Szabó Krisztián balesete ellenére az elődöntőben Spában

Harmadik versenyhétvégéjén van túl a ralikrossz-világbajnokságon az EKS magyar pilótája, aki Belgiumban, első esős Supercar-versenyén is számos tapasztalattal gazdagodott. A kétszeres ralikrossz Európa-bajnok a már száraz vasárnapon a 11. helyen végzett, pedig a Q4-ben egy versenybaleset miatt sokat veszített. Abu Dhabi és Barcelona után az ikonikus Spa-Francorchamps versenypályán, egy új helyszínen folytatódott az FIA ralikrossz-világbajnokság szezonja, ezúttal a korábbiaknál több, 20 résztvevővel, több váratlan eredménnyel és változó, szombaton esős, vasárnap napos időjárással. Az állandó mezőny egyetlen magyar pilótája, Szabó Krisztián a szombati két kvalifikációs futamot követően még a köztes eredménylista…

Read More

Pótlóbusz jár két hétig hétköznap esténként az 5-ös HÉV helyett egy szakaszon

Karbantartás miatt az 5-ös, szentendrei HÉV-ek helyett pótlóbusz közlekedik Békásmegyer és Szentendre között május 13-tól 24-ig esténként – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.         A H5 jelzésű pótlóbuszok este 8 órától közlekednek, amelyekre Békásmegyeren a 160-as busz végállomásán, Szentendrén pedig a Volánbusz pályaudvar 8-as kocsiállásánál lehet felszállni.     A HÉV-pótló busz útvonala és megállóhely-listája térképes felületen követhető nyomon a BKK Futár alkalmazásban.

Read More

Magyar csapat a Pneumobil Verseny győztese

A BME Műszakik AiR-115 Team nyerte meg az „AVENTICS legjobb Pneumobilja” díjat, vagyis az előző évhez hasonlóan magyar mérnökhallgatók szerezték meg az első helyet az egri Érsekkertben. Az Emerson-csoport által rendezett XII. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyen idén hét ország 38 csapata állt rajthoz május 9-11. között. EGER, (2019. május 11.) – Hagyománnyá vált az elmúlt években, hogy az egri Érsekkertet május elején ellepik a mérnökhallgatók által épített különleges járgányok, a pneumobilok. A sűrített levegővel hajtott járművek az Emerson-csoport égisze alatt immár a 12. alkalommal feszültek egymásnak a Nemzetközi AVENTICS Pneumobil…

Read More

Michelisz kétszer végzett dobogós helyen

    Michelisz Norbert, a Hyundai versenyzője kétszer végzett dobogós helyen a túraautó-világkupa (WTCR) szlovákiai futamain.     A sorozat honlapjának beszámolója szerint az első futamon a második pozícióból rajtoló Michelisz harmadikként zárt, a második versenyen a magyar pilóta a kilencedik helyről indult, és a hatodik lett. A harmadik versenyen csak a győztes ért be Michelisz előtt a célba, aki ezúttal is az első sorból kezdett.     A másik magyar pilóta, Tassi Attila (Honda) az első futamban a 18. helyen végzett, a második és a harmadik versenyt viszont nem tudta befejezni.     Az első futamot a…

Read More

Hétfőtől két hétig karbantartás miatt szünetel a forgalom a Keleti pályaudvaron

Május 13-tól 26-ig ideiglenesen zárva tart a Budapest-Keleti pályaudvar, ahogyan azt a MÁV már korábban közölte. A Nyugati és a Déli pályaudvar, valamint a peremkerületi állomások maximális kapacitását felhasználva a vonatok érkezésére és indítására, a vasúttársaság számtalan szempontot figyelembevevő csatlakozási és utasigényt kielégítő menetrendet alkotott, összehangolva azt a Kelenföld–Pusztaszabolcs és a Rákos–Hatvan vasútvonal felújításának idejére bevezetett közlekedési renddel. A lezárás idején a BKK sűrűbben közlekedteti az M4-es metrót a Kelenföld vasútállomás jobb elérése érdekében, valamint a  Kőbánya felső vasútállomás és a Blaha Lujza tér között kapcsolatot biztosító 37-es és 37A…

Read More

Szabó Krisztián hét pontot szerzett Belgiumban, nem jutott a fináléba

    Elődöntős futamában hatodik lett, így nem jutott fináléba Szabó Krisztián a ralikrossz-világbajnokság idei szezonjának harmadik, belgiumi állomásán.     Az EKS csapat Audi S1-esét kormányzó magyar versenyző az időmérő alapján bejutott a legjobb 12 közé, elődöntős futamából viszont már nem tudott továbblépni. A döntős szerepléshez az első három hely valamelyikén kellett volna zárni az elődöntőben. A finálét az orosz Timur Timerzsjanov (Hyundai i20) nyerte meg, a magyar pilóta hét pontot szerzett a versenyen.     Az összetettben a harmadik fordulót követően Kevin Hansen (Peugeot 208) 69 ponttal megőrizte vezető helyét, mögötte a svéd Timmy…

Read More

A Toyota csökkenti költségeit

A tavaly globálisan 10,6 millió új autó értékesítésével mintegy 22,4 milliárdos profitra szert tevő, idén pedig 10,74 millió új autó értékesítését, és 23,2 milliárd dolláros profitot váró Toyota – amely ezzel messze a világ legnyereségesebb autógyártója – bejelentette, hogy komoly költségcsökkentésre készül: a cél az új, környezetbarát meghajtásokkal és az önvezető autókkal kapcsolatos kutatási és fejlesztési tevékenység finanszírozása. A világ leginnovatívabb autógyártójaként a Toyota ezen technológiák fejlesztésében már eddig is élen járt, a jelek szerint azonban az autóipari óriás a következő sebességbe kapcsol. A Lexus prémium márkát is jegyző Toyota…

Read More

Nagy változások Kiss Norbert csapatánál

    Kecskemétre költöztette központját, és új magyar csapattagokkal bővítette a szakmai stábot a gyorsasági kamion Európa-bajnokság kétszeres győztesének, Kiss Norbertnek a német istállója, a Tankpool24-Mercedes.     A szombathelyi pilóta csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy február óta mindkét versenykamiont Kecskeméten készítik fel, ugyanakkor ez a motorfejlesztést nem érinti, az azzal kapcsolatos tevékenységet változatlanul Németországban végzik a csapat szakemberei.     Kiss Norbert elmondta, korábbi versenymérnökével, Bakó Csabával – akivel közösen nyertek két egyéni Eb-címet – sikerült megállapodniuk, így a mostani idényben ismét ő segíti majd a versenyzését. Bakóhoz csatlakozik további négy olyan magyar szakember, aki…

Read More

Veszteséggel zárta az első negyedévet a Waberer’s

A Waberer’s International Nyrt. 4,4 millió eurós nettó veszteséggel zárta az első negyedévet, szemben az egy évvel korábbi, 200 ezer eurós nyereséggel, miközben árbevétele két százalékkal 182 millió euróra emelkedett magasabb árszint és alacsonyabb volumen mellett – közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közé tett  pénzügyi jelentésében.     A kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség (EBITDA) éves összehasonlításban 24 százalékkal 15 millió euróra csökkent,  az üzemanyagárak és tranzitdíjak, valamint a belföldi bérek – rövidtávú intézkedésekkel részben ellentételezett – folyamatos emelkedése miatt – áll a jelentésben.     A jelentésben Robert Ziegler vezérigazgató kifejtette,…

Read More

Különkiadással ünnepli a vezetés örömét a Toyota GT86

Exkluzív színkombinációkkal tiszteleg a motorsport világa előtt a limitált példányszámban készülő Toyota GT86 Hakone Edition, amely a vezetés élményén túl is tartogat csemegéket pilótája számára. A Tokiótól alig száz kilométerre, a Hakone-hegy lábánál húzódó, fizetős autópályaszakaszt csak úgy emlegetik a bennfentesek: a japán Nürnburgring. A hosszú emelkedőkkel, trükkös kanyarokkal tarkított útszakasz versenypálya minőségű aszfaltja és a viszonylag gyér forgalom különleges vezetési élményt ígér. A helyi újságírók és autógyári tesztpilóták előszeretettel teszik itt próbára a gondjaikra bízott sportautókat, prototípusokat. A Toyota pont az ilyen utakra tervezte 2+2 üléses kupéját, amely még…

Read More