Ami megtörténhetett, megtörtént

Kalandos nap volt – ami megtörténhetett a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettőssel, az meg is történt a Silk Way rali utolsó előtti napján, amelyről estére kiderült, hogy valójában az utolsó volt. Az Opel Dakar Team kettőse a 20. helyen végzett a szakaszon, az összetettben pedig a korábbi időbüntetés miatt (amit azért kapott, mert technikai gondja miatt kénytelen volt kijönni a pályáról és kihagyni GPS-pontokat) a 19. helyen fejezte be ezt a hosszú, rettenetesen nehéz, ugyanakkor gyönyörű versenyt.
„Utolsó előttinek rajtoltunk, de ez nem vette el a kedvemet, sőt, 115 kilométerig nyomtam, ahogy a csövön kifért – tizenhárom autót előztünk meg közben, és persze ettől fülig ért a szánk. Végig dűnéken autóztunk, és jobbról, balról hagytuk magunk mögött az ellenfeleket. Mindig történt valami, nem unatkoztunk – mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs. – Aztán a 115. kilométernél elszakadt a kormányszervó ékszíja, amit fél óra alatt sikerült kicserélni, de amikor tovább akartunk menni, az autó egyszerűen nem indult, mert nem kapott benzint. Elkezdtünk variálni egy kicsit az áramkábelekkel, és egyszer csak erőre kapott. Megint tudtunk menni egy kicsit, de nem sokat, mert kaptunk egy defektet – a homokban a dűnéről lefelé jövet egy kanyarban lefordult először a bal első, utána a jobb első gumink. Emiatt egy kicsit vissza kellett venni a tempóból, mert már nem volt tartalék abroncsunk.”
A fenti problémák ellenére a páros a 11. helyen ért célba az első szakaszon. Igen, az elsőn, mert a pénteki volt az egyik olyan nap a majd’ tízezer kilométeres verseny során, amelyen két szelektív szakaszt is rendeztek. A másodikon aztán folytatódtak a kalandok.
„Körülbelül negyven kilométernél megállt az autó – se szó, se beszéd a dűnék között. Eltelt vagy fél óra, mire újra el tudtuk indítani, mert megint nem kapott üzemanyagot a motor. Utóbb kiderült, hogy egy relé ment tönkre. Amikor végre újra menetben voltunk, úgy döntöttünk, a CP1-nél kimegyünk az aszfaltra, mert addigra az autó már folyamatosan leállt, és nem érte volna meg kockáztatni. Nagyon nehéz nap volt ez is, és nagyon nehéz verseny” – summázta a történteket Szalay Balázs.
A kamionos kategóriában versenyző Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió is túl van a hatalmas dűnékkel tarkított szakaszokon, s a Scania pilótája elárulta, ha lehet fokozni, akkor ez még nehezebb nap volt, mint az előző.
„A szervezők mondták, hogy a tegnapi nap csak ízelítő volt a mai menetre: olyan elképesztő magasságú dűnéket kellett megmásznunk, hogy volt, amikor fél órán keresztül csak felfelé mentünk. Az első felvonást ásás nélkül, néhány kisebb tolatással oldottuk meg, még arra is jutott idő, hogy gyönyörködjünk a Góbi sivatag látványában. A második szakaszon azonban csak az első ellenőrző pontig jutottunk, mert egy dűnéről lefelé jövet egy letörés után eltört a hátsó laprugónk, és nem mertük kockáztatni, hogy kint éjszakázunk a sivatagban” – nyilatkozta Kovács Miklós, aki a top tízben, egészen pontosan az rendkívül előkelő 9. helyen fejezte be a versenyt.
Merthogy bár egy nap még hátra lenne a versenyből, de a szervezők este bejelentették: a hatalmas esőzés miatt törölték a záró napi mért szakaszt, úgyhogy közúton érkezik meg a mezőny Hszianba.
SILK WAY RALI
13. szakasz, Alxa Youqi– Zhongwei (össztáv: 690.31 km, ebből szelektív szakasz: 318.66 km). Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Peugeot 3008 DKR) 5:12:59, 2. Despres, Castera (francia, Peugeot 3008 DKR) 1:39 p h., 3. Lavieille, Garcin (francia, Baicmotor BJ40L) 16:01 p h., …20. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 3:17:01 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov, Ruszlan Ahmagyejev, Ilnur Musztafin (orosz, Kamaz) 5:29:00, 2. Sibalov, Mokejev, Nyikitin (orosz, Kamaz) 3:00 p h., 3. Margyejev 5:18 p h., …13. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 3:11.00 ó h.
Az összetettben. Autósok: 1. Cyril Despres 41:46:25, 2. Lavieille 1:04:39 ó h., 3. Han Wei, Min Liao 1:11:19 ó h., …19. Szalay Balázs 121:41:15 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov 43:45:38, 2. Sibalov 6:04 p h., 3. Margyejev 23:12 p h., …9. Kovács Miklós 17:53:15 ó h.