Daily Archive: szeptember 8, 2020

A készenléti rendőrség is ellenőrzi a maszkviselést

A vasúttársaság kérésére kiemelt figyelmet fordít szeptembertől a készenléti rendőrség a maszkviselés ellenőrzésére a GYSEV Zrt. vonalhálózatán. A tömegközlekedési eszközökön május óta kötelező a száj és orr takarása, az utóbbi hetekben azonban a vasúttársaság...

Ismét több buszjárat lesz Zalaegerszeg és Budapest között

    Az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) történt egyeztetés alapján, szeptember végétől, az utazók igényeihez igazodva, ismét több autóbuszjárat közlekedik majd Zalaegerszeg és Budapest között – közölte keddi sajtótájékoztatóján az észak-zalai térség fideszes országgyűlési képviselője....

70 éves a balatonfenyvesi kisvasút

Elkezdődött a csisztafürdői vonal újjáépítése Kisvasúti nappal ünnepelték Balatonfenyvesen a nagybereki tájakat bejáró vonal átadásának hetvenedik évfordulóját. Egész nap színes programokkal várták a családokat és a kisvasút-barátokat a végállomáson. A tervek szerint jövő nyáron...

A MÁV-Start szeptember 27-éig meghosszabbította a balatoni menetrendet

    A MÁV-Start két héttel, szeptember 27-éig meghosszabbította a balatoni menetrendjét – közölte a vasúttársaság kedden az MTI-vel.     A közleményben részletezik, hogy Budapestről Nagykanizsára és Keszthelyre továbbra is külön-külön kétóránként közlekednek gyorsvonatok, Budapest és Balatonszentgyörgy...

Tekerj Te is a túrórudiért

Bringás reggelin vendégeli meg a kerékpárral munkába, vagy iskolába indulókat a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Budapesti Közlekedési Központ 2020. szeptember 9-én, szerdán reggel 7:00 és 9:00 között Budapesten a Városháza Parkban, a MOL Bubi gyűjtőállomás mellett. A Magyar Kerékpárosklub akciója...

Átadták hazánk egyik legkorszerűbb autóbusz-javító és -karbantartó központját Székesfehérváron

Hazánk legnagyobb magyar magánkézben lévő buszvállalata, a Homm Kft. megépítette és bemutatta első regionális központját. Az 550 millió forint összköltségű beruházás 30 új munkahelyet teremt Székesfehérváron. A jubileumi eseményt Vargha Tamás országgyűlési képviselő, külügyi államtitkár...

Yaris news

Egyedülállóan gazdag felszereltséggel és prémium funkciókkal érkezik a vadonatúj Toyota Yaris Az augusztus óta már rendelhető, szeptember 25. és október 10. között pedig a Toyota márkakereskedésekben tartott „Új Yaris hetek a Toyotánál” keretében ki...

Négy részvételi jelentkezést nyújtottak be a Lánchíd felújítására

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Lánchíd felújításának kivitelezéséről szóló közbeszerzési eljárás. A Magyarország szimbólumának felújítására kiírt, 2020. augusztus 11-én közzétett részvételi felhívásra az elmúlt közel egy hónap során tizennégy gazdasági szereplő jelezte érdeklődését. Közülük végül...

Tulajdonosváltás a Duna Autónál

A családi vállalkozásokban törvényszerű, hogy elérkezik az az időszak, amikor a tulajdonos-ügyvezetők átadják a vezetést a jövő generációjának. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő Duna Autónál ez sajátos módon történik: a tulajdonjog a...

A bíróság ezúttal sem volt a helyzet magaslatán… Csupán öt évre ítéltek egy férfit, aki akarattal nekihajtott unokatestvére autójának

    Nem jogerősen öt év letöltendő börtönre ítéltek kedden Budapesten egy férfit, aki – szerelmi bosszúból – szándékosan belehajtott unokatestvére autójába.     A két rokon között 2017-ben romlott meg a viszony, mert a vádlott élettársát az...

Az utakra viszi 3D-s kijelzőjét a Continental

Megkezdődik a speciális szemüveget nem igénylő 3D-s kijelző gyártása a Genesis GV80 számára A 3D technológia a Continental belső kameráján alapul, amely követi a sofőr tekintetét Nagyteljesítményű számítógép: a Cross Domain Hub megszünteti a...

Mustang Mach-E töltés

Az új generációs SYNC száműzi a bizonytalanságot és az aggodalmat az elektromos autózásból: a rendszer tájékoztatja a vezetőt arról, hogy utazása során hol és mikor tudja feltölteni járművét, illetve valós idejű tájékoztatást nyújt a...

Újabb halálos baleset történt Szegeden

    Lesodródott az útról és egy szegedi áruház sövénykerítésének ütközött egy autó kedd délelőtt: a balesetben a jármű vezetője meghalt, utasa megsérült – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.     Mint írták, a városból délkeleti...