2021-ben érkezik a vadonatúj Honda MSX125 Grom

2021 HONDA MSX125 GROM

Új nevet visel a Honda apró örömmotorja, mely még hitelesebb, retró idomzatba csomagolva, egyszerűen eltávolítható burkolatokkal és erősebb, egyben tisztább üzemű, Euro5-ös erőforrással kerül a szalonokba. Egyhengeres hajtóműve továbbra is léghűtéses, akárcsak az elődöké, de lényeges változás, hogy erőátvitele már nem négy-, hanem ötfokozatú. Szintén a modellfrissítés eredménye, hogy az LCD-műszeregység immáron fordulatszámmérőt és a váltófokozat-visszajelzőt is magában foglal.

Bevezetés

Könnyen használható, egyszersmind szórakoztató és praktikus motort mutatott be a Honda 1963-ban, ez volt a mára legendává vált Monkey. Az apró kerekeken futó csöppség olyan népszerű lett, hogy sikerére alapozva 2018-ban egy vadonatúj, modern, de régies formájú modell született – az újdonság egyértelműen a korábbi Ape, Dax és Monkey formavilágát örökölte.

Tegyük hozzá, nem csoda, hogy a Monkey megnyerő formája világszerte lenyűgözte a fiatalokat. Hívják bárhogy a korcsoport tagjait (USA: Y generáció, Thaiföld: „Dek Neaw”, Japán: „Street-Kei”), földrésztől függetlenül közös ismérvük, hogy az internet elterjedésének korában nőttek fel, nyitottak az újra, viszont ódzkodnak az elcsépelt, közhelyes dolgoktól.

Mindemellett ösztönösen vonzódnak a szabadságot nyújtó közlekedési formákhoz, és olyan motorokat keresnek, melyek feltűnőek, érdekesek és kedvező áron megvásárolhatóak. Őket célozta meg a Honda 2013-ban az MSX125-tel, ami egyes piacokon Mini Street X-treme 125-ként vált ismertté.

Az eredeti MSX125 mellett – USA-ban és Japánban – Grom néven forgalmazták a típust, ami mindkét országban, sőt az öreg kontinensen is nagy sikert aratott. Olyannyira közkedveltté vált, hogy az értékesítés első évében bekerült Európa öt legnépszerűbb 125-öse közé, csakúgy, mint a Honda másik csillaga, a CBF125. Az MSX az utóbbi években is folytatta diadalmenetét, ami kétséget kizáróan annak volt köszönhető, hogy tökéletes választásnak bizonyult a praktikus városi járművet, illetve önkifejezésre alkalmas, egyedi retromotort keresőknek.

Az elődmodellt hat éven át forgalmazták, miközben folyamatosan csinosítgatták, hogy megjelenése felkeltse a következő generáció érdeklődését is. Igen ám, de hat év hosszú idő, ezért ideje volt az átfogó modellfrissítésnek. Európában új néven, MSX125 Gromként folytatja pályafutását a típus, ám nem csak az típusjelölés változott – még „menőbb” lett a Honda apró, de nagy álmokat dédelgető csöppsége.

Áttekintés

Nem véletlenül kapott teljesen új burkolatot az MSX125 Grom – így gyári állapotban is feltűnőbb, modernebb megjelenésű lett, a könnyen lecserélhető idomok pedig szabad kezet adnak a tulajdonosoknak, hogy kedvük szerint átalakítsák a motort. Persze nem csak a megjelenést érintette a fejlesztés, ugyanis a 2021-es változat átdolgozott LCD-műszeregységén már fordulatszámmérő és fokozatkijelző is helyett kapott.

Jóllehet, ezek fontos újítások, a lényeg a még erősebb és nyomatékosabb hajtómű, mely már nem négy-, hanem ötfokozatú váltón keresztül gyorsítja a Gromot. Ellenben a váz, a felfüggesztés és a fékrendszer elemei változatlanok, mert az elődben is tökéletesen beváltak a nagymotorokat idéző alkatrészek, páratlan kezességgel felruházva az apró masinát.