A 22-es buszcsalád járataira is csak az első ajtónál lehet felszállni hétvégenként augusztus 14-től

Ismét bővíti az első ajtós felszállási rendet alkalmazó járatok körét a Budapesti Közlekedési Központ. Augusztus 14-től, szombattól hétvégenként csak az első ajtónál lehet felszállni a 22-es család autóbuszaira.

A Volánbusz Zrt. által üzemeltett vonalon, a 22-es, a 22A és a 222-es autóbusz vonalán – az elmúlt időszak tapasztalatait értékelve – augusztus 14-től, szombattól bevezeti a BKK az első ajtós felszállási rendet a hétvégi és munkaszüneti napokra.

Az eddigi tapasztalatok szerint az első ajtós felszállási rendnek köszönhetően jelentősen javulhat az utasok biztonságérzete, illetve az intézkedésnek betudhatóan jóval könnyebb a jogosulatlanul utazók kiszűrése is, hiszen a járművezetők már az utazás megkezdése előtt ellenőrizni tudják a jegyeket és a bérleteket. A BKK továbbra is azt javasolja az ügyfeleinek, hogy jegyüket vagy bérletüket az utazás megkezdése előtt, a város számos pontján elérhető automatákból, pénztárakban, ügyfélközpontokban, viszonteladói partnereitől vagy mobiltelefonon szerezzék be.

Korábban a Kőbánya-Kispestet a XVIII. kerület különböző részeivel összekötő 182-es és 184-es buszokon, valamint a 34-es és a 106-os buszokon vezette be a hétvégékre az első ajtós felszállási rendet a BKK, a csepeli járatokra pedig már hétköznap is csak járművezetői ellenőrzés után lehet felszállni.

A Budapesti Közlekedési Központ a jövőben olyan vonalakra tervezi kiterjeszteni az első ajtós felszállási rendet, ahol az nem okoz fennakadást, vagy nem növeli jelentősen a menetidőt. A rendszer nem minden vonalon és nem minden időszakban lesz érvényes, tehát a kifejezetten legforgalmasabb vonalszakaszokon a hétköznapi csúcsidőszakban egészen biztosan nem vezetik be.

Az első ajtós felszállási rendről és az érintett fővárosi vonalakról bővebb tájékoztatás olvasható a BKK honlapján, ezen a linken.

Budapesti Közlekedési Központ