Daily Archive: május 5, 2021

Sok a károsultja a nemzetközi autólopásoknak

Minden évben több olyan eset is nyilvánosságra kerül, amikor egy mit sem sejtő tulajdonos autóját lefoglalják, mert kiderül róla, hogy hosszú ideje körözi valamelyik nyugati ország rendőrsége – írtuk egy korábbi posztunkban. Mindez ismét bekövetkezett, mégpedig egy...

A magyar autósok bekapcsolódhatnak a Shell karbonsemlegesítési programjába

Semlegesíthetik a magyar autósok a Shell töltőállomásokon vásárolt üzemanyag használatából származó szén-dioxid-kibocsátásukat keddtől, a vállalat karbonsemlegesítési szolgáltatásának igénybe vételével.     A benzinkutakon a vásárlók választhatják azt a lehetőséget, hogy literenként 6 forintért, tehát 40 liter...

Bővíti szerszámgyárát az Audi Hungária

     Az Audi Hungária Zrt. 3,8 milliárd forintból bővíti szerszámgyárát Győrben – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a beruházás keddi sajtótájékoztatóján.     Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány 1,2 milliárd forinttal járul hozzá...

A Kia hivatalosan is cégnevet változtatott

A vállalat neve mostantól Kia Motors helyett egyszerűen Kia A márka átalakulásának fő mozgatórugója, hogy magas technikai és technológiai színvonalú, fenntartható mobilitási szolgáltatóvá váljon Az átalakulás jegyében a Kia Motors Hungary neve mostantól KiaHungary...

„Way to Zero”

A Volkswagen bemutatta a klímasemleges mobilitás felé vezető útitervét Első Way to Zero Convention rendezvénye alkalmával a Volkswagen április 29-én részletesen is meghatározta a vállalat és termékei szén-dioxid-mentesítésének terveit. Legkésőbb 2050-re a vállalat szén-dioxid-semleges...

Az új Fabia megérkezett

Huszonkét évvel a ŠKODA FABIA bemutatkozása után a cseh autógyártó immár negyedik generációjában küldi versenybe népszerű kisautóját. Az új nemzedék épül első alkalommal a Volkswagen Csoport MQB-A0 moduláris keresztmotoros platformjára és kategóriája legtágasabb térkínálatával,...

Csúcsteljesítmény a génjeikbe kódolva

Akár 225 kW / 306 lóerő maximális teljesítményükkel, motorsportos szaktudással finomhangolt futómű-technológiájukkal, típus-specifikus stílusjegyeikkel és utastereik sportautós hangulatával a brit prémiummárka élsportolói nem csupán a prémium kisautó-szegmensben, de a prémium kompaktok mezőnyében is az...