24 magyar olimpikon felkészülését támogatja a 2024-es párizsi olimpiára a Toyota

A NOB világszintű mobilitási partnereként és a MOB platina fokozatú támogatójaként a Toyota 24 magyar olimpikon számára adott ma át környezetbarát öntöltő hibrid elektromos C-HR-eket annak érdekében, hogy ezzel támogassa felkészülésüket a 2024-es párizsi olimpiára. A támogatott sportolók között akadnak többszörös olimpiai bajnok sportolók és fiatal ígéretek egyaránt.

A magyar olimpiai csapat az elmúlt negyed évszázad legeredményesebb olimpiai szereplésével, összesen 20 éremmel (6 arany, 7 ezüst és 7 bronz) zárta a tokiói olimpiát. Olimpikonjaink ugyanakkor nem ülnek a babérjaikon, már most a 2024-es párizsi olimpiára készülnek, ebben pedig, már hagyományosan a Toyota segíti őket. A világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójaként ismert és a társadalmi felelősségvállalás számos területén aktív Toyota ugyanis 2016-ban nyolc évre szóló együttműködési megállapodást kötött a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottsággal (NPB), 2017-ben pedig a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) platina fokozatú támogatója lett, járművekkel, mobilitási szolgáltatásokkal és megoldásokkal segítve az ötkarikás mozgalmat. A magyar olimpikonok tokiói olimpiára való felkészülését például két ütemben összesen 34 (egy márkakereskedés egyéni támogatása révén pedig valójában 35) autó átadásával támogatta a zöld autózás szinonimájának számító autógyártó, akik közül 26-an kvótát, 10-en érmet további 4-en pedig pontszerző helyet hoztak hazánknak.

24 öntöltő hibrid elektromos Toyota C-HR a párizsi olimpiára való felkészüléshez

Már javában folyik ugyanakkor olimpikonjaink felkészülése a 2024-es párizsi olimpiára, amelyet a Toyota első körben 24 öntöltő hibrid elektromos Toyota C-HR rendelkezésére bocsátásával támogat. A támogatott sportolók kiválasztása az elmúlt évekhez hasonlóan MOB szakmai javaslatai alapján történt, így ezúttal is kerültek a támogatott sportolók közé többszörösen bizonyított nagy nevek és fiatal ígéretek egyaránt. A látványos MAGYAROCK szignalizációval ellátott autók ünnepélyes átadására március 17.-én, a Hungaroringen került sor, ahol a sportolók egy a legendás pályán megtett tiszteletkör keretében ismerkedhettek meg új autójukkal, a Toyota rendkívüli támogatását pedig a MOB elnöke, Gyulay Zsolt is méltatta.

Hihetetlenül fontos a MOB és a magyar sportolók számára az a folyamatos támogatás, amellyel a Toyota immáron 5 éve olimpikonjaink felkészülését segíti. A rendelkezésre bocsátott környezettudatos autók egyszerre jelentenek komoly, a Covid terhelte időszakban még inkább felértékelődő segítséget a felkészüléshez szükséges logisztikai feladatok lebonyolításában, és motivációt sportolóink számára még jobb teljesítmények elérésére. Mindez nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a Toyota támogatásával 2024-ben Párizsban megismételhessük vagy akár túl is szárnyalhassuk a tokiói sikereket.” – fogalmaz Gyulay Zsolt a Toyota támogatása kapcsán.

Az olimpia szellemisége, a békés vetélkedés és saját korlátaink legyőzésének missziója különösen felértékelődik egy a mostanihoz hasonló, háborús konfliktus terhelte időszakban. Megtisztelő számunkra, hogy immáron ötödik éve, a második nyári olimpiára készülve támogathatjuk környezettudatos autókkal a MOB munkáját és a fiatal generációk számára példaképként szolgáló magyar sportolók olimpiai felkészülését. Nagy öröm számunkra, hogy az általunk támogatott sportolók között egyaránt helyet kaphatnak igazi sportolói ikonok és fiatal tehetségek is, bízunk benne, hogy Tokióhoz hasonlóan Párizsban is sokuknak sikerül önmagukat legyőzve érmekre váltani a beléjük helyezett bizalmat.” -teszi hozzá László Richárd, a Toyota magyarországi országigazgatója.

A Toyota első körben nem kevesebb, mint 24 magyar atléta olimpiai felkészülésének támogatása mellett helyet kapott a kajak-kenu sportot képviselő Bodonyi Dóra, Csipes Tamara, Kozák Danuta és Varga Ádám épp úgy, mint Kapás Boglárka, Olasz Anna, Kenederesi Tamás és Rasovszky Kristóf az úszósport, Márton Anna, Siklósi Gergely és Szatmári András vívósport, Szőke Alex és Lévai Tamás a birkózósport, Pupp Réka és Sipőcz Richárd a judosport, Kovács Sarolta és Marosi Ádám az öttusa, Pekler Zalán és Péni István a sportlövészet, Vas Kata Blanka a kerékpársport, Boros Viktória a súlyemelés, Patakfalvy Luca a taekwondo, Bragmayer Zsanett a triatlon, és Vadnai Benjámin a vitorlázó sport képviseletében.