4 millió utazás, 900 autó


Három éve Magyarországon a Bolt (Taxify)

Nemrégiben forgalomba állt a második Tesla márkájú Bolt autó, gyereküléssel is lehet már kocsit rendelni a Bolt okostelefonos alkalmazásán keresztül, hamarosan pedig kisállatot is vihetnek magukkal az utasok – így ünnepli augusztusban a Taxify-ról Bolt névre átkeresztelt utasszállító alkalmazás a harmadik születésnapját Magyarországon. A vállalat autói Budapesten és Debrecenben rendelhetők jelenleg.

Budapest, 2019. augusztus 29. – Három évvel ezelőtt, 2016. augusztus 19. reggelén használta egy budapesti utas elsőként Magyarországon a Taxify alkalmazást: rendelt egy autót az applikáción keresztül Óbudára, és a 9. kerületi Angyal utcába utazott. Érkezés után pedig 5 csillaggal értékelte az utazási élményt az applikációban. Ezzel az utazással, és az első elégedett felhasználóval vette kezdetét a Taxify – mai nevén Bolt – magyarországi története. A 2016-ban 20 autóval indult Bolt flottája mostanra 900 gépkocsira bővült, és Budapest mellett Debrecenben is elérhető, így mára a piac egyik meghatározó szereplőjévé vált. A Bolt autók az elmúlt három évben több mint 4 millió utazást bonyolítottak le. Közülük a cég magyarországi történetében eddig a leghosszabb utat Budapest és Zágráb között tette meg egy utas. 

A Bolt utasai nagyrészt az applikáción keresztül szervezik utazásukat, ahol értékelhetik is az utazás minőségét.,  A visszajelzések alapján pedig folyamatosan fejlesztik és bővítik a Boltnál a szolgáltatásokat. Így például az utasok kérésére vezették be, hogy gyereküléssel is rendelhetők legyenek gépkocsik, ami gyorsan népszerűvé vált a kisgyerekes családok körében. A Bolt Business egyedi szolgáltatásaival a vállalati ügyfelek számára könnyítették meg az utazásokat és azok elszámolását. 

A következő lépés az utasbarát szolgáltatások fejlesztésében, hogy nemsokára elérhető lesz a kisállatbarát kategória: legyen szó közös kirándulásról, állatorvosi vizitről vagy (állat)baráti látogatásról, a kisállat tulajdonosok hamarosan már Bolt autóban vihetik magukkal kedvenceiket. 

Egy évvel ezelőtt nagy feltűnést keltett Budapest utcáin, hogy megjelent az első Tesla márkájú Bolt autó. Most, a harmadik születésnap alkalmából forgalomba állt a második Tesla gépkocsi is a Bolt kötelékében az elektromos autók kedvelőinek, a környezetbarát közlekedés iránt elkötelezettek nagy örömére.  

A Bolt jelenleg Európa vezető utasszállítója, nemzetközi szinten több mint 30 ország több mint 100 városában van jelen.