és koszálló kárpitozással, gyerekbarát megoldások – az autógyártók marketing részlegei bőkezűen mérik a pozitív jelzőket, ha családoknak szeretnének autót eladni. De vajon azoknak az elvárásoknak is megfelelnek ezek a családi autók, amelyek valóban számítanak? A termékek és szolgáltatások tesztelésére és elemzésére, megalapozott vásárlási tanácsok adására szakosodott U. S. News & World Report folyóirat…

Read More