2845 nehéz tehergépkocsit és 285 autóbuszt ellenőriztek a rendőrök az egyhetes akcióban

    A rendőrök 2845 nehéz tehergépkocsit és 285 buszt ellenőriztek, 904 esetben állapítottak meg jogsértést egyhetes akciójuk során, október 11-17. között – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata kedden a rendőrség honlapján.

    A rendőrök az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata által indított európai szintű ellenőrzés keretében elsősorban a vezetési és pihenőidőre, valamint a veszélyes áruk szállítására vonatkozó szabályok betartását vizsgálták – olvasható a police.hu oldalon.


    Azonnali közlekedési korlátozást tíz nehéz tehergépkocsi esetében kellett elrendelni. Ebben a járműkategóriában vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 73 alkalommal, a jármű-, illetve rakománybiztonsággal összefüggésben 136 esetben, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 60 alkalommal kellett intézkedni – írták.


    A tehergépkocsi-vezetők ellenőrzése során hat esetben merült fel alkoholfogyasztás gyanúja, 99 alkalommal a jármű vezetője, illetve utasa nem használta a biztonsági övet, illetve 220 jármű vezetője túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.


    Az autóbuszok ellenőrzése során 13 jármű vezetője nem tartotta be a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályt. A vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt kilenc esetben, jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban hat alkalommal, az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt nyolc esetben kellett intézkedniük a rendőröknek – olvasható a rendőrség honlapján.