Kettős győzelmet aratott a Turán Motorsport párosa a Rally Hungary-n

Turán Frici és Bagaméri Laci dupla győzelemmel zárta az Európa bajnokság és az ORB utolsó futamát, az I. Rally Hungary-t. Friciék ezzel a nem mindennapi eredménnyel 16 év után először nyertek magyar versenyzőként ERC versenyt, a hazai bajnokságban pedig 23 év után a legnagyobb időkülönbségű győzelmet aratták.

„Egy rendkívül nehéz, viszontagságokkal teli hétvégén vagyunk túl a csapatunkkal, de ez a nem várt, vagy máshogy fogalmazva már olyan régóta várt siker kárpótol minket minden nehézségért. Már a szervizpark felé tartottunk a vasárnapi utolsó gyorsaságit követően, amikor hívott a csapat, hogy nem másodikok lettünk az ERC értékelésben, hanem elsők. Hihetetlen élmény volt, el kellett telnie pár percnek, mire felfogtam, mi történt. A záró gyorson leszállt a köd, bepárásodott az üvegünk és a lámpánk is lekapcsolt, így nagyon visszafogtam a tempót, mert szinte semmit sem
láttam. Teljesen abban a hitben voltam, hogy így talán az ERC dobogó második fokáról is lecsúsztunk. Amikor megtudtam, hogy az ellenfeleinknek még súlyosabb problémáik adódtak és végül miénk a dobogó legfelső foka, az nagyon megérintett” – mesél élményeiről Turán Frici.

Frici és Laci vasárnapi sikere 16 év után az első magyar Európa-bajnoki futamgyőzelem ifjabb Tóth János és Tóth Imre 2003-as Budapest-ralin aratott győzelme óta, amelyet egy Peugeot 206WRC-vel értek el. További érdekesség, hogy a Turán Motorsport párosa csupán a második versenyét teljesítette Škoda Fabia R5 típusú autóval. Az ERC futam mellett a magyar értékelést is Turán Frigyesék nyerték, mégpedig akkora különbséggel, melyre utoljára 23 éve, 1996-ban volt példa.

„Űjra magyar győztest avatott az ERC sorozat és nagyon büszkék vagyunk Fricivel arra, hogy ezt mi élhettük át. Nagyon izgalmas hétvége volt, sikerült folyamatosan növelnünk a tempónkat, ahogy összhangba kerültünk a Skoda Fabia R5-tel. Az időjárás ellenére is rengetegen szurkoltak a pályák széléről, ami nagyon sokat jelentett nekünk, próbáltuk ezt is meghálálni látványos, ugyanakkor okos és koncentrált autózással. Ennél jobban nem is zárhattuk volna az évet” – teszi hozzá Bagaméri Laci.

„ Egy futammal két versenyt nyertünk. A Nyíregyháza Rallye most már első helyen szerepel a kedvenceink listáján. Nagyon örültünk volna, ha a szívünkhöz még közelebb álló Ford Fiesta R5-tel érjük el ezt a történelmi eredményt, de így sincs most nálunk boldogabb ember. Óriási dolog, hogy ennyi technikai hiba mellett mi defekt nélkül tudtuk teljesíteni a gumigyilkos versenyt, amiért köszönet illeti a Hankook-ot, ők nagyban hozzájárultak ehhez az eredményhez. Köszönjük az autót a Dani Fischer Team-nek és a két főszerelőnkkel kiegészült csapatnak az egész hétvégi összehangolt munkát. Nem utolsó sorban pedig hálásak vagyunk a támogatóinknak és legfőképp a szurkolóinknak, akik az esős, ködös idő ellenére is kitartottak mellettünk és végig buzdítottak minket a pályákon” – zárja gondolatait mosolyogva Frici.

Turán Frici és Bagaméri Laci okosan felépített, precíz és gyors versenyzéssel teljesen megérdemelten arattak kettős győzelmet a Nyíregyháza központtal megrendezett viadalon.

Az Európa-bajnoki idényzáró futamon a kontinensbajnoki címet végül a Rally Hungary-n negyedikként célba érő brit Chris Ingram – Ross Whittock duó szerezte meg.

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..