Vettel: “Számunkra is munkával telik majd a nyári szünet”

A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnap rendezett 34. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen, ezzel növelte az előnyét az összetett pontversenyben.

Sebastian Vettel elmondta, nem volt mit veszítenie, amikor a negyedik helyen haladt, bízott benne, hogy a lágy gumik kitartanak az autóján, és így is történt. Miután megközelítette csapattársát, az első előzési lehetőséget ki is használta.
 

Mogyoród, 2019. augusztus 4. A harmadik helyezett Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzõje a Forma-1-es Magyar Nagydíj eredményhirdetésén a mogyoródi Hungaroringen 2019. augusztus 4-én. MTI/Illyés Tibor

   “Sajnos ezúttal nem volt esélyünk felvenni a versenyt az első és a második helyezettel, de örülök, hogy végül én is pezsgőzhetek. Most kipihenjük magunkat, és folytatódhat a harc. Nem tudjuk, a többi csapat hogyan és mit fejleszt, számunkra is munkával telik majd a nyári szünet, de pihenésre is szükség lesz” – szögezte le a német versenyző.

Related posts

Leave a Comment