32 százalékkal csökkent a motorforgalom a fizetős utakon egy hónap alatt

    A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) díjköteles utakra telepített portálkamerái a kijárási korlátozás bevezetésétől, március 28-tól április 28-ig közel 110 ezer motor áthaladását rögzítették, 32 százalékkal kevesebbet, mint a múlt év hasonló időszakában – közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

    Bartal Tamás, a NÚSZ vezérigazgatója a közleményben elmondta, a motorosok esetében a forgalomcsökkenés mértéke a gyorsforgalmi utakon volt a legnagyobb, az autópályákon és autóutakon 43 százalékkal, a főutak esetében 25 százalékkal kevesebb motoros áthaladást láttak a kamerák.


    A NÚSZ elemzése szerint a külföldi felségjelzésű motorok esetében a határzár következtében jóval nagyobb, 77 százalékos volt a visszaesés, a magyar rendszámú motorok esetében az áthaladások száma 22 százalékkal csökkent.


    A kijárási korlátozás bevezetése óta eltelt időszakban a legtöbben Pest megye díjköteles útjain közlekedtek motorral. A gyorsforgalmi utak közül a legtöbben az M0-áson, az M2-esen, illetve az M8-ason motoroztak, a főutak közül pedig a 84., valamint a 10. és az 51. számú főúton látták a legtöbb motoros áthaladást a kamerák – írták a közleményben.


    A tájékoztatás szerint a forgalomhoz hasonlóan alakultak az e-matrica vásárlási adatok is, az idén – a tavalyi év március 28. és április 28. közötti időszakához viszonyítva – feleannyi, mindössze 4181 havi és heti motoros matrica fogyott.


    A havi motoros matricából 27 százalékkal, a haviból 57 százalékkal vásároltak kevesebbet, előbbiből 1606-ot, utóbbiból 2575-öt. Míg tavaly ugyanebben az időszakban a motoros matricák 20 százalékát külföldi felségjelzésű járműre vásárolták, addig idén ez az arány 3 százalék – tájékoztatott a zrt.