2022-ig engedik a 10 évnel régebbi autókkal is a taxistázáskodást

     Megjelent a Magyar Közlönyben, hogy 2022 végéig felfüggesztik azt a szabályt, miszerint legfeljebb 10 éves autóval lehet taxizni – közölte a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója csütörtökön a Facebookon.

    A bejegyzésben hangsúlyozták, ez jó hír a személyszállítóknak, hiszen így sok millió forintnyi terhet vesznek le az érintett családok válláról.


    “Magyarországnak működnie kell, a koronavírus-járvány alatt mindent meg kell tenni a munkahelyek megvédéséért. Éppen ezért a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója korábban javasolta a kormánynak: könnyítsenek a taxis vállalkozók helyzetén” – írták.


    Felhívták a figyelmet, hogy a könnyítés elsősorban a fővárosi vezetés által “cserben hagyott” budapesti vállalkozóknak és családjaiknak jelent segítséget, azonban a kormánydöntés az ország egész területén dolgozó taxisokra is vonatkozik.


    Hozzátették, hogy  gépjármű fiatalabbra való cserélésének halasztására vonatkozó rendelkezés azokra az autókra vonatkozik, amelynek életkora a forgalmi engedélybe bejegyzett első nyilvántartásba vétel időpontjától számított 10. évet 2020. március 1. és 2022. december 31. közötti időszakban éri el, illetve azokra a taxisokra, akik már 2020. március 1-jén rendelkeztek tevékenységi engedéllyel.

További közlekedési híreink:
http://egyszermarlattamautot.hu/category/kozlekedes/