Ötmillió kilométert tettek meg a Mol közösségi autóival

    Mintegy ötmillió kilométert tettek meg a Mol közösségi autóival, amit eddig több mint 45 ezer felhasználó választott a szolgáltatás tavaly januári elindítása óta – közölte a Mol Nyrt. az MTI-vel kedden.     A tájékoztatás szerint a flotta jelenleg 450 autóból áll. A vállalat tervei szerint 2020-ra Budapest közigazgatási határáig kiterjesztik a szolgáltatást, és bővítik az elektomos autók számát.     Közölték azt is, hogy júniustól a Mol Limo a budapesti autómegosztó szolgáltatások közül elsőként dedikált parkolóhelyekkel rendelkezik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén. A reptéren található beléptetőrendszer felismeri az autók rendszámát, és automatikusan…

Read More

Nincs megállás! Hibrid kisbuszt fejleszt a Toyota

Bizonyosra vehető, hogy a közelmúltban bemutatott, új generációs Toyota HiAce előbb vagy utóbb benzin-elektromos hajtásláncot kap. A kérdés csak az, mikor éri utol az egykori globális modellt és konszernen belüli társait a fejlesztés. A Toyota városi és elővárosi használatra tervezett típusainál hatalmas piaci előnyt jelent a hibrid hajtáslánc rendelkezésre állása. A fogyasztást csökkentő, a használati élményt javító technológia a márka áru- és személyszállító típusait is értékesebbé tehetné. 2025-re minden típusához kínál részben vagy teljesen elektromos hajtásláncot a Toyota – ezt az ígéretet még 2015-ben, a „2050-es Környezetvédelmi Kihívás” keretében tette…

Read More

Ismét az Év Autója a Peugeot 3008

Folytatódik a Peugeot 3008 sikersorozata: egy brit autós portál hatvanezernél is több olvasójának szavazata alapján az új generációs Peugeot SUV-t választották meg a 2019-es Év Autójának. A brit AutoTrader.co.uk idei szavazásán magabiztosan szerezte meg az elsőséget, és ezzel újabb Év Autója címet tudhat magának a Peugeot 3008. Az Egyesült Királyság és az Ír Köztársaság legnagyobb online használtautó-értékesítő felületén, az AutoTrader oldalon évente tízmillió tranzakció zajlik; a szervezet saját fejlesztésű digitális platform és innovatív adattermékek segítségével teszi egyszerűbbé a vásárlás és az eladás folyamatát a fogyasztók, az értékesítők és az autógyártók…

Read More

Nincsenek véletlenek! A Scania lett a magyar tehergépjármű-vezetők kedvenc márkája

A Scania a magyar gépkocsivezetők kedvenc márkája. Derül ki a soforallas.com, az ország egyik legnagyobb fuvarozással foglalkozó állásportálja által végzett felmérésből, melyet közel hétszáz fő bevonásával végeztek. A felmérés eredménye képet ad a magyar fuvarozási szakmában dolgozó hivatásos gépkocsivezetők véleményeiről és igényeiről. Több fontos kérdés mellett az is kiderül a tanulmányból, hogy a megkérdezett magyar tehergépjármű vezetők legkedveltebb márkája a Scania. A kitöltők 29 százaléka szavazott rá. A Scania 2016-ban bemutatott új járműcsaládjának tagjai valóban ideális járművezetői kényelmet biztosítanak, valamint tovább fokozzák az üzemanyag-hatékony vezetést és a motorteljesítményt. A Scania…

Read More

Szerdától elérhető az MV Agusta Superveloce 800 Serie Oro

Hamarosan előrendelhető az MV Agusta legújabb limitált kiadású motorkerékpárja, a Superveloce 800 Serie Oro. A 2019 június 5-től rendelhető Superveloce-ből mindössze 300 darab fog készülni az egész világon. Ezáltal ha elég gyors vagy, egy igazán exkluzív és ritka kétkerekűt kaparinthatsz meg . A Superveloce 800 Serie Oro hivatalos bemutatása a novemberi milánói motorkiállításon esedékes, a gyártása pedig 2020-ban indul. Ezen különleges motorkerékpár ára várhatóan 9.650.000 Forint lesz. Ide kattintva megtekintheted a Superveloce 800 Serie Oro részletes leírását. mvagustahungary.hu

Read More

Változik a vonatközlekedés pünkösdkor

    Pünkösdkor változik a vonatok közlekedési rendje: június 9-én az ünnepnapi, 10-én a vasárnapi, 11-én, kedden pedig a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok – tájékoztatta a Mávinform kedden az MTI-t.      A közleményben a vasúttársaság azt javasolja utasainak, hogy a menetjegyeket és a helyjegyeket – lehetőség szerint már az ünnep előtt – elővételben váltsák meg.     Tudatták, hogy a legforgalmasabb, Budapest-Debrecen-Záhony vonalon új InterCity vonat is közlekedik majd Sóstó IC néven, pénteki és vasárnapi menetrend szerint.     A tájékoztatásban kitértek arra is, hogy a Nyíregyházáról Debrecenen át Budapestre közlekedő Televonat a megszokottól…

Read More

A piac egyik legszínesebb nagycsaládos modellválasztékát kínálja a Toyota

Az innovatív hibridtől a praktikus buszlimuzinokon át a luxusterepjárókig terjed a Toyota és a Lexus hétszemélyes – nagycsaládos kedvezménnyel elérhető –típusainak kínálata. Öt kategóriában, öt markánsan eltérő karakterű és funkcionalitású hétszemélyes típussal elégíti ki a nagycsaládosok autóvásárlását elősegítő állami támogatás követelményeit a Toyota és a Lexus. A nagycsaládosok autóvásárlását segítő állami támogatás megjelenésével előtérbe kerültek Magyarországon a hétszemélyes modellek. Pontosabban előtérbe kerülnének, ám a legtöbb gyártó kínálatában mostanra vagy megfogyatkoztak, vagy eleve nem is szerepeltek három üléssoros típusok. Most látszik igazán, mekkora űrt hagytak maguk után a piacról a szabadidőjárművek…

Read More

Magyar győzelemmel zárult az első ECO GP a Hungaroringen

Saját csapattal és innovatív SuperSport gumikkal tért vissza a Goodyear a versenypályára A Goodyear megújulva, az ECO GP hivatalos abroncs szponzoraként, Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzővel tért vissza a versenypályára. A Pappas-Goodyear közös csapatát képviselve egy elektromos Smarttal, 2005-ös szerencsesisakjában vett részt a Hungaroringen rendezett futamon. A gumigyártó megújuló portfóliójában kiemelt szerepet kap az elektromobilitás, ezért állt a Magyarországon egy 9 órás megbízhatósági futammal debütáló elektromos autóverseny mellé. A Hungaroringen jól teljesítettek a Goodyear új fejlesztésű Eagle F1 Supersport abroncsai. Kiss Norbert a Goodyear versenybokszában tartott vezetéstechnikai workshopján kiemelte, hogy…

Read More

Májusban 10,4 százalékkal nőtt az új autók eladása

    Májusban 14 207 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 10,4 százalékkal többet a tavaly májusinál, az idei első öt hónapban pedig 60 962 gépkocsit, a növekedés 7,8 százalék volt a tavalyi azonos időszakhoz képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse adatai alapján hétfőn.     Az első öthavi értékesítési számok kissé elmaradtak az MGE növekedési várakozásaitól. Az egyesület szerint ennek egyik oka lehet a belsőégésű motorok, elsősorban a dieselek körüli valós és rémhírek, amelyek a vásárlók szándékait eltérítik.     A tisztán elektromos és a plug-in hibrid gépkocsik forgalomba helyezése lassuló mértékben…

Read More

Magyarország folytatni szeretné a Forma-1-es részvételt, és érdeklődik a Formula E iránt is

A magyar kormány szándéka, hogy a versenysport területén erősítse részvételét, meg kívánja hosszabbítani a Forma-1 lejáró licencét, és lehetőséget lát arra, hogy helyet adjon az újgenerációs, Formula E autók versenyének is – jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével megtekintették csütörtökön a ZalaZone járműipari tesztpályát Zalaegerszegen.      A miniszter elmondta, hogy egyebek mellett a Hungaroring továbbfejlesztésével járulnának hozzá, ahhoz, hogy a Forma-1-es futamok továbbra is Magyarországon maradjanak. Az elektromos csúcsversenyatók versenyéhez, többek között a tesztpálya adta lehetőségeknek köszönhetően új technológiákkal is hozzá tud…

Read More