• Egyéb

36,7 milliárd forint új beruházást hoz Magyarországra a dél-koreai Hanon Systems


A dél-koreai tulajdonú, autóalkatrész-gyártó Hanon Systems Hungary Kft. összesen 36,7 milliárd forint új beruházást hoz Székesfehérvárra, Pécsre és Rétságra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

    Közölte, hogy az székesfehérvári kapacitásbővítés, illetve a pécsi és rétsági új telephely-létesítés 7,5 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kap, és összesen 516 munkahelyet teremt.
    

A korábbiakhoz hasonlóan ezt a beruházást is erős nemzetközi versenyben nyerte el Magyarország – tette hozzá.
    

Az új munkahelyek túlnyomó része Pécsett jön létre zöldmezős beruházással, a város és a környék lakói számára csaknem 450 álláslehetőséget teremt a beruházó – jelentette be a miniszter.
    

A Dél-Dunántúl munkaerő-tartalékai – mint mondta – jelentősek, ezért Baranya megyében hamarosan újabb befektetők jelenhetnek meg. A Hanon Systems pécsi és székesfehérvári üzemeiben készülő klímakompresszorok a Volkswagen, az Audi, a Peugeot, a Ford, a BMW és más nagy gyártók autóiba kerülnek, a rétsági üzemben pedig alumíniumöntvényeket állítanak majd elő – tette hozzá.
    

A miniszter a beruházás jelentőségét a munkahelyteremtés mellett a korszerű gyártási technológiákkal indokolta. A dél-koreai vállalatok a globális technológiai átalakulás élvonalában járnak, ezért különösen fontos eredmény, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom 54 százalékkal bővült szeptember végéig tavalyhoz képest – tette hozzá. 
    

Min Sung, a Hanon Systems elnökhelyettese elmondta, hogy autóipari beszállítóként hűtéshez és fűtéshez kapcsolódó termékeket, valamint az elektromos autók gyártásához szükséges berendezéseket állítanak elő. A cégvezető a termelési helyszínek kiválasztását a kedvező magyarországi tapasztalatokkal, a kiváló munkaerővel és a fejlett infrastruktúrával indokolta. 
    

A magyarországi befektetés fontos állomás lesz a vállalat európai terjeszkedésében – hangsúlyozta.
    

Hoppál Péter, a pécsi beruházást fogadó baranyai választókerület országgyűlési képviselője (Fidesz) felidézte, hogy a Hanon Systems 1990-ben jelent meg Magyarországon, jelenléte ezért – mint fogalmazott – egyidős a magyar demokráciával. A beruházást üdvözölve kiemelte a dél-dunántúli iparfejlesztés jelentőségét, és hozzátette, hogy az országban ez az egyetlen térség, amely még szabad munkaerővel rendelkezik.
    

A dél-koreai Hanon Systems a világ 40 országában működtet gyárat vagy mérnöki központot, 16 ezer munkavállalót foglalkoztat, éves árbevétele eléri az 5 milliárd dollárt, klímakompresszorok gyártásában a világpiac második legjelentősebb szereplője.