Elektromosautó-töltőket telepít hazai áruházaihoz a SPAR – Megvannak a helyszínek

A környezetbarát technológiák alkalmazása iránt elkötelezett üzletlánc az NKM Mobilitás Kft.-t választotta elektromobilitási partnerének. A két vállalat idén májusban 33 e-töltő fokozatos kiépítéséről és üzemeltetéséről állapodott meg, amelyeket a SPAR vásárlói 17 áruháznál tudnak majd igénybe venni. A közös e-töltő–hálózat első állomását már júniusban Tatán, az újonnan nyíló INTERSPAR áruháznál telepítik. „Vállalatunk számára kiemelt fontossággal bír az innovatív és környezettudatos technológiai megoldások alkalmazása és támogatása. Ezért a modernizációs programunk keretében már 2017-ben hozzáláttunk elektromosautó-töltő állomások kiépítésének a nagyobb közlekedési csomópontokban lévő hipermarketeink parkolóiba. Az első a soproni áruházunknál létesült, most…

Read More

Halálos motorosbaleset történt Csesznek közelében

   Halálos baleset történt a 82-es úton, Csesznek közelében hétfő este – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.     A rendőrség honlapjára feltett közleményben azt írták, hogy személygépkocsi és motorkerékpár ütközött össze, és a balesetben a motoros a helyszínen meghalt.     A helyszínelésének idejére az érintett útszakaszt lezárták.

Read More

A Lexus Debrecenben nyitotta harmadik márkakereskedését hazánkban

A Lexus Debrecenben nyitotta meg harmadik magyarországi márkakereskedését. Az immáron 26 éve az egyik legsikeresebb hazai Toyota márkakereskedésként működő Road Service Kft. által megnyitott bemutatóterem Európa egyik legimpozánsabb Lexus márkakereskedése lett. Az új bemutatóterem és márkaszervíz Lexus Debrecen néven várja az ügyfeleket és már az első évben komoly, akár 150 darabos értékesítéssel számol. A mára Magyarországon gyakorlatilag 100%-ban környezetbarát hibrid elektromos autókat értékesítő Lexus hálózatfejlesztési stratégiája nem a piacon megszokott mintát követi: míg a legtöbb márka minél hamarabb a legteljesebb földrajzi lefedettség elérésére törekszik, a Lexus márkakereskedések megnyitásának jogát csak a hosszú…

Read More

Gyermekvasutasokat avattak szombaton

Időkapszulát falaztak be a hűvösvölgyi végállomáson Szombaton tartották a budapesti Gyermekvasúton a 2018/2019. tanévben tanfolyamot elvégző gyerekek avatási ünnepségét. Szombaton 140 ifjú gyermekvasutas tett fogadalmat a hűvösvölgyi végállomáson. A tanév alatt ősszel és tavasszal is indult egy-egy négyhónapos tanfolyam, ahol a vasutas szakma alapjaival és a környék nevezetességeivel ismerkedhettek meg a gyerekek. Az ifjú vasutasokat Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, valamint Völgyesi Zsolt, a MÁV Zrt. általános és műszaki vezérigazgató-helyettese köszöntötte. Mindketten kiemelték, hogy a vasúttársaság, illetve a közlekedési ágazat jövőbeli szakember-utánpótlása számára az egyik…

Read More

június közepétől jön a nyári menetrend a vasúton

   Június 15-től indul a balatoni turisztikai szezonhoz igazodó nyári menetrend – közölte a MÁV-Start hétfőn az MTI-vel.     Mint írták, június 15. és augusztus 25. között korszerű, légkondicionált motorvonatok, InterCity-kocsik, étkezőkocsik, hétvégén plusz vonatok, kerékpárszállítási lehetőség várja az utazókat.     A tavalyi évhez képest a menetrendi kínálat tovább bővült, a vonatok nagyobb kapacitással közlekednek, és egyéb fejlesztések is megvalósulnak.     A Balaton expresszeken étkezőkocsik lesznek, új “fürdős” vonatpár közlekedik hétvégén Budapest és Siófok között a strandolni vágyók igényeit kiszolgálva, amely csak a Velencei-tó és a Balaton partján lévő állomásokon és megállóhelyeken áll meg.…

Read More

Új fedélzeti kamerákkal és professzionális tabletekkel debütált a Mio a Computexen

A Mio, a MiTAC International Corp. leányvállalata a Computex 2019 kiállításon mutatta be legújabb, MiVue 806 és MiVue 816D fedélzeti kameráit: a diszkrét design segítségével akadálymentes marad a kilátás. A Mio emellett új, professzionális tablet sorozattal is debütált, melyet kifejezetten digitális munkahelyekhez, járművön belüli használatra és flottákhoz terveztek. Bemutatkoznak a legújabb MiVue fedélzeti kamerák MiVue 816D A kiváló minőségű Sony STARVISTM CMOS képérzékelő szenzorral és HDR technológiával működő MiVue 816D minden utazásról éles és gazdag színvilágú, magas minőségű felvételeket készít, még rossz fényviszonyok között is. A hátsó kamerát AHD technológia…

Read More

A Volvo Cars és a Varjo a világon elsőként alkalmaznak kombinált valóságot az autóipari fejlesztésekben

Beköszöntött az autófejlesztés jövője: a Volvo Cars és a felső kategóriás kiterjesztett valóságú szemüvegeket gyártó, finn Varjo létrehozták a világ első olyan rendszerét, amelyben a tényeket és a képzeletet kombináló valóság segítségével értékelnek ki prototípusokat, formai megoldásokat és aktív biztonsági technológiákat. Az együttműködést tovább mélyíti, hogy a Volvo Cars Tech Fund befektetőként finanszírozza a Varjót. A Tech Fund az autógyártó kockázatitőke-alapja, amely a nagy potenciállal rendelkező technológiai start-up vállalkozásokba fektet be. A Volvo Cars és a Varjo a világon elsőként tette lehetővé a fejlesztők számára, hogy egy tényleges autó vezetése…

Read More

Jean Todt szívesen látna Formula-E vb-t és ralikrossz-vb-t Magyarországon

    Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke szívesen látna Magyarországon Formula-E és ralikrossz-világbajnoki futamokat – számolt be a francia sportvezető múlt csütörtöki látogatásakor elhangzottakról az MTI-nek Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke.     A 73 éves FIA-elnök Palkovics László innovációs és technológiai miniszter meghívására utazott el Zalaegerszegre, ahol megtekintette a május 20-án felavatott ZalaZone járműipari tesztpályát, illetve tárgyalásokat folytatott a miniszterrel, Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral és Oláh Gyárfással.     “Az elnök úrnak tartottunk egy prezentációt a magyar autósport általunk elképzelt jövőjéről, amelyben a kiemelt rendezvényekről, mint például…

Read More

Szinte még a festék sem száradt meg rajta, de máris tuningolják

Alighogy megjelent ázsiai piacain, a márka hagyományos tuningpartnerei azonnal felfigyeltek a Lexus LM luxus-buszlimuzinra. Egyelőre még csak látványtervek készültek, ám ezek is több mint ígéretesek. Kétféle optikai tuning létezik. Az egyik felerősíti az autó alapvető személyiségét, hangsúlyozza a karakteréből eredő stílusjegyeket, és ha jól alkalmazzák, megteremti az autó jobbik énjét: azt, amilyennek talán tervezői is megálmodták, mielőtt józan önmérsékletre szólította őket a pénzügyi osztály vagy a valóság. A másik a „mi-lett-volna”, amelynél a stiliszta maszkként húzza rá saját értékrendjét, formai eszköztárát az eredeti sziluettre, és eközben akár a típus használati…

Read More

Le Mans előtt tiszteleg a Ford ünnepi versenyautó-fényezése

A Ford bemutatta a Ford Chip Ganassi Racing csapat Ford GT gépeihez tervezett “Ünnepi fényezést”, ami a 2019-es Le Mans 24 órás futamon indított autóit díszíti majd. A négy gyári Ford GT dekorációja a márka Le Mans-ban elért sikereit szimbolizálja – napjaink diadalait ugyanúgy, mint az 1960-as években aratott győzelmeket. A 2019-es futam az utolsó Le Mans-i verseny lesz a gyár jelenlegi Ford GT-programjában, lezárva a Le Mans-ban versenyző gyári Ford GT-k történetének újabb dicsőséges fejezetét. “2016-ban a Ford visszatért Le Mans-ba, hogy megünnepelje a hihetetlen 1966-os győzelem 50. évfordulóját.…

Read More