A 12. pole után újabb győzelem és második hely

A franciaországi Le Mans-ban folytatódik a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert a szombati időmérőn is megállíthatatlan volt, és a leggyorsabb körével megszerezte az első rajtkockát, idén már 12. alkalommal! Egy másodpercet vert a második Sascha Lenz-re.  

  • Bár még sok van hátra a hétvégéből, remekül működik az autó. Nem voltak pedig könnyűek a körülmények, mert egész délelőtt nedves volt a pálya, viszont az időmérőre felszáradt. Nagyon hálás vagyok a csapatnak, remek munkát végeznek most is, mint mindig. Nekem ez a pálya nagy kedvencem, sok jó eredményt értem már el itt, egy lépést pedig megint tettünk előre a célunk elérése érdekében, de a pontokat majd a versenyen osztják, ehhez pedig kell egy jó rajt és aztán egy győzelem – nyilatkozta Kiss Norbert az edzés után.

A szombati első versenyen tehát a magyar pilóta és Sascha Lenz indulhatott az első sorból, a rivális Jochen Hahn csak az 5. időt futatta az időmérőn. A rajt remekül sikerült a HUMDA által is támogatott Kiss Norbertnek, de Lenz tartotta vele a lépést. Egyszerre érkeztek ez első kanyarba, de a magyar pilóta kicsit később fékezett, és a belső íven elsőként fordult el. Ettől kezdve folyamatosan meglépett a többiektől, és elsőként intette le a kockás zászló.

  • A rajt nagyon fontos volt, Sascha Lenz ott volt mellettem, hol ő, hol én voltam kicsit előrébb, majd az első kanyarban sikerült az élre állnom. Ettől kezdve próbáltam biztonságos előnyt kiharcolni, és vigyázni az autóra. Nagyon örülök az újabb győzelemnek- mondta Kiss Norbert. 

A második helyen Lenz, a harmadikon Albacete ért célba. A fordított rajtrácsos verseny során Kiss Norbert a 8. helyről indulhatott, és az első kör kaotikusra sikerült. Többen is ütköztek, megpördültek, a magyar pilóta viszont ezt kihasználva sorra előzte az előtte lévőket, és feljött a harmadik helyre! Calvet vezetett Anderson és Kiss Norbert előtt. A Révész Racing pilótája folyamatosan támadta a britet, és az első három egymás mögött vonatozott. Az élen nem változott a helyzet, de Hahn megérkezett Norbira. Hihetetlen izgalmas volt a futam, az utolsó körben Anderson és Kiss Norbert egymás mellett haladt végig, majd az utolsó kanyarban a magyar versenyző megelőzte riválisát, és második lett. A győzelmet a hazai közönség előtt induló Calvet szerezte meg. 
Kiss Norbert így egy első és egy második hellyel zárta a szombati napot, folytatás vasárnap.

Fotó: Márti Bóta Photography