5 kérdés Berényi Ákoshoz a eRally-val kapcsolatban

  1. Nagyon nehezen indul a 2020-as szezon. Mi volt a cél az eRally bajnokság elindításával?

Sajnos mi sem gondoltuk, hogy ez a „probléma” ilyen mértékű lesz Európában. Rendben elindítottuk a szezont, megjelent az Eger rally versenykiírása, és egyszer csak bumm… minden összeomlott…

Az eRally bajnokságot már a 2019-es év elején Gáll Csabi RSB tagunk elkezdte szervezni, de minden igyekezetünk ellenére nem sikerült elindítani a kívánt együttműködést, így a háttérben maradt az eRally bajnokság.

Természetesen nem vetettük el az ötletet, és ez most egy jó alkalom a tesztelésére, hogy hogyan tudunk kiírni és lebonyolítani egy ilyen sorozatot.

  1. Ez egyfajta (jó értelemben vett) „pótlék” a Versenyzőknek és a Szakág dolgozóinak vagy egy hivatalos, konkrét bajnokság?

Most, hogy a #maradjotthon szellemében élünk, és sokunk ismeri a Dirt Rally játékot, ezért lépnünk kellett egy sorozat létrehozásában. Elnök Úr (Oláh Gyárfás) segített a végrehajtásban, mert ő több ilyen szimulátoros versenynek részese, így komoly tapasztalattal rendelkezik e téren. Pannuska Dávid és DUEN (Dudás Endre) egy korai rajttal megelőzött ugyan minket, de szerencsére ők másképp képzelték a lebonyolítást, (bárki játszhat) így a kettő tökéletesen megfér egymás mellett. Versenyzőink kérték, hogy ők szeretnének úgymond egymás ellen versenyezni, mert a „gamerek” ellen esélyük sincs. Mi, mint szakág kizárólag licenccel, vagy MNASZ igazolvánnyal rendelkező személyeket engedünk ebbe a kupa sorozatba, így kizárólag a megfelelő licencekkel rendelkező személyeket, sporttársakat értékeljük.

  1. Lebonyolítani egy ilyen versenysorozatot kívülről egy elég egyszerű feladatnak tűnik. Ez így is van, vagy a valóságban azért jóval összetettebb?

A helyszíneket jómagam rakom össze a Dirt Rally 2.0 játékban, ami helyszínenként kb. 1 órás elfoglaltság. Jelenleg 6 kupa került kiírásra, – R5, R2, Peugeot208, R3, Historic, és VIP -, ahol meg van határozva az elfogadott licenc vagy igazolvány fajtája. A nevezés és az eredményközlés (hauserresults) egy picit macerásabb, de erre egy tökéletes csapat állt össze RSB-n belül. Összességében nem egy ördöngös feladat… 😊

  1. Meg fog maradni a bajnokság azután is, hogy visszaáll a „rend”?

Mivel Gáll Csabi sporttársunk már elkezdte kitaposni az utat egy leendő bajnokság részére, így valószínűleg 2021-től része lehet a Rally Bajnokságunknak egy eRally bajnokság a szövetség égisze alatt.

  1. Milyenek a visszajelzések? Élvezik a versenyzők a bajnokságot?

Abszolút pozitív a visszajelzés!

Mindenki örül, hogy azok ellen versenyezhet, akik ellen versenyez a valóságban is. Szerintem ez még jobban összetartja a versenyzőinket ebben a nehéz helyzetben és így megmarad az igazi Rally-s közösség.