A BKK arra kér mindenkit, érkezzen közösségi közlekedéssel a stadionavatóra

A Puskás Aréna nyitó labdarúgó-mérkőzését 2019. november 15-én, pénteken este 19 órai kezdettel játsszák. A stadion bejáratai a Dózsa György út felől és a Stefánia út felől érhetők el. A stadion környékén korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért a BKK kéri a szurkolókat, hogy semmiképp se autóval közelítsék azt meg: az aréna közösségi közlekedéssel gyorsan elérhető, melynek gördülékenységét a társaság járatsűrítésekkel is biztosítja. Elsősorban a megszokottnál lényegesen gyakrabban induló M2-es és M4-es metróval illetve az 1-es villamossal érdemes utazni, az aréna a Keleti pályaudvar (M2-es, M4-es metró) és a Puskás Ferenc Stadion (M2-es metró, 1-es villamos) megállótól gyalogosan közelíthető meg. Szintén sűrűbben indul a 7E autóbusz, a 178-as buszjárat útvonalát Pesten a Bosnyák térig hosszabbítják meg, emellett ideiglenesen minden Thököly úti busz megáll a Reiner Frigyes parknál és a Stefánia útnál is. Kérjük, hogy járatainkon figyeljék a hangos utastájékoztatást, mert fontos közlekedési információk hangoznak el. A BKK munkatársai folyamatosan figyelik majd, hogy a szurkolók kényelmesebb utazása érdekében mely vonalon szükséges esetleges további járatsűrítést bevezetni.

A stadion gyalogosan elsősorban a Keleti pályaudvar (M2-es, M4-es metró) és a Puskás Ferenc Stadion (M2-es metró, 1-es villamos) metróállomástól, valamint a Thököly út és a Hungária körút felől közelíthető meg. Aki autóval indul útnak, annak a megszokottnál lényegesen sűrűbben közlekedő közösségi közlekedési járatok útvonala melletti parkolóhelyeket célszerű igénybe vennie az aréna környékén korlátozottan elérhető parkolási lehetőségek miatt.

Sűrűbben közlekedő járatok a Puskás Aréna környezetében

November 15-én, pénteken a Puskás Aréna nyitómérkőzésének gyorsabb és kényelmesebb megközelítése, valamint a meccs után a gyors, kényelmes továbbutazás érdekében

–          az M2-es és az M4-es metró, valamint az 1-es villamos a mérkőzés előtt és után is a megszokottnál sűrűbben közlekedik,

–          a Thököly úton közlekedő minden buszjárat megáll 16 és 23 óra között a Reiner Frigyes park és a Thököly út / Stefánia út megállóhelyen,

–          a Thökölyi úti 7E buszjárat a meccs után a megszokottnál sűrűbben jár,

–          a 178-as busz 15 órától az utolsó járatindulásig Pesten meghosszabbított útvonalon, egészen a Bosnyák térig jár.

Korlátozások a közúti és közösségi közlekedésben

A Puskás Aréna nyitómérkőzése miatt lezárják a közúti forgalom elől november 15-én, pénteken előreláthatóan 15:00 és várhatóan éjfél között

–          a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között,

–          az Ifjúság útját a Kerepesi út és a Stefánia út között,

–          a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között,

–          a teljes Verseny utcát,

–          az Egressy utat a Hungária körút és a Stefánia út között,

–          a teljes Istvánmezei utat.

Emellett a Hungária körúton is számítani lehet egyes forgalmi sávok időszakos korlátozására az Egressy út és a Stefánia út között.

A forgalomkorlátozások miatt egyes járatok esetében előreláthatóan 15:00 órától, várhatóan az utolsó járatok indulásáig útvonalváltozásokra kell számítani:

–          A 30-as busz egyik irányba sem érinti a Verseny utca megállót, továbbá Újpest felé a Reiner Frigyes parknál a Thököly úton a 7-es busz megállójában áll meg.

–          A 75-ös trolibusz a Puskás Ferenc Stadion helyett a Keleti pályaudvarhoz közlekedik, nem érinti az Ötvenhatosok tere és a Puskás Ferenc Stadion közötti megállóit. A Keleti pályaudvar felé a 79-es troli megállóiban áll meg, a pályaudvarnál a 20E és a 30-as busz végállomásán lehet felszállni rá.

–          A 77-es trolibusz nem érinti az Egressy út / Stefánia út és a Szobránc köz megállót, az arénánál a 75-ös trolibusz Puskás Ferenc Stadion leszállóhelyén lehet felszállni rá.

–          A 95-ös és a 130-as autóbusz Kerepesi úton található végállomási megállóit a Hungária körútra, a 75-ös trolibusz végállomása elé helyezik át.

További információk:

·         A Puskás Aréna nyitómérkőzésről további információkat a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján olvashat: https://www.mlsz.hu/hir/tomegkozelekedessel-erdemes-megkozeliteni-a-puskas-arenat-szurkoloi-informaciok.

·         A közúti forgalom korlátozásáról részletesebb információk a Rendőrség honlapján: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/utinfo/forgalmirend-valtozasok/forgalomkorlatozas-a-puskas-arena-kornyeken.