Végre

Június közepétől GreenGóval is célba vehető a reptérReptéri felár nélkül vezeti be a Ferihegyre tartóknak szánt területbővítését a GreenGo, Budapest egyetlen e-autómegosztója. Ezzel egyidőben 6 új saját töltőpontot is átad ugyanitt a kizárólag elektromos autós flottájú car sharing cég.A GreenGo új területbővítését az Airport Hotel Budapest VIP parkolójában és együttműködésében alakították ki, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér termináljaitól 5 percre. A GreenGo dedikált parkolójából kb 30 másodperces séta után a GreenGoval érkezőket ingyenes transzferek viszik át az általuk megjelölt terminál bejáratához. Ugyanígy érkezéskor a terminálhoz hívható transzferrel szállítják az…

Nyár négy keréken, biztonságosan

A nyár a gondtalanság, a kikapcsolódás, a várva várt utazások ideje. Tavasztól őszig nemcsak gyakrabban ülünk autóba, de egyre hosszabb utakra merészkedünk. A megnövekedett igénybevételre azonban az autónkat is fel kell készítenünk. Tomin István, a Hankook műszaki vevőszolgálatának vezetője összefoglalta, mire figyeljük indulás előtt, hogy ne a leállósávban rostokolva töltsük a szabadságunk értékes óráit. A meteorológusok előrejelzései szerint a nagy hőség mellett gyakori, heves felhőszakadásokra is számítanunk kell idén nyáron, ezért a szokásosnál is körültekintőbben készüljünk fel a hosszú autós utazásokra. Az útvonal megtervezése, a szállásfoglalás, a biztosítások intézése, a…

Ilyen még nem volt! Minden korábbinál tisztább motorok hajtják a Peugeot haszonjárműveit

A Peugeot megújította könnyű haszonjárműveinek motorkínálatát, így a vadonatúj Partner után immár a közepes méretű Expert, valamint a legnagyobb Boxer is már most teljesíti az idén ősszel hatályba lépő legszigorúbb károsanyag-kibocsátási előírásokat. Az Euro 6.2 károsanyag-kibocsátási normának megfelelő motorokkal szerelte fel teljes haszonjármű-kínálatát a Peugeot. Ezzel a márka idő előtt teljesítette a majd szeptembertől hatályba lépő emissziós normákat. Mi az Euro 6.2? Az Európai Unióban újonnan forgalomba helyezett könnyű gépjárműveknek (személygépkocsik és kishaszonjárművek) 2019. szeptember 1. után teljesíteniük kell az Euro 6.2 (más néven Euro 6d-Temp) károsanyag-kibocsátási normát. A szén-monoxid…

Ötvenszázalékos utazási kedvezmény a Fishing on Orfű Fesztiválra

A MÁV-START és a GYSEV június 19-22. közötti Fishing on Orfű Fesztiválra utazóknak 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról a pécsi vasútállomásig. A kedvezmény másodosztályra érvényes. Első osztályon történő utazáshoz meg kell váltani a kocsiosztály különbözeti jegyet, a feláras vonatokra a pót- és helyjegyet, illetve a gyorsvonati pótjegyet. A kedvezményes retúrjegy érvénytartama megegyezik az azonos távolságra szóló teljes árú menettérti jegy érvénytartamával, azzal a korlátozással, hogy az utazást legkorábban június 18-án lehet megkezdeni, a visszautazást pedig legkésőbb a rendezvényt követő napon, június 23-án éjfélig be kell fejezni.…

Az autónk lesz az új személyink

Több ismertetőjegye alapján azonosítja az autónkat, ezzel feleslegessé teszi bármilyen mobileszköz használatát és felgyorsítja a parkolás folyamatát egy új magyar alkalmazás. Az applikáció célja nem kizárólag a legmodernebb parkolási rendszer támogatása, hanem minden, autóval igénybe vehető szolgáltatás automatizálása és készpénzmentessé tétele. Minden harmadik magyarra jut egy személyautó 270 ezer személygépkocsit helyeztek forgalomba tavaly, így a hazai utakon közlekedő autók száma a KSH adatai alapján átlépte a 3,6 millió. A járművek közel harmada a Fővárosban és vonzáskörzetében koncentrálódik, ami hatalmas terhet ró a közutakra és a parkolókra. A sokszor szabálytalanul parkoló…

Nyári szabadság autóval

– Indulás előtt ellenőrizzük a gumiabroncsnyomást és az abroncsok állapotát! A megfelelő keménységűre pumpált abroncsok élettartama hosszabb, tapadásuk biztosabb, általuk az autó úttartása jobb, a fogyasztása pedig kisebb. Ráadásul a legjobb defekt megelőzési módszer, ha rendszeresen ellenőrizzük a nyomást, és ha már itt tartunk, átnézzük, van-e rajtuk apróbb sérülés. Egyes becslések szerint, ha a Magyarországon közlekedő valamennyi gépjármű abroncsát a megfelelő értékre pumpálnák fel, az ország üzemanyag-fogyasztása azonnal csökkenne tíz százalékkal. És, ami a legfontosabb: megfelelő nyomásérték mellett a vezetésbiztonság és az abroncsok élettartama is nő. A látszólag rendben lévő…

Ez jó! Magyarok is indulhatnak az “autósport olimpián”

Magyar versenyzőknek is lesz lehetőségük rajthoz állni a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által indított Motorsport Games (motorsport játékok) elnevezésű “autósport olimpián”, amelyen a nemzetek képviseletében csapnak majd össze egymással a versenyzők november elején a Róma közelében található Vallelunga versenypályán.      Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) és az FIA offroad bizottságának elnöke, az FIA motorsport világtanács üléseinek magyar résztvevője azt mondta az MTI-nek, hogy az MNASZ még júniusban kidolgozza azt a pályázatot, amellyel a hazai versenyzők indulási jogot szerezhetnek az eseményre.     “A világtanács múlt pénteki, párizsi ülésén hozott döntése…

Az új Opel Corsa-e a nép villanyautója lesz?

A Corsa hatodik generációja, 330 kilométert elérő tisztán elektromos hatótávval (WLTP)1 Van benne energia, 100 kW (136 LE) hajtja dinamikusan Aktív biztonságát például automatikus sebesség-asszisztens fokozza Először jelenik meg kisautóban a vakításmentes IntelliLux LED®mátrixvilágítás Az Opel demokratizálja az elektromobilitást: először kínál a Corsa teljesen új hatodik generációjával teljesen elektromos, akkumulátoros változatot, 100 kW (136 LE) teljesítménnyel és 330 kilométert (WLTP)1 elérő hatótávval. A rövidesen megrendelhető Corsa‑e a „villámos-villamos” népautó! A Corsát, legnépszerűbb típusát választotta, hogy végérvényesen kiszabadítsa szűk piaci réséből az elektromobilitást. Az Opel Corsa abszolút bestseller, 1982-es premierje óta több mint…

Veteránautó-szépségverseny is várja a Hungaroring Classic nézőit

A július 12-14-én esedékes Hungaroring Classic keretében a két évvel ezelőtti esemény sikerén felbuzdulva az idén is megrendezik a veteránautó-szépségversenyt, amelyen nem csupán a héttagú szakmai zsűri döntése alapján hirdetnek győztest, hanem a közönség szavazatai alapján is. De vajon milyen szempontok döntenek? A szurkolók nyilván a külsőre fókuszálnak, pedig a belbecs legalább annyira fontos. „A szakmai zsűri körbejárja a Hungaroringet, felméri a kiállított autókat, jegyzeteket készít, majd megnézi őket mozgás közben is, utóbb pedig leül egy hatalmasat vitatkozni – mosolygott Dr. Berniczei-Roykó Ádám, a Magyar Autóklub Oldtimer Szekciójának elnöke, aki…

Az Audi e-tron visszahívási akciója nem érint hazai ügyfeleknek kiszállított autót

“A nemzetközi és hazai sajtóban az Audi e-tron június elején meghirdetett visszahívási akciójáról megjelent hírek kapcsán fontos kiemelni, hogy a visszahívás csak az idei év 11. hetéig legyártott autókat érinti. Tekintettel arra, hogy az e-tron kiszállítása hazai ügyfeleknek csak az ezt követő időszakban gyártott autókkal történik, a visszahívásban érintett Audi e-tron nincs magyarországi vásárló használatában.” audi