937 Lóerős lett az Aston Martin első plug-in hibrid modellje

A VALHALLA HAJTÁSLÁNCA A MERCEDES-AMG-TŐL ÉRKEZETT.

Az Aston Martin bemutatta első plug-in hibrid modelljét, a 937 lóerős Valhalla hipersportautót.

Mercedes-AMG-től érkezik a Valhalla plug-in hibrid hajtáslánca, amelyben egy 4 literes, ikerturbós V8-ast kapcsoltak két villanymotorhoz. Az erőátvitelről pedig egy nyolcsebességes, duplakuplungos váltó gondoskodik. Az Aston azt ígéri, hogy az autó mindössze 2,5 másodperc alatt futja majd a 0-100-as sprintet, a végsebessége pedig 349 kilométer/óra lesz.

A Valhalla koncepcióját AM-RB 003 néven leplezte le a cég a 2019-es Genfi Autószalonon, és a tervek szerint egy saját készítésű, V6-os hibrid hajtotta volna. Azt követően, hogy Lawrence Stroll átvette a vállalat irányítását, nemcsak a motort cserélték le, de az autó formaterve is megváltozott, hogy jobban hasonlítson a Valkyrie-re. A sofőr továbbra is a Forma-1-es pilótákhoz hasonló pozíciót foglal el a volán mögött.

A hírek szerint a Valhalla ára 600 és 700 ezer font (akutális árfolyamon számolva 251 és 293 millió forint) közé várható, és a Ferrari első plug-in hibrid modellje, az 1000 lóerős SF90 Stradale közvetlen riválisa lehet.

Az első Valhalla példányok kiszállítása várhatóan 2023-ban kezdődik, az Aston első tisztán elektromos modellje – szintén Mercedes technológia felhasználásával – pedig várhatóan 2025-ben vagy 2026-ban debütál majd.

Forrás:

Automotive News Europe & mahzrt.hu